Mik az emberiség legfontosabb globális problémái jelenleg?
-Energiaforrás
Mihamarabbi teljes átállás megújuló energiaforrásokra.
-Szennyezés visszaszorítása
Ez részben összefügg az energiával. Csökkenteni a károsanyag kibocsátást, és valamit kezdeni a hulladékkal.
-Víz
Most még inkább Afrikában, de egy-két évtizeden belül Eurázsiában is nagy probléma lehet a vízhiány.
-Túlnépesedés
Értelemszerűen: sokan vagyunk, szóval vagy űrprogram fejlesztése, vagy szaporulat szabályzása.
-Feszültség
Persze, ezt nem lehet nagyon kezelni, de jelenleg az országok, politikusok, vezetők, meg maga a nép sem azt a célt tűzte ki, hogy együtt éljünk a jövőben, hanem azt, hogy a jelenben jobbak legyünk a másiknál. Együttműködés híján a korábban említett problémák sem megoldhatóak.
Nekem így hirtelen ennyi jutott eszembe, de biztos van még.
A technológiai egyenlőtlenség tágulása és a túltermelés. Egyfelől egyre szűkebb népességnek egyre tágabbak a lehetőségei, és egyre nagyobb népességnek szűkülnek be a lehetőségei a megélhetési szint alá, másfelől a szűk csoport ontja a saját maga számára már nem használható (mert mindenkinek van), és egyre szélesebb rétegek számára még nem használható (nincsenek azon a szinten sem anyagilag, sem igény szempontjából) termékeket. Ez további feszültségeket szül, kíméletlenebb eszköztárral és megvalósítással.
Aki foglalkozott természettudományokkal, tudja, hogy csak az egyensúlyi helyzet stabil. Ma az egyensúlytól való távolodás zajlik. Mint a természetben, ez is egy bizonyos határon túl nem visszafordítható. És ez a jelenség sokkal gyorsabb, mint az energiafogyás, szennyezés növekedése, vagy a globális felmelegedés mértéke.
Ezért lehet, hogy elfogy a mai energiaforrás, lehet, hogy élhetetlen lesz a föld, de ez nem számít, mert addigra az emberiség kipusztítja önmagát. Ennek az instabilitás-növekedésnek tudható be a reklámok mérhetetlen elszaporodása, az új kolonializálás, és ebből következően a migráció mérhetetlen és kontrollálhatatlan növekedése. És a háborúk kegyetlenségének növekedése, a terror növekedése is ennek tudható be. Itt a fő probléma, hogy az erő azok kezében, akiknek az instabilitás növekedése rövidtávú (profit)érdekük.
-Energia
-Széthúzás nemzetek, és még a nemzeteken belül is
-Vagyoni különbésgek túlnagyok ezért hamarosan gazdasági problémák fognak fellépni
-Globális felmelegedés
1. túlnépesedés
2. klímaváltozás
3. fajok kihalása, élőhelyek pusztulása (biodiverzitás csökkenés)
4. környezetszennyezés (levegő, víz, talaj)
5. szociális különbségek növekedése, humanitárius válságok, mélyszegénység, esélyegyenlőség deficitje
6. nagy tömegek alacsony iskolázottsága
7. globális összefogás hiánya (ENSZ gyenge, Földi Egyesült Államok nincsen, 195 nemzetállam koordinálatlanul működik, nemzetközi egyezmények végrehajtása nem ellenőrizhető)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!