A 444 újságírói miért csinálnak bolhából elefántot? Hogyan tudnak ennyire elfogultak lenni?
"A 444 újságírói rendre elfelejtik kifejteni (+ egyáltalán megemlíteni), hogy a helyi lakosoknak nagyobb haszna van 1-1 fejlesztésből, mint holmi aktuál-képviselőnek."
Ez lenne az eredmény? Hogy néha a lakosság jobban jár mint a képviselő? Hát pont az a gond!!!
Tény és való, hogy elfogultak és fidesz ellenesek. Ellenben az a baj, hogy én is tapasztalom hogy mi megy az országban. Szüleim fideszes településen élnek, én MSZP-sen. Szüleimnél milliárdos befektetések vannak, úthálózat javítás, rendelő felújítás, tér kialakítása ( szökőkúttal, térkövezéssel ) és ezt mind a helyi vezetéshez köthető cégek csinálják meg. Annyit azért elismerek, hogy normálisan, viszonylag jó minőségben dolgoznak.
Ellenben nálunk mi megy? 8 éve kéri az önkormányzat a támogatást egy út felújításra, ami a szomszédos ( kb 2 km-re lévő ) faluba vezet, mert lehetetlen közlekedni a város és a falu között, de nem kapunk. Az iskolák állapota egészen tavalyig romlott volna, ha az önkormányzat nem támogatná ( pedig már nem kötelessége, évekkel ezelőtt államosították őket mégis száz milliókat költenek évente az iskolákra, óvodákra ), amikor is változtattak a tankerületeken, új vezetés érkezett ( mondjam vagy tudjátok magatoktól is? Fideszes vezetés érkezett ) és hirtelen több milliós támogatást kapott, digitális táblák, termek festése és hasonlók. De például a rendelő felújítására nem kaptunk támogatást. Sőt, a szolidaritási hozzájárulás miatt ( ezt nem egyedül ránk vetették ki, de a környéken csak minket érint ) 1,7 milliárd forintot kell befizetnie az önkormányzatnak az államhoz ( rémlik hogy Budaörs pert indított, mert 2,2 milliárdot kéne fizetniük és ezzel ők állják az egész országra kirótt adó 10%-át? Na mi állunk további 7,5%-ot* ). Ellehetetlenítik a településeket.
*Aki nem hiszi, forrást is adok, nem tagadom le hol élek:
"A szolidaritási hozzájárulás aránya a 2016. évi várható iparűzési adóhoz: 1.693.484.820 Ft / 4.300.000.000 Ft = 39,38%. A szolidaritási hozzájárulás aránya a 2016 évi várható költségvetési bevételekhez: 1.693.484.820 Ft / 6.704.620.000 Ft = 25,26%."
Az szolidaritási hozzájárulás közel 1,7 milliárd forint.
Ilyen oldal a 444, egy kormányellenes bulvárlap. Pont olyan elfogult és túlzó, mint a 888.
Igazából az a kérdés, hogy ha majd egyszer kormányváltás lesz, hasonlóan szauplják-e majd a másik oldalt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!