A szabad gazdaságot miért nem vezetik be az eu ban? Freiwirtschaft elmélet

Igen de ha figyelmesen elolvasod ott van hogy lelehet kötni a pénzt hosszútávra. Ez a pénzromlás a napi szinten való termékekre vonatkozik nem a nagy beruházásokra. Le tudod kötni a pénzed. "Hosszútávú megtakarítás esetén a pénzt le kell kötni vagy befektetni." Így lehet venni házat. Mindenki vállalkozna mindenki önellátó lenne mivel a pénz romlik tehát el kell költeni lennének vevők.

Többet költenek az emberek fogyasztásra és beruházásra

A fogyasztók felesleges pénzüket vállalkozások fejlesztésére fordítják

Teljes foglalkoztatás: Munka mindenkinek, aki dolgozni akar

A gazdasági növekedést a közösség tudja szabályozni

A kamatok hosszabb távon nullára esnek le

A freiland megelőzi a magas valódi földárakat

Megszűnik az óriási társadalmi egyenlőtlenség

Hosszabb távon mindenkinek kevesebb órát kell dolgoznia hetente

"A József-fillér híres példája bemutatja, hogy a kamat mindig csak középtávon, és sohasem hosszabb távon biztosítja a pénzforgást. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5% kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében - az akkor érvényes aranyár mellett - 134 milliárd darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség, ezért ez a pénzforgást mindig csak középtávon biztosíthatja

A kamat úgy működik, mint a "rákos betegség a gazdaság rendszerében", egyúttal a társadalom szervezetében is. Csak egy egészséges, a "természetes" növekedési görbének megfelelő pénzrendszer bevezetésével válna lehetővé az ökológusok és az ökonómusok által régóta elvárt zéró vagy "kvalitatív" növekedés. Sokan kinevették az albánokat, amikor azok hittek a pimasz beruházási bankoknak, amikor azok havi 25%-os tőkehozamot ígértek, ami rövid ideig, exponenciálisan növekvő betétek mellett, lehetséges is volt, de természetesen hamar kiderült a turpisság. Alapjában véve azonban mi is éppen ilyen buták vagyunk. Aki a fennálló pénzrendszert elfogadja, ugyanazt kockáztatja, bár hosszabb távon, amit az albánok tapasztaltak"

Kevesen tudják ugyanis, hogy a kamatnak és a kamatos-kamatnak a javak folyamatos és teljesen legális újraelosztásában van szerepe a kispénzűektől a sokpénzűek felé. Ha például a német háztartásokat tíz egyenlő nagyságú csoportba osztjuk, akkor kiderül, hogy 80%-uk kevesebb kamatot kap, mint amennyit kifizet, 10%-uk nagyjából ugyanannyit kap, mint amennyit kifizet, és csak a maradék 10% húz busás hasznot a rendszerből. Az "igazságosság" - miszerint takarékbetéteink és befektetéseink után minden fizetett kamatot visszakapunk -, alaposabban megvizsgálva, csupán képzelgés. Kamatnyeresége csak a lakosság 10%-ának van, s ez abból származik, amit a nagy többség a kamaton veszít. Ahhoz, hogy ebben az üzletben nyereségesek legyünk, egy több mint ötszázezer márkás kamatozó betétre lenne szükségünk. Németországban jelenleg naponta egymilliárd márkát (az egyes után kilenc nulla következik) oszt újra a rendszer a munkából élőktől a pénzüket kölcsönadni tudók javára.

Ma a kamatrendszer legnagyobb nyertesei a bankok, a biztosítótársaságok és a multinacionális konszernek. A német bankok kamatjövedelme az 1971 és 1981 közötti időszakban körülbelül a négyszeresére növekedett, egyedül 1978 és 1994 között 111 milliárd német márkáról 482 milliárd márkára nőtt. A vállalkozói nyereség 1971-től 1981-ig 45%-kal nőtt, de 1979 és 1982 között csökkent (vö. Creutz [1997], 1. köt., 226. o.). A konszernméreten aluli cégeknél a baloldali pártok által még mindig sugalltnál jóval kevesebb az érdekellentét a vállalkozók és a munkavállalók között, mint általában a jövedelmükért dolgozni kénytelenek és a munka nélkül jövedelemhez jutók között. Ez utóbbiak többnyire olyan multinacionális konszernek, amelyek pénzügyi befektetéseikkel többet keresnek, mint a termelésükkel, valamint a bankok és a biztosítók