Szerintetek ki volt a világtörténelem leggonoszabb politikusa és miért?
Báthory Erzsébet: Élvezetből kínzott teljesen ártatlan embereket ipari méretekben.
Dzsingisz kán: Arányaiban az ő hadjáratai jártak a legmagasabb emberáldozattal.
Józsué: Egy ószövetségi tömegyilkos. A Biblia szerint a mai Izrael területén a teljes korábbi lakosságot kiírtotta, hogy a korábbi lakók helyét a zsidók vehessék át.
Roosevelt: Atomkísérletek sorát végeztette el ártatlan civiliken. Legfontosabb ezek közül a már legyőzött, épp megadásra készülő japánra ledobott atombomba volt.
Robert Clive: A Bengált az angol katonák játszóterévé tette. A lakosságot teljes vagyonelkobzás után rabszolgasorba hajtotta és drogtermelésre kényszerítette. Ennek következtében nem volt élelem, így Bengál lakosságának minimum egyharmada meghalt. A drogot Kínában adta el, így tönkretéve azt az országot is.
A sor természetesen folytatódhat a végtelenségig. Hitler és Mussolini nagyon a végén van, és a 19. században még a jó politikusok közé tartoztak volna.
Az eddigi válaszokból kimaradt Mao Ce-tung és Pol Pot, pedig ők is előkelő helyen szerepelnének a listán. Aztán hogy ki volt a legesleggyalázatosabb, azt ember legyen a talpán, aki megállapítja, talán ezt nem is lehet objektív módon megmondani. Sokféle szempontból tárgyalható a kérdés ugyanis.
Vityát meg ne keverjük ide, habár én is rühellem, de ő csak kiscserkész a legvéreskezűbb diktátorokhoz képest.
# 3-asnak javaslom, hogy egy kicsit jobban merüljön el a történelemben, mert ez így nagyon gáz főként Roosevelt.
"Báthory Erzsébet: Élvezetből kínzott teljesen ártatlan embereket ipari méretekben. "
Ezt már cáfolták, semmilyen konkrét bizonyíték nem szólt ellene, csak is olyanok vallottak, akiknek hasznuk származott az elítéléséből.
"Roosevelt: Atomkísérletek sorát végeztette el ártatlan civiliken. Legfontosabb ezek közül a már legyőzött, épp megadásra készülő japánra ledobott atombomba volt. "
Már nem azért, de elmagyaráznád hogyan dobatott volna le atombombát Japánra a halála után 3 hónappal és 25 nappal később??
Azért az atombomba után sem volt egyértelmű, hogy a Japán Birodalom megadja-e magát vagy sem.
Amúgy én a listáról nem hagynám ki Mao ce-tung, Kim Ir Szen Nagy Vezér Elnök Elvtárs , Talat pasa, Enver efendi, Kemál efendi, Dr. Nezim efendi, Şükrü Kaya, a rundai népirtásért felelősöket.
Kun Béla gyakorlatilag elkezdte a népírtást miután a királyt elűzték
Rákosi Mátyás elvette az emberek földjét hogy ne legyenek önállóak majd államosított mindne céget azóta sem hevertúk ki mert nem volt visszaoaztás (amellett hogy sok százezren vesztek oda koholt perekben meg éhhalálban)
Robespierre aki a jakobinusok vezére annyira sok embert öletett meg hogy őt is kivégezték
Bush family lerohanták a közelkeletet pedig tudták hogy semmilyen atomfegyverük nincs és többmillio amerikai és arab halt meg miattuk
Orsós Győző. Ne is keressétek a történelemkönyvekben, nem volt nagy hatással a történelemre, de annál kegyetlenebb volt a maga idejében.
Ő a kiskirályok idején élt, maga is az egyik ilyen helyi zsarnok.
Kegyetlensége messze földön híres volt, később még Vlad Tepes, alias Dracula is borzongva emlegette Orsós könyörtelenségét.
A név ismerős lehet, egy mai magyar (fő) vezető őse volt a véreskezű zsarnok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!