Az emberek miért akarnak többet keresni?
" tavaly édesapámtól az egyik új kollégája megkérdezte, hogy a gyárban éjszakai műszakban, hogy lehet aludni, mert Pesten ahol dolgozott, simán tudott pár órát aludni, pedig sori dolgozók."
Ezt én is így tartom korrektnek, különösen többműszakos beosztásban, hogy éjjel tudjon a dolgozó aludni, minimum két-három órát.
Én is dolgoztam ilyenben is, egy baromfivágóhídon három műszakban. Ott alapvető elvárás volt, hogy legkésőbb éjfélkor mindent leállítunk és négy óra előtt tilos bármit indítani, mert ugye a telepen nem csak mi brigádunk volt, mi hiába egyeztünk volna meg, hogy háromkor indítunk, mert ezzel másokat felébresztünk, pl éjszakai takarítók.
Azt mondjuk kifejezetten gáznak tartom, hogy nekik egy öltözői kemény padon kellett aludniuk, nálunk legalább voltak matracok, az mondjuk való igaz, hogy azokat a padlóra terítettük. Azóta eltelt közel 30 év és nem gondoltam, hogy a világ még mindig ilyen nyomorúságos szinten tart.
Én biztos kötelezném a munkaadókat külön pihenőszoba létesítésére olyan esetben, ha éjszakás dolgozót is foglalkoztat mondjuk úgy öt fő felett.
Hát pedig te sem leszel fiatalabb.
Márpedig ha normális egészségügyi ellátást akarsz,azt meg kell fizetni.
Ha lenne kanadia barátnőm és biztosan feleségül venném:D
" De tegyük fel ha szólsz a főnöködnek hogy te lemondasz a fizetésed egy részéről mert méltánytalanul soknak tartod "
Szerintem át kéne nézned pár jogszabályt. Ez nem megoldható, bért eleve nem lehet csökkenteni és nem mondhatsz le róla. A fizetésed mindig köteles vagy felvenni. Ezek törvény által előírt dolgok, attól hogy te nem tudsz róla.
Tizenketteske, ha lenne egy kanadai barátnőd, még nem biztos hogy hozzád akarna menni.
11.
Hehe. Mikor előállat szállító sofőr voltam, volt hogy 42 órát mozgott megállás nélkül a kamion. Ketten felváltva vezettünk, volt, hogy négy napig nem aludtam.
Na de havi 600 nettó. 10 évvel ezelőtt.
"Ezt én is így tartom korrektnek, különösen többműszakos beosztásban, hogy éjjel tudjon a dolgozó aludni, minimum két-három órát."
Eltörölnéd az éjszakai pótlékot és kevesebb fizetést adnál annak, aki alszik, szemben egy delelőttős műszakossal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!