Az Amerikai Egyesült Államok hogy lett a világ vezető hatalma?
Ezek mindig komplex folyamatok, nem lehet egy-egy okkal megmagyarázni. Fontos volt, hogy a vallási üldöztetés miatt menekültek oda és fontos volt, hogy a felvilágosodás korában szakadt el Angliától, vagyis adott volt, hogy a szabadság alapvető érték legyen. Ezzel együtt járt a vállalkozószellem, ami szintén már eleve a bevándorlók telepes életmódjából adódott. Ez a progresszív szemlélet a vállalkozás szabadságával és a jogbiztonsággal együtt garantálta a gazdasági fejlődést.
Szerencséjükre olaj is volt bőven, földrajzi elhelyezkedésük lehetővé tette a viszonylagos védelmet az ellenségektől, így a 20. század elejére már elkezdhették befolyásuk alá vonni Közép-Amerikát és Délkelet-Ázsiát, az első világháborúban pedig már nagyhatalomként léptek színre.
Azt hiszem a lényeget leírtam, de egészítsetek ki nyugodtan.
Végtelen összetett kérdés ez, és egyáltalán nem könnyű megválaszolni, jó helyen van, jókor gyarmatosították, jókor lettek függetlenek, a megfelelő mentalitás, hatalmi ágak szétválasztása, sziklaszilárd demokrácia, gyenge (mint Mexikó) vagy végtelenül együttműködő (Kanada)szomszédok, mindig jókor lépett be a 19. században a háborúkba, jó vásárokat csinált lásd. Alaszka, egy befogadó és mégis homogenizáló kultúra alakult ki, ami az olaszból, az írből, a magyarból, németből, zsidókból is egy jobbára protestáns angol ajkú nemzetet hozott létre. Ezek voltak az alapok. Az amerikai mentalitást különösen jól tudták alkalmazni a tudományos és gazdasági fejlődés területén lásd. milyen rengeteg kutató végezte az USA-ban a munkáját és a szabadalmaikat is ott jegyezték be, ott oktattak stb.
Így a 19. század végére az Egyesült Államok rakétaként jött föl gazdasági értelemben- volt minden, voltak okos emberek, volt innovációra pénz, voltak jó természeti adottságok, volt jó igazságszolgáltatás, mindenki egyenlő volt, nem voltak méltóságos urak, lordok meg donok, bárkiből lehetett "self-made man" ezek így együtt az 1870-es évekre a világ vezető gazdasági hataémai közé emelték az USA-t, az első világháborúban még csak úgy-ahogy vett részt, de már abból is ők jöttek ki igazán jó, igazi szuperhatalmat a második VH csinált belőlük, ugyanis ekkor váltak katonai értelemben is a világ vezető hatalmává, és kis túlzással az egész világ nekik adósodott el, szinte a világgazdaság összes aranya az USA-b vándorolt ekkoriban, aztán volt a hidegháború a szovjetekkel, majd az SZU bukása után nem volt igazi konkurencia számukra sokáig. Most úgy tűnik, hogy talán Kína az lesz a 2020-as évekre.
Nagyon egyszerű. Adott egy kontinensnyi méretű ország, tele európaiakkal, főleg germán származásúakkal.
Hát így.
Tele európaiakkal? Lehet, hogy már idén, de jövőre már biztos 50% alá esik a fehérek száma. Mert gondolom európai alatt fehéreket értettél.
A jóléthez erősen hozzájárult, hogy az első generációt mindig ingyen kapták, nem kellett energiát-pénzt fordítani a készen kapott munkaképes emberekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!