Tényleg vannak bérkommentelők?
Jobb- és baloldalról is mindig látom ezt a "bérkommentelőzést".
Tényleg van ilyen szerintetek? Ki fizet nekik ha igen?
Mivel a sajtót kontrollálja az állam, marad az internetes média, ahol viszonylag szabadon terjedhetnek a hírek. Azzal is kell ám valamit csinálni.
A bérkommentelés egyértelműen létezik Magyarországon is. Persze vannak lelkes amatőrök, önkéntesek is, akik ingyen, hobbiból trollkodnak, vagy írnak kisebb-nagyobb mértékben értelmes, de egyoldalú kommenteket. Aki azt állítja, hogy minden ilyen rendszeresen írogató ember bérkommentelő, az hazudik. Elég sok a számítógépfüggő enélkül is.
Biztos.
Meg vannak a primitív "önkéntes" provokátorok, mondjuk itt a ballib csorda van túlsúlyban. :)
Nincsenek. Hasznos hülyék vannak, akik ingyen csinálják ezt, meggyőződésből, csoportszellemből, félelemből (nem nyer a fidesz akkor bejön a migráns és kieszi a vetést!), vagy hiúságból (mikor már a delikvens se hiszi el amit mondanak neki, de annyira fájdalmas lenne beismerni, hogy éveken át kamu volt, amiben hitt és ami miatt égette magát nyilvánosan, hogy inkább csak még vehemensebben szajkózza azt, amit eddig is, hogy magát is meggyőzze ezzel).
Azt hiszem, a HVG-n vagy az Indexen olvastam, hogy van szervezett aktivista kommentelőhálózat, de nem kapnak érte lóvét, néha csurran-cseppen egy köszönöm vagy egy aláírt satyi Vityától. Ezt nem tudom, igaz-e, személy szerint el tudom képzelni.
16, legalább az ismerősödnek van esze... és ez minden pozitívum, amit el tudtam mondani erről a dologról. Nem gond, ha valaki fideszes, az se gond részemről, ha ingyen ontja magából a propagandát minden fórumon, de ez, amit az ismerősöd csinál, szerintem szellemi prostitúció (ne haragudj, nem tudom, milyen viszonyban vagytok, de akkor is annak tartom).
Amúgy megérné ezt valahogy nyilvánosságra hozni. Mármint annyit hadobálnak össze arról, hogy soros emberei így-úgy, lefizetik a tüntetőket, lefizetik a diákokat, a szíriuszról hozzák a friss bőrátültetésen átesett belülről pikkelyes gyíkembereket a tüntetésre repülővel, hogy én pártállástól függetlenül visítva röhögnék, ha egyszer bizonyíték kerülne elő arról, hogy igen, a kormány meg tényleg fizetett a kommentért és tényleg buszoztatta a két rántotthúsos szendvicsért és egy kupica jóféle barackért eljönni hajlandó békemeneteseket.
Nem vagyok fideszes, nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-NAGYON nem, de bizonyíték nélkül nem tudom, csak fenntartással kezelni ezeket az infókat. És nem az van, hogy neked nem hinnék, mert elhiszem, de az ismerősöd csak egy ember. Nyilván ahol egy van, ott van több is, olyanok ezek, mint a tavaszi fecske, de akkor meg hogy nem derült ki, és lett belőle országos botrány? Egyszerűen csak jót tesz a kis lelkemnek, hogy azt hiszem, hogy tisztán kapták a kétharmadot, mert ha tisztán játszanak, akkor le lehet őket váltani tiszta demokratikus eszközökkel, ha nem, akkor megszívtuk.
Hiába, fiatal vagyok még és naiv.
18: nem lehet az efféle bérkommentelőket megfogni. Mindenki azt posztol és oszt meg amit akar. Nyilván nincsen semmi sem lepapírozva az ilyen esetekben. Az illető amúgy - nem barátom egyébként - M e r n y ó F e r e n c. Megnézhető a fb oldala. Egész évben ontja a fidesz-propagandát, ha kell, ha nem. Egy öntelt alak akivel nem tudsz vitatkozni sem, mert igazában - jó fideszeshez méltóan - kérlelhetetlen. A Rogánékhoz kapcsolódó üzleti szálat amúgy egy HVG cikk is bemutatta, a szerződések közzétételét követően.
Hogy jót is mondjak az illetőről, remekül fotóz.
cikk:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!