Miért normandiában szálltak partra a szövetségesek?
Egy igazi kikötőt reménytelen volt elfoglalni, ezt megmutatta az 1942 nyarának végén történt dieppei katasztrófa. [link]
Azonban sokat tanultak a szövetségesek a malőrből.
Valóban, a németek a calaisi partszakaszt gondolták a legvalószínűbbnek és a szövetségesek igyekeztek erre rájátszani, egész sor dezinformációval próbálták elhitetni, hogy az a szándékuk.
A normandiai partszakasz optimális volt, mert közel volt Párizshoz, aminek gyors elfoglalása fontos volt és Cherbourg kikötőjének elfoglalása reálisnak tűnt, ahonnan az utánpótlást biztosítani lehetett, bár mesterséges kikötők építésével már a kezdeti támadás lendületét és a partra tehető ember és hadianyag mennyiségét is növelni tudták.
Ilyen ideiglenes kikötők építésére volt lehetőség a partszakaszon.
A domborzati viszonyok is kedvezőek voltak.
Alsó-Normandia ugyan elég távol van Angliától, de a szövetséges hajóhad képes volt eljutni oda. A homokos partjaival könnyű terepnek bizonyult. A partoktól elég szélesek a kijáratok a szárazföldre. Délre és keletre a Caeni-síkság nyílt, könnyen járható. A német jelenlét Normandiában gyengébb, mint Calais térségében, és jelentős volt a francia ellenállók száma is. Calaisnál a sűrű úthálózat a gyors földi, a sok repülőtér pedig a légi ellentámadásokat tette volna lehetővé, Normandia ebből a szempontból is kedvezőbb volt.
A tervezést körültekintően több szakaszra osztották:
- elterelő hadművelet indítása, amely leköti az ellenség figyelmét (Starkey),
- partraszállás Európában amilyen hamar csak lehet (Overlord),
- egy esetleges visszavonulás biztosítása, ha a dolgok rosszra fordulnának (Rankin).
Ez utóbbi tartalmazott egy tervet, amely a Szajna torkolatától a Bretagne-i félszigetig és Cherbourg-ig terjedő hídfővel számolva jól védhető állásokat építhettek volna ki és katasztrófa esetén megvalósítható lett volna az evakuáció, a visszavonulás.
Természetesen szóba jött egy dél-Franciaországi hadművelet is és nagyobb távolsága miatt ugyan nem azt választották, de a tervek nagy részét mégis felhasználták, annak érdekében, hogy onnan ne tudjanak a németek nagy erőket északra átcsoportosítani, végül 1944 augusztusában ott is partra szálltak. [link]
Ezzel a németeknek meg kellett osztani a rendelkezésre álló erőiket.
Talán ezt is érdemes elolvasni, amit vázlatosan írnak magáról a partraszállásról:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!