Mi a véleményetek az LMBT közösség (ek) népszerűségének növekedéséről, és arról, hogy már egy egész hónapot szentelnek az LMBT embereknek?
Illetve az is érdekel, hogy úgy egyáltalán kinek mi a véleménye az LMBT közösségről.
Én egy fiatal, általános iskolás lány vagyok. Lehet, hogy nem kellene politizálnom, de már egy "kicsit" soknak tartom, hogy júniusban ezt szajkózzák minden közösségi oldalon, hogy "pride month" van. Durván odadörzsölik az orrunk alá hogy nekünk el KELL fogadnunk azt, hogy neki más a szexualitása. Szerintem senkire sem tartozik az, hogy ki ki mellé fekszik le aludni, vagy az hogy a szomszéd Sanyika szereti meg*ugni a Ferikét. Nem gondolom hogy pl. egy állásinterjún számít mindez. Teljesen magánügy. 2019-et írunk, és mindenki felfogta, hogy ezek az emberek mások mint mi. Én nem tartom magamat homofóbnak. Egy leszbikus/biszex, vagy ki tudja még miféle szexualitással rendelkező ember lehet ugyan olyan tisztességes, mint egy hetero. Nekem onnantól van bajom az egésszel, hogy kiviszi az utcára. Nagyon felháborítónak tartom a melegfelvonulásokat is, mert vannak olyan beteg emberek akik kiviszik oda a gyereküket. Aztán szegény gyerkőc azt hiszi, hogy az az elfogadott hogy 2 csajszi csókolózik. Nem ez az egyik okom arra, hogy ezeket a felvonulásokat ellenzem. Ahogy már írtam a szexualitás magánügy.
Lehet hogy nagyon nagy hülyeséget írtam most, de a kortársaim szerint támogatni kell ezeket a "hátrányos helyzetű, szexualitásuk miatt megbélyegzett" embereket. Én úgy vettem észre, hogy már nincs homofóbia, a világon biztos vannak országok ahol ez még teljesen elítélendő, de szerintem korrekt, mert az emberiséget csak heteroszexualitással lehet természetesen fenntartani.
Mégegyszer elnézést kérek ha butaságokat írtam, de már elegem van...
Rengeteg homoszexuális barátom van (én teljesen heteró vagyok), ezért el kell fogadnom, hogy a világ változik és, ami régen tiltott volt, az lassan már megtűrt, majd késöbb elfogadott lesz.
És, hogy miért KELL elfogadnom? Azért, mert különben nem lennének barátaim.., az emberek 50%-a meleg/biszexuális.
Ez a kor divatja lett.
Én úgy gondolom, hogy a melegség egy általam elfogadott dolog, de amikor 12 éves gyerekek írják, hogy ők biszexuálisak, akkor elgondolkodom, hogy: Ez valóban így van, vagy csak divat?
Szerintem annyira nyomatják ezt a témát, hogy egyes emberek, csak bemesélik maguknak azt, hogy ők biszexuálisak.., vagy hazudnak azért, hogy ezzel jobban felhívják magukra a figyelmet.., rengeteg lett a díszhomo, akik csak figyelemhiányosak.
Úgy érzem, hogy ennek a témának a túlzott erőltetése, rossz útra tereli a fiatalokat, megzavarja őket.
Aki melegnek/transzneműek születik, azt teljesen elfogadom, de ha valaki biszexuálisnak mondja magát, akkor ott elgondolkodom, hogy mi állhat a háttérben..?
Általános iskolás kisleány vagy?
Én meg Ferenc pápa vagyok.
Ha tudnád, hogy a köztévén meleg gyógyítós programok is vannak, akkor nem így vélekednél :D Illetve érdekes nyilatkozatokat is szoktak tenni a drága politikusaink... (írd be az egyik politikai hírpotál keresőjébe, hogy "meleg" ;)
A te korosztályodban ez már szerintem teljesen elfogadott dolog, főleg ha kultúráltabb a közeg is. Szerintem legfőgképp ez a probléma az "idősebb" generációt érinti, mert az ő korukban ez tabunak számított. (oly annyira, hogy nem egy olyan férfiről hallottam például, akinek felesége meg gyerekei voltak, de végül x év után összejött egy férfival)
Ezek a rendezvények általában az elfogadásról és a szeretetről szólnak, tudom kicsit nyálas, de egyébként akár heteroként is részt vehetsz rajta.
Szerintem addig míg vannak ellentüntetések, addig lesznek felvonulások is. Ha senkit se értekelne, akkor 0 visszhangja lenne az egésznek, és elérné az igazi célját és megszünnének ezek a felvonulások. Mert míg gyűlölettel és megvetéssel reagálnak rá, addig pont, hogy generálják a felhajtást a felvonulás körül, és tökéletesen az ellenkezőjét érik el vele.
Mellesleg minél jobban beleásod magad a közéletbe, annál több minden lesz, ami fel fog bosszantani, szerintem ez a legkevesebb :)
Egyszerű és ócska politikai propaganda az egész, szerintem semmi értelme ennyire az LMBT közösséget népszerűsíteni több mainstream médián.
Az hogy ki mit érez, és ki iránt magánügy, nem kéne emiatt érjen se pozitív se negatív diszkrimináció. Az LMBT alapból jó célokért indult mert régen "gáz" volt melegnek lenni, ma meg kezdeni átesni a ló túlsó felére amikor már a hetedik osztályos biológiát meghazudtolva egy férfi NŐNEK hiszi magát, miközben mivel szegénynek a lába között mégiscsak lóg valami, így bárminek is érzi magát, attól biológiai értelemben férfi, és az is marad. Csak éppen kezd több országban átmenni az abnormalitásba, az meg abszurd hogy támogatandónak is tartják egyes körök.
A másik agykuki az a semleges nem. Világ életemben buta voltam biológiából de valaki vagy nőnek vagy férfinak jön világra, legrosszabb esetben is nemzésképtelen leszel, de a nemed adott. Nincs olyan hogy valakinek nincs neme, ha valaki semlegesnek érzi magát akkor az inkább őrült.
A melegfelvonulással amúgy sok baj nincs. Évi egyszer hadd csinálják, mutassák meg magukat, természetesen normális erkölcsi és morális keretek között. A baj az hogy néhány idióta b*** provokálni megy oda, főleg a heterókat, ezeket az alakokat 2 nagy pofonnal kéne elküldeni őket, míg ugyanannyi saller járna annak aki egy normális meleg személyt diszkriminál bármiben.
Szóval nem a melegséggel van a baj, hanem a szélsőségekkel. Engem ugyanúgy zavar ha 1 heteró pár utca/busz kellős közepén falja fel egymást vagy 1 meleg pár. Az is óriási probléma hogy LMBT körökben a biológia törvényeit kívánják felülírni, ami lehetetlenség, de sajnos nem lehet szóvá tenni több országban, mert akkor mindennek elleszel hordva.
Szóval ne azért ítélj el valakit mert meleg. Akkor ítéld el ha magamutogató, provokátor, és szélsőséges. De sose kollektíven. A melegek abszolút többsége teljesen normális életvitelű ember, csak egy apró kisebbség aki lerontja a reputációjukat.
4-es válaszoló:
Sajnos vannak olyan dolgok, ami miatt azt kívánom hogy inkább pusztuljon minden...
"az emberek 50%-a meleg/biszexuális"
Nos, akkor megérettünk a pusztulásra!
A heterók sok minden mást dugnak az orrod alá,egész évben.
Mindenhonnan árad a családi propaganda,meg hogy hozz létre még egy embert erre a világra.
Meg kötelező mindenkinek cukinak találni a gyerekeket,holott vannak,akik inkább kutyát tartanak,nem vágynak gyerekre.
Sőt,ma már olyan szintre jutottunk,hogy pozitív diszkriminációban részesítenek valakit,csak azért,mert heteró(első házasoknak pénzt adnak),gyerek után ilyen-olyan támogatás.
Akiknek a pénzéből ezt fizetik,azokat meg még le is nézik.
Inkább ezen kellene elgondolkodnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!