Ha a melegekkel senki nem foglalkozna akkor melegfelvonulás sem lenne?
Azt hogy nem foglalkoznak úgy értem hogy pl ha az utcán 2 férfi smárol akkor senki nem szól be mert amikor egy hetero pár smárol a padon az senkit nem érdekel.
A másik meg hogy amikor 2 nő csinálja azt jobban elnézik mintha 2 férfi. Ez miért van?
Nem vagyok meleg.
#10 Volt már hetero felvonulás. Persze nem csoda, hogy nem tudsz róla, mert normalitáspárti rendezvény lévén semmilyen médiatámogatást nem kapott.
1. Az utcán való egymásnak esést, meg nyáladzást eleve zavarónak tartom. Mindegy, hogy hetero vagy homo vagy bármi más. A jó ízlésnak vannak határai. (az utcán szerintem ez egy szolid csókban vagy szájra pusziban ki is merül)
2.A melegekkel, ha normális emberi módon viselkednek, senki nem foglalkozik, sőt sokszor azt sem tudják, hogy melegek.
3. Azok a melegek akikkel meg foglalkoznak, azok el is várják és lényegében elkerülhetetlen, hogy foglalkozzanak velük mert tele van nyomva velük a média. A feltűnő ruhákban járás, a mímelt nőieskedés, a fejhangon való nyávogás mind-mind feltűnési vágyból adódik. És ilyenek vannak a meleg felvonuláson és mutatják a tévébe, hogy szambáznak, hogy "Melegnek lenni hú, de jó." És ez már zavar.
Elhiszem, hogy neki hú,de jó. Nekem meg heteronak lenni pont ugyan annyira jó.
A hetero férfi meglepő módon ugye a nőkhöz vonzódik. Nem nehéz összerakni a képet miért elfogadottabb, ha két nő csinálja (érdekes, hogy a nőknél nem elfogadottabb a 2 férfi, mint a két nő, valószínűleg evolúciós okai vannak mind a két nem hozzáállásának). Nem beszélve a számos felnőtt filmről, ami még inkább segít ezen.
Utolsó: Azért mégiscsak előbb felháborodnak az emberek ha meleg pár smárol egymással az utcán. Ha ez elmúlik és mindenki tojik rá akkor bizonyára a melegfelvonulás is.
Ezt nem lehetne megcsinálni a gyűlölködőknek? Talán ki kellene próbálni.
Ezt most nem igazán értem.
Amikor nincs melegfelvonulás, akkor az emberek nem foglalkoznak vele (leszámítva azt a kevés idiótát, aki egész évben foglalkozik vele). Novemberben nem igazán szoktak vele foglalkozni az emberek.
Ezt a "gyűlölködőket" meg hagyjuk már.Az emberek nagy többségének gőze sincs mi az a gyűlölködés. Se az aki mondja, se az akire mondják. Nagyon jó gyűjtőfogalom mert rengeteg ember tartozhat bele és nagyon jól lehet velük uszítani. Lényegében inverz migránsozás.
Ja már értem (szerintem).
Olyan nem lesz soha, hogy mindenki tojik rá. Néhány embert mindig zavarni fog és mindig is lesz valaki aki ennek hangot fog adni, mert különbözőek vagyunk, mert más és más az értékrendünk tolerancia szintünk, ingerküszöbünk.
Ez stimt. Csak az arány a nem mindegy. És még csak nem is kell hozzá rózsaszín tangában ugrálni. Na ezért van pride.
Tudod az iskolában is a leg idegbetegebb hülyegyereket jó szivatni cukkolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!