Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Mit gondoltok a Nemzeti...

Mit gondoltok a Nemzeti Kommunizmusról?

Figyelt kérdés

Ez egy olyan ideológia, ami kombinálja a kommunizmus és a nacionalizmus eszméit. Az országon belül kívánja létrehozni a munkás-paraszt társadalmat elvetve az internacionalizmus eszméjét. További jellemzői az önellátásra való törekvés és az erős szociális konzervativizmus.


Magyarországon például úgy nézne ki ennek az ideológiának az alkalmazása, hogy az ország kilépne a NATO-ból, az EU-ból és minden egyéb nemzetközi szövetségből, minél önellátóbb ipart és mezőgazdaságot próbálna kialakítani, valamint fegyverkezne, hogy meg tudja védeni magát a külső támadásokkal szemben. Megszüntetné a nemzetközi multivállalatokat, a magánvállalkozásokat maximum a kisiparosok és a maszek boltok nagyságában engedné meg létezni. A gyárak állami tulajdonban lennének, a mezőgazdaság a TSZ-rendszerben működne.


Társadalmi szempontból elvetné a 21. század fejleményeit és inkább a 20. század második felét tekintené mintának. Például a négy fal közé zárná a homoszexualitást, engedélyezné a gyerekek verését az iskolában, a gyanúsítottak verését a rendőrőrsön és a katonák verését a laktanyában. A modern emberi jogok helyett a kaptárban élő rovarfajokra mintázná a társadalmat és úgy gondolná, hogy egy egyén nem számít, csak az ország együttese, mint egyetlen hatalmas élő szervezet, amiben egyetlen sejtnek nincs jelentősége. Ha a többség érdekében egy bizonyos sorból kilógó egyént vagy kis csoportot tönkre kell tenni, vagy likvidálni kell, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül megteszi.



Mi a véleményetek erről az ideológiáról? Milyen pozitívumokat és negatívumokat láttok benne?



2016. dec. 14. 11:25
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:

"Ha ismered a Starcraft című stratégiai játékot, abban a Zerg nevű faj társadalma hasonlít erre a leginkább."


Akkor már legyünk Kra'henek inkább.

2016. dec. 14. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
77%
ORBÁNCSÁSZÁR, VEZESD SZOLGÁD!!!
2016. dec. 14. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
87%

Jajj, már megint a kaptárházas ürge... Nem unod még a szürke, egyhangú falanszterekről való álmodozásaidat?


Amúgy kiváló ötlet - vegyíti a kommunizmus és a nacionalizmus legrosszabb elemeit, és elveti mindkettőnek az előnyeit. Ki ne akarna ilyen társadalomban élni?

2016. dec. 14. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
Kombináltál két magában is borzasztó káros ideológiát egy extrém autokratikus rémálommá. Hátrányai: minden. Előny: soha nem lesz ilyen szerencsére.
2016. dec. 14. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 hollófernyiges ***** válasza:
70%
Én a nemzeti feudalizmust javaslom, ahol a kérdező jobbágybesorolást kapna. A Fidesz vezetéséből lennének a földesurak és visszahoznánk a pallosjogot, költözési tilalmat, robotot meg az első éjszaka jogát. Ha már lúd, legyen kövér.
2016. dec. 14. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
0%
A legtökéletesebb eszme.
2016. dec. 14. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
76%
Olyan, mint az illiberális demokrácia, mindig van, aki elhiszi a kezelés alatt álló pszichopata elmebeteg szólamait, mert akkor nem kell gondolkodni (az ugyanis nagyon fárasztó).
2016. dec. 14. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
40%
Én még azt is bevezetném hozzá, hogy tiltott lenne a határátlépés és a határőrök minden határsértőt kkötelesek lennének kivégezni. Valamint megszüntetném a személyazonosító okmányokat.
2016. dec. 14. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

Azt, hogy a kommunizmus nem nemzeti, így a nácizmus sem az.

A nemzet nem a lakótelepi prolikat jelenti, sőt azok nem részei a nemzetnek. Te sem. A 24%-os sem.

2016. dec. 14. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
Nyugtasson meg a 24 %-os, csak bohóckodik és nem komolyan beszél :)
2016. dec. 14. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!