Hogyan működik a félelnöki rendszer?

Pártok és pártrendszerek

Enyedi Zsolt, Körösényi András (2001)

Osiris Kiadó

Beágyazás

4. fejezet - 4. Elnöki és parlamentáris rendszerek

Tartalom

4.1. A kormányzati rendszerek és a pártok

4.2.Az alkotmányos berendezkedések és a demokratikus kontroll viszonya

4.1. A kormányzati rendszerek és a pártok

A parlamentáris és elnöki rendszerek eltérő környezetet biztosítanak a pártok számára. Parlamentáris rendszernek nevezzük azt a politikai berendezkedést, amelyben a kormány a törvényhozásnak felelős. A legtöbb parlamentáris rendszerben a parlament választja a kormányfőt, hozzájárulása nélkül nem lehet kormányt kinevezni, de a parlament hallgatólagos hozzájárulása ott is elengedhetetlen, ahol az államfő döntése elég egy kormány felállításához.[15] Az ilyen rendszerekben a törvényhozás képes megbuktatni a kormányfőt. A parlamenti támogatás tehát mindenképpen létfeltétele a kormánynak. A végrehajtó hatalom nem egy ember, hanem egy politikusi csapat (kormány) kezében összpontosul, bár a kormányfő valóságos befolyása hol rendkívül csekély (például Norvégia, Hollandia), hol pedig meghatározó (például Németország, Nagy-Britannia, Görögország, Portugália, Spanyolország). Az államfő szintén része a végrehajtó hatalomnak, de szerepe többnyire csak szimbolikus.

A parlamentáris rendszerekben általában a kormánynak (illetve bizonyos feltételek között az államfőnek)[16] is lehetősége van feloszlatni az országgyűlést (kivéve Norvégiát), de ez természetesen egyben a kormány végét és új választások kiírását is jelenti. Ezért ehhez az eszközhöz csak abban a speciális esetben folyamodnak a kormányok, ha megrendült a parlamenti többségük, de bíznak abban, hogy a választók szavazatai újra őket igazolják. A törvényhozás ezzel szemben többnyire (Ausztria kivételével) nem oszlathatja fel magát. Ez gyakorlatilag a parlamenti ellenzék politikai mozgásterét szűkíti a kormánypártokéhoz képest.

A parlamentáris rendszerek formális ismérve tehát az, hogy a kormány felelős a parlamentnek. A valóságban azonban a hatalmi ágak összefonódása és végső soron gyakran a végrehajtó hatalom dominanciája jellemzi ezeket a rendszereket. Miután a kormány és a parlamenti kormánytöbbség sorsa összekapcsolódik, s miután a két színtéren ugyanazon pártnak gyakran ugyanazon politikusai játsszák a főszerepet, a parlamenti képviselők a kormány támogatását, illetve megbuktatását tartják központi feladatuknak, és kevésbé a törvényhozást.

A pártpolitika és a kormányzati politika között a parlamentáris rendszerekben rendkívül erős az összefüggés. Általában a miniszterelnök valamely párt elnöke is egyben. A miniszterek is gyakran a pártok „erős emberei", bár például Belgiumban a pártvezérek gyakran nem vállalnak kormánytagságot. Ha a miniszterelnök meghatározó egyéniség, a miniszterek gyakran az ő személyes környezetéből jönnek. Megosztott pártok esetén azonban a miniszterelnök kénytelen lehet pártbeli ellenfeleit tárcához juttatni annak érdekében, hogy a kormányzásához elnyerje az egész párt támogatását.

Az elnöki (prezidenciális) rendszerekben a végrehajtó hatalomért egy személyben felelős elnök előre meghatározott ideig marad hivatalában. Megválasztása és működése független a törvényhozástól. (Az Egyesült Államokban a Kongresszus tagjai alkotmányosan ki vannak zárva abból a választási kollégiumból, amely az elnököt formálisan megválasztja.) Másrészt viszont a törvényhozás sem függ az elnöktől, hiszen feloszlatására nincs lehetősége. Az elnök kezdeményezhet törvényeket, és jóváhagyása szükséges a törvények kihirdetéséhez, de a törvényhozási testület felülbírálhatja az elnök döntését. Amerikában néhány kivételtől eltekintve (Wilson, Roosevelt) az elnökök nem számíthattak a törvényhozás feltétlen támogatására akkor sem, amikor saját pártjuk volt többségben mind a Szenátusban, mind a Kongresszusban. A végrehajtó és törvényhozó hatalmi ágak elkülönülését az Amerikai Egyesült Államok mellett Svájc példázza legjobban, az utóbbi esetben azonban egy többszemélyes kollégium áll a végrehajtó hatalom élén.

Félelnökinek nevezzük azokat az alkotmányos berendezkedéseket, amelyekben a parlamenttől függetlenül a végrehajtó hatalom fejévé választott elnök mellett egy, a parlamentnek felelős kormány is működik. Ezekben a rendszerekben az elnök feloszlathatja a törvényhozást (bár ez a joga a finn elnöknek nemrégiben megszűnt). Az elnököt többnyire közvetlenül választják, és a közvetlen választás általában jelentős legitimációs bázist jelent és önálló mozgásteret ad az elnöknek. Azonban a közvetlen elnökválasztás, ahogy azt Ausztria, Írország, Portugália példája mutatja, összefér a parlamenti rendszerrel, amennyiben az elnök jogosítványai korlátozottak. Tehát nem a megválasztás módja, hanem a jogkörök szélessége és a hatalmi ágak elválasztásának foka jelenti a fő különbséget parlamentáris és elnöki rendszerek között. Az elnöki és a félelnöki rendszer mindenekelőtt a hatalmi ágak közötti függetlenség mértékében tér el: az elnöki rendszerekben a végrehajtó és a törvényhozó hatalom sokkal határozottabban elkülönül.

A „félelnöki" rendszer megőrizte a parlamentáris kormányzati formát, azaz a kormány parlament iránti politikai felelősségét. A végrehajtó hatalom megosztott a kormány és a köztársasági elnök között, de a nagyobb hatalom a köztársasági elnök kezében van. A kormányfő nemcsak a parlamentnek, hanem az elnöknek is felelős; személyében is az elnök kiválasztottja, miként a kabinet tagjainak a kiválasztásában is nagy befolyása van az elnöknek. A francia elnök bármikor menesztheti miniszterelnökét, és újat nevezhet ki helyette egyazon parlamenti ciklus alatt. Az utóbbi jog azonban nem az alkotmányból következik, forrása – mint megannyi más elnöki jogkörnek Franciaországban – a De Gaulle elnöki éveiben kialakult gyakorlat.

Ha a nemzetgyűlési választásokon a hivatalban levő államfő pártja vagy koalíciója stabil törvényhozási többséghez jut – és Franciaországban többnyire ez a helyzet –, akkor a parlamentáris rendszerek miniszterelnökéhez képest rendkívül nagy hatalom kerül a kezébe. Nála összpontosul a végrehajtó és a törvényhozó hatalom egyaránt: ilyenkor a miniszterelnök a köztársasági elnök politikájának a végrehajtója.

Amennyiben viszont a két ellentábor kezébe kerül a két vezető funkció – vagyis ha két különböző párt nyeri a parlamenti és az elnökválasztásokat, és a köztársasági elnök kénytelen saját parlamenti ellenzékéből kinevezni a miniszterelnököt (koha- bitáció) -, mindkét tisztségviselőjének lehetősége van arra, hogy akadályozza a másik elképzeléseinek megvalósulását.

A félelnöki rendszerekben a köztársasági elnök alkotmányos jogköre szélesebb, mint a tisztán parlamentáris rendszerekben. Neki, illetve kormányának lehetősége van a rendeletek útján történő kormányzásra, azaz a parlament megkerülésére. A törvényhozó és végrehajtó hatalom közötti egyensúly az utóbbi javára billent el. Franciaországban a parlament kontrollszerepe, de még az ülések időtartama is erősen korlátozott. Miután a klasszikus elnöki rendszerekben, így például az Egyesült Államokban az elnöknek csekély hatása van a törvényhozásra (például azt nem oszlathatja fel), megállapítható, hogy a kissé félrevezető elnevezés dacára, a félelnöki rendszerben az elnök hatalma ezen a téren jóval meghaladhatja a prezidenciális rendszerek elnökeinek befolyását. Ugyanakkor az elnöki rendszerek elnökeinek vétójoga kiterjedtebb, és ennyiben könnyebben alakul ki patthelyzet.

Sorry elsőre rosszat másoltam be :

Félelnökinek nevezzük azokat az alkotmányos berendezkedéseket, amelyekben a parlamenttől függetlenül a végrehajtó hatalom fejévé választott elnök mellett egy, a parlamentnek felelős kormány is működik. Ezekben a rendszerekben az elnök feloszlathatja a törvényhozást (bár ez a joga a finn elnöknek nemrégiben megszűnt). Az elnököt többnyire közvetlenül választják, és a közvetlen választás általában jelentős legitimációs bázist jelent és önálló mozgásteret ad az elnöknek. Azonban a közvetlen elnökválasztás, ahogy azt Ausztria, Írország, Portugália példája mutatja, összefér a parlamenti rendszerrel, amennyiben az elnök jogosítványai korlátozottak. Tehát nem a megválasztás módja, hanem a jogkörök szélessége és a hatalmi ágak elválasztásának foka jelenti a fő különbséget parlamentáris és elnöki rendszerek között. Az elnöki és a félelnöki rendszer mindenekelőtt a hatalmi ágak közötti függetlenség mértékében tér el: az elnöki rendszerekben a végrehajtó és a törvényhozó hatalom sokkal határozottabban elkülönül.

A „félelnöki" rendszer megőrizte a parlamentáris kormányzati formát, azaz a kormány parlament iránti politikai felelősségét. A végrehajtó hatalom megosztott a kormány és a köztársasági elnök között, de a nagyobb hatalom a köztársasági elnök kezében van. A kormányfő nemcsak a parlamentnek, hanem az elnöknek is felelős; személyében is az elnök kiválasztottja, miként a kabinet tagjainak a kiválasztásában is nagy befolyása van az elnöknek. A francia elnök bármikor menesztheti miniszterelnökét, és újat nevezhet ki helyette egyazon parlamenti ciklus alatt. Az utóbbi jog azonban nem az alkotmányból következik, forrása – mint megannyi más elnöki jogkörnek Franciaországban – a De Gaulle elnöki éveiben kialakult gyakorlat.

Ha a nemzetgyűlési választásokon a hivatalban levő államfő pártja vagy koalíciója stabil törvényhozási többséghez jut – és Franciaországban többnyire ez a helyzet –, akkor a parlamentáris rendszerek miniszterelnökéhez képest rendkívül nagy hatalom kerül a kezébe. Nála összpontosul a végrehajtó és a törvényhozó hatalom egyaránt: ilyenkor a miniszterelnök a köztársasági elnök politikájának a végrehajtója.

Amennyiben viszont a két ellentábor kezébe kerül a két vezető funkció – vagyis ha két különböző párt nyeri a parlamenti és az elnökválasztásokat, és a köztársasági elnök kénytelen saját parlamenti ellenzékéből kinevezni a miniszterelnököt (koha- bitáció) -, mindkét tisztségviselőjének lehetősége van arra, hogy akadályozza a másik elképzeléseinek megvalósulását.

A félelnöki rendszerekben a köztársasági elnök alkotmányos jogköre szélesebb, mint a tisztán parlamentáris rendszerekben. Neki, illetve kormányának lehetősége van a rendeletek útján történő kormányzásra, azaz a parlament megkerülésére. A törvényhozó és végrehajtó hatalom közötti egyensúly az utóbbi javára billent el. Franciaországban a parlament kontrollszerepe, de még az ülések időtartama is erősen korlátozott. Miután a klasszikus elnöki rendszerekben, így például az Egyesült Államokban az elnöknek csekély hatása van a törvényhozásra (például azt nem oszlathatja fel), megállapítható, hogy a kissé félrevezető elnevezés dacára, a félelnöki rendszerben az elnök hatalma ezen a téren jóval meghaladhatja a prezidenciális rendszerek elnökeinek befolyását. Ugyanakkor az elnöki rendszerek elnökeinek vétójoga kiterjedtebb, és ennyiben könnyebben alakul ki patthelyzet.