A sok ember miért gondolja, hogy újra Magyar terület lesz az elcsatolt részek?
Meg ha azt nézzük a jelenlegi országban is vannak bajok, azokon is ugyan úgy lenne csak így most " kevesebb"
Meg ha vissza is csatolnák az ott élöknek biztos lenne 1-2 szavuk és nem engednék..akik 1920 után születtek azok hazájuknak tekintik azt és akkor nekik lenne az,hogy elveszik a " hazájukat"
Akik meg 1920 után születtek a jelenlegi országban, azok meg igazán nem is tudhatják,hogy miről szólt ez vagy milyen érzés.. Csak területeket akarnak, mint írtam a 93 000km2-el sem sima a helyezet az országban nem hogy a többivel.
Egyébként m volt amikor aláirtk a szerződést? Kényszer hatására? Az emberek hogy fogadták mit tettek az elkövetkezendő napokban? Uj okmányokat intéztek? :) vagy mi volt?
"Meg ha vissza is csatolnák az ott élöknek biztos lenne 1-2 szavuk és nem engednék"
És amikor oda csatolták akkor is volt akik nem engedték, pl Sopron és környéke is úgy maradt magyar hogy fegyverrel várták a bevonuló osztrákokat.
Egyébként meg a határok mindig is változtak, ezután sem lesz ez másképp. Amelyik ország politikailag, katonailag megerősödik az érvényt szerez a követeléseinek, lásd pl Oroszországot és a Krím-félszigetet.
#2
Igen és gondolom Magyarország is szépen meg fog erősödni és utána jól lerohanja a NATO-t. Remek terv.
3#, honnan tudod hogy mi lesz, látod a jövőt?
Az 1.vh után pl a kutya nem gondolta hogy Németország hova jut a 30-as évek végére és világuralomra tör.
De még lehetne mondani millió példát arra hogy fordul a kocka. Sőt, egyetlen nagy birodalom sem tart örökké.
A kisgyerekek miért gondolják, hogy ők majd híres űrhajósok és autóversenyzők lesznek, ha felnőnek?
Én azon szoktam röhögni, hogy a jelenlegi tendenciák szerint Magyarország 20-30 év múlva egy irgalmatlan putri lesz, de ezeknek meg az a legnagyobb bajuk, hogy mikor rohanjuk már le végre a szomszédos országokat.
#4
Szerintem meg ne hasonlítgasd a magyarokat a németekhez, mert ég és föld a két nép.
"Az 1.vh után pl a kutya nem gondolta hogy Németország hova jut a 30-as évek végére és világuralomra tör."
„Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.” Ferdinand Foch
Az országhatárok nem állandók, abszolute. Egy emberöltőhöz mérten lehet hogy véglegesnek tűnnek, viszont a történelem már számos alkalommal bebizonyította, hogy az ország területe nem állandó állapot. Szudán is szétbomlott, amint látjátok, a régi földgömbömön még nyoma sincs Kazahsztánnak meg Litvániának, csak SZU van.
Na jó...Izland területe valóban nem változott. Legyen egy kis igazatok. Csuhalja.
Az EU is fel fog bomlani előbb vagy utóbb, amint láthatjátok, már meg is kezdődött. Legközelebb a franciák fognak istenhozzádot mondani.
00:32, talán ezért kéne megszabadulni a jelenlegi fos hulladék politikusgárdától. Ha rajtuk múlik, valóban irgalmatlan nagy putri lesz az országból, mert nekik ez az érdekük. Esetleg szembe kellene menni vele.
...akik 1920 után születtek azok hazájuknak tekintik azt és akkor nekik lenne az,hogy elveszik a " hazájukat"
Ebből látszik, hogy végbélszeled sincs arról,amiről beszélsz.
Jártál már valaha Erdélyben? Felvidéken? Újvidéken? Beszéltél már ottani magyarokkal? Persze, hogy nem.
A másik idióta blődség meg pont az amikor valaki elejt egy fél mondatot, aminek lehet egy kis revizionista áthallása egyből azt fantáziáljátok hogy mauserrel a párna alatt alszik és szabadidejében a határnál tolongva reménykedik egy mielőbbi hadparancsra.
Betegesek vagytok.
Ha meg a körülményeket meg az azt követő éveket akarod megtudni akkor mondjuk mi lenne, ha kinyitnál egy fránya történelem könyvet? Gondolom leesne a kezed....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!