A római birodalom bukása után mi történt a római polgárokkal?
Nem sokat vettek észre belőle. A birodalom már a bukás után sok évvel is hanyatlott, tehát egy 476-ban élő rómainak az az állapot volt a természetes, és kb. annyit tudott a mindennapi életről Augustus vagy Traianus korában, mint amennyit mi a végvári vitézek meg a török hódoltság koráról.
Ráadásul amikor Odoaker letaszította a trónról Romulus Augustulus-t, akkor önmagát nevezte ki császárnak, felvette a címeket, meghagyta a szenátust, saját fejképével ellátott denariust és sestercius-t veretett, fennmaradtak a légiók ugyanolyan formációban, tehát egy ember nem vette észre, hogy hopp ez már a középkor és nem az ókor.
Még évszázadokkal később Nagy Károly is római császárnak tartotta magát, egy Nagy Károly által veretett pénzérme szinte megkülönböztethetetlen egy Császár által veretettől, Rómán alapozta a Frank városok szervezését és közigazgatását stb.
Inkább olyan 1000-1100 felé kezdtek végleg kikopni a római hagyományok Európából, de az sem úgy, hogy hirtelen gondoltak egyet és mást találtak ki, hanem szép lassan átalakult és beleolvadt minden a Virágzó Középkor kultúrájába.
Már a birodalom bukása előtt is voltak kulturális elemek amik fokozatosan elkezdték átalakítani a birodalom antik görögös-egyiptomias kultúráját a középkori Európa kultúrájával.
Pl. az ókorban jelentős folyadéktároló edény volt a görögöktől átvett amfóra, amit az antik világban mindenfelé használtak.
Galliában 200-300 körül találták fel a középkorra és újkorra jellemző, kádárok által készített fából és vaspántokból álló hordókat, amik szép lassan kiszorították az amfórát.
A keresztény vallás is egyre jobban elterjedt kiszorítva a görög-római többistenhitet.
Az emberek ruházata is fokozatosan ment át a tógákból ingekbe és nadrágokba.
Ezek a változások csak lassan és fokozatosan történtek, tehát nem igazán volt semmilyen választóvonal, ami alapján a korabeli emberek hirtelen korváltást figyelhettek meg.
Ha most időgéppel visszamennél az első századba, minden bizonnyal a sztereotipikus ókorban éreznéd magad, de 300-350 fele, főleg Galliában vagy Germániában már inkább a középkorra emlékeztetne minden.
A Birodalom hanyatlása hosszú ideig tartott, közben a provinciák sorra leszakadoztak róla, végül már csak egyetlen maradt, így a bukás már csak kevés embert érintett, persze a korábbihoz képest.
Ahogyan írták, mindenhol folytatódott az élet, valahogy olyasféleképpen, mintha most kilépnénk az EU - ból, vagy amikor beléptünk, vagyis csak keveseknek volt erre konkrét élményük.
Ahol háborús helyzet volt, ott annak a körülményei diktáltál az eseményeket, ahol meg nem, ott a szokásos életvitel folyt.
Elég hosszú folyamat után értek el a feudalizmushoz, a hűbérúri, vazallusi rendszerhez és a jobbágysághoz és nem is egy időben, ahogyan írták fokozatos változásokkal, ahol azért néha meglódultak az események, máskor meg sokáig nem volt semmi változás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!