A magyar emberek miért undorodnak a jóléttől, miért csak a verejtékes éhbérért való dolgozásban hisznek, miért nincs nálunk a jólét iránt egy egészséges össztársadalmi erős vágy mint Nyugaton?

Már megfigyeltem hogy a legtöbb magyart embert kizárólag az érdekli hogy legyen munkaviszonya. A jólét már sokkal kevésbé izgatja. Úgy van vele hogy "dógozni kell keményen", sőt, még büszke is rá hogy milyen keményen dolgozik a szar fizetésért.

Mindenféle amúgy jogos munkavállalói érdekérvényesítéstől ódzkodik, vele nem lehet sztrájkolni, mert előbb köp be a főnöknek, rosszabb esetben a kollégákkal megver hogy mit képzelsz hogy meg akarod tagadni a munkát.

Nem izgatja a jólét, elvan a párizsis zsemlével meg halál gagyi egyéb kajákkal, meg az olcsó szeszkóval.

A Leviathán ködös álomvilágában él, ő fekete fehéren lát mindent. Úgy tudja csak elképzelni az életet, hogy vagy őt ütik, vagy ő üt. Nem hisz semmiféle egyensúlyi állapotban.

Ha kevés a fizetése, inkább kétszer annyit dolgozik ahelyett hogy elgondolkodna azon hogy biztos megfelelő helyen dolgozik e...

A munkaviszonyát fontosabbnak tartja az egészségénél, inkább 40 fokos lázzal is bemegy dolgozni, sokan szívinfarktussal is dolgoznak Magyarországon, annyira ragaszkodnak a munkájukhoz.

Lehetne folytatni...

Egyszóval miért nincs igénye a magyaroknak a jólétre? Miért a munkára vagyunk rámeredve, miért nem a jólét az elsődleges vágyunk?