Mikor fogják végre hitelesen oktatni a történelmet?

Egyelőre nem hiszem, hogy változás lesz, mivel oktatásunk alapvetően rossz koncepcióra épül. A gyerekeket elárasztják száraz adatokkal, pedig az oktatás célja nem ez lenne, hanem, hogy szemléletet adjon.

Az őstörténetünkben sok a bizonytalanság, így az lenne a minimum, hogy felsorolják az egyes elméleteket, és röviden bemutatják, hogy melyik mellett és ellen mi szól.

A származásm ileltve eredet kérdése mindig problémás. Éppen ezért kellene rokonságról beszélni eredet helyett. A szkíta-hun származás is bár nehezen bizonyítható, de elég véleményes erre hivatkozva elvetni, hiszen a jelenleg oktatott őstörténet még kevésbé bizonyítható. A szkíta szó eredetileg lovas nomád népet jelent, és a magyarok az államalapítás előtt a lovas nomád kultúrát képviselték, tehát szkíták voltak. Az, hogy egyesek konkrétan egy adott óiráni népre mondják, hogy ők voltak az „igazi” szkíták, az az eredeti definíció önkényes (és általában hátsó szándékoktól sem mentes) elferdítése (hiszen így a szkíták máris indo-európaiak lettek). A hun származás szintén nehezen bizonyítható, mert a hun rokonság megint csak nagy valószínűséggel feltételezhető. A hunok állítólag Attila halála után „eltűntek”. Egyesek elég határozottan állítják, hogy maximum néhány évtizedig maradtak fenn, de emellett nem szól semmilyen adat, hiszen attól, hogy valamiről nem tudnak a krónikák, attól még létezhetett. Így az, hogy a hunok néhány évtizeden belül eltűntek, nem több, mint egy gyenge feltételezés. A magyarokról sem tudunk akkoriban soakat, mégsem mondjuk azt, hogy „a semmiből jelentek meg”. Népek nem tűnnek csak úgy el nyomtalanul. Ha nem irtják ki őket, általában beolvadnak más népekbe, és sokáig megőrzik hagyományaikat. A hunok is nyilván beolvadtak valakikbe, vagy nevet változtattak (ami akkoriban igen gayakori volt a nomád népeknél). És akkor keleten viszonylag nagy területen viszonylag egységes, de valószínűleg több (bár rokon) nyelvű nomád kultúrkör élt. És ott a magyarok őseinek is jelen kellett lenniük, így minimum öszeolvadás történt a hunokkal, de az egyenes ági leszármazás ellen sem szól semmilyen érv. És ugye a magyarok onnan fognak megjelenni, ahova a hunok eltűnnek. A régészeti leletek sem segítenek itt, hiszen azokra nincs ráírva, hogy kik hagyták hátra őket, így a régészeti leletek adott népekhez kötése is csak feltételezés. A krónikáinkat megint szeretik nem komolyan venni, de nem véletlen, hogy azok is megőrizték a hun hagyományt (az, hogy ezt a középkorban találták volna ki, szintén csak feltételezés). A székelyeknek is valahonnan van hun eredetmondájuk, amikt akár a krónikákból vehettek, de az is lehet, hogy éppen fordítva volt. Ráadásul a nyugati kultúrák is mindig egybemosták a hunokat, avarokat, türköket, és magyarokat. Felmerül a kérdés, hogy azért, mert „nem tudták őket megkülönböztetni”, vagy pedig azért, mert lényegében valóban 1 népről volt szó. Ha csak az első, az ugyanúgy az egységes kultúrát bitzonyítja.

A jelenleg oktatott uráli őshaza és finnnugor eredet a fentiekhez képest sokkal inkább feltételezés. Az alapszókincsünk egy részéről kimutatták, hogy rokonítható a finnugor nyelvekkel. Viszont a legújabb kutatások (eurázsiai nyelvcsalád koncepció) szerint ezen szavak nagy része az altaji nyelvekkel is rokonítható, ráadásul szabályos hangmegfelelésekkel, illetve ezeken kívül jelentős mennyiségű, altaji nyelvekkel rokonítható, de uráli nyelvekkel nem rokonítható szó van az alapszókincsben. Az oktatásban mégis csak azokat mutatjuk be, ymelyek a finnugor rokonság melletti érvek, a más nyelvekkel rononítható szavak közül pedig szándékosan kevésbé alapvető szavakat mutatnak be (nem azért, mert ne lennének ezeknél alapvetőbbek, hanem azért, mert így jövevénszónak lehet őket mondani). De ezt egyébként fordítva is megtehetnénk. Ma valamiért úgyis az a tévkoncepció az elterjedt, hogy ha egy szó rokonítható mondjuk 10 altaji és 2 uráli nyelvvel, akkor az „uráli eredetű”. Az újabb kutatások alapján egyértelműen nyelvrokonok is vagyunk a türkökkel, de valószínűleg a hunokkal is (akik nyelvét nem ismerjük, de ma mégis a türk nyelvek közé van besorolva, illetve újabban Ucsiraltu 600 szó alapján a mongollal rokonítja). A finnugor rokonság kizárólagosságának dogmája tehát megdőlt. Ettől a magyar még lehetne egyébként a finnugor ág része, de ez sem valószínű, hiszen a szókincsünkből pont az a réteg hiányzik, amelyről erre következtetnénk. Hiszen azok a szavak, amelyeket ma „a finnugor vagy az uráli korból eredőnek” sorolnak be, rokoníthatók más eurázsiai nyelvekkel is, így abból az időből származnak, amikor a finnugor és altaji nyelvek még el sem különültek egymástól. Viszont a magyar nyelvben semmiylen érv nincs amellett, hogy lett volna olyan időszak a nyelvben, amikor csak az uráli nyelvekkel lettünk volna kontaktusban. Az altajinál viszont van ilyen, ráadásul az alapszókincsben. Ez alapján a magyar az eurázsiain belül jóval inkább altaji nyelv, hiszen azoktól jóval később különült el. Ekkor viszont könnyen beláthatjuk, hogy miért nem beszélhetünk a szavak finnugor „eredetéről”. Amúgy is gyakran szeretnek „eredetről” beszélni, pedig az eredet (a jól ismelt modern szóátvételektől eltekintve) mindig csak feltételezés lehet. Miért nem csak rokoníthatóságról beszélünk inkább? E fentiek alapján az ún. uráli őshaza és a magyarok vándorlása, amely ma a hivatalos tananyag része, szintén csak gyenge (vagy még annál is rosszabb) feltételezés. Az időpontok még inkább, hiszen a nyelvek fejlődésének üteme változhat, a finnek pl. saját régészeti eredményeik alapján arra jutottak, hogy már 5000 éve a jelenlegi helyükön élnek, így a velük való kapcsolatunk nyilván csak jóval korábbi lehet, mint eddig feltételeztük. Az is érdekes, hogy mindig megemlítik, hogy a nyelvrokonság nem egyenlő a népek rokonságával, de amikor nyelvészeti alapon kezdik el az „őshazát” és a véndorlási útvonalat visszafejteni, akkor ezt már valahogy nem veszik figyelembe. Aztán csodálkoznak, hogy miért nem érti a gyerek...

Ezt kb. mind el lehetne mondani a magyar őstörténet kapcsán. De ehelyett kiragadunk egy elméletet (ráadásul az egyik legvalószínűtlenebbet), és azt tanítjuk úgy, mint tényt. Az, hogy szép-szép, de nincs idő erre, az azért nem lehet érv, mert számunkra sokkal lényegtelenebb dolgokat (pl. Nagy Károly és a Frank Birodalom, története, amelyet szintén csak kétes megbízhatóságú krónikákból ismerünk) mégis van idő részletesen tanulni. Az oktatás célja amúgy sem az lenne, hogy minél több adatot megtanuljon a gyeerek, amit aztán elfelejt, hanem az, hogy szemléletet adjon. Azért is, amit a 9-es válaszoló nagyon jól írt. Amit nem éltünk át személyesen, az nem biztos, hogy úgy történt, ahogy írják. Még amiről videófelvétel van, még azt is be lehet mutatni sokféle szempontból, aszerint, hogy mit akarunk kiemelni, illetve mi az ami „nem lényeges”. A sajtó is így működik. Aki már átélt olyan eseményt, amit megírtak az újságok, tudja, hogy miről beszélek. A magyar történelemoktatás szintén ilyen, az ún. „honfoglalástól” kezdve mindig a negatív eseményeket emeli ki (pl. 933-as merseburgi, 955-ös augsburgi „csata”, itt sokszor még a részletes „beszámoló” sem marad el arról, hogy pontosan hogy is zajlott a csata a német krónikák szerint), míg a sikereket (pl. pozsonyi csata, 954-es hadjárat) maximum megemlítik, de a jelentőségükről már „nincs idő” beszélni. A mohácsi csatánál is részletesen le van írva a történelemkönyvekben még a seregek mozgása is, győztes csatáinkról viszont valahogy nincs részletes hadtörténeti beszámoló (pedig pl. a tavaszi hadjárat kapcsán erre minden lehetőség meglenne, de sajnos „erre sincs idő”). Érdekes, Augsburgra meg a mohácsi csatára volt idő. Hiteles történelem tehát nem létezik, a legátfogóbb képet úgy kaphatjuk, ha saját magunk olvasunk utána a minket érdeklő témáknak a lehető legtöbb forrásban. Az iskolának sem lenne más célja, mint hogy ezt a szemléletet alakítsa ki. Mutassa be több nézőpontból, keltse fel az érdeklődést. Így nem foglalt állást egyik vagy másik hipotézis mellett sem, hanem objektíven felsorolta az érveket mindkettő mellett és ellen, és akit érdekel, az úgyis utánanéz, és elsönti, hogy melyiket tartja hitelesebbnek, valószínűbbnek. Akit meg nem érdekel, ő meg legalább kapott egy kis szemléletet, amely az élet más területén is hasznára válna. De sajnos ma az oktatás nem így működik. Hogy miért nem, arról is sokat lehetne írni...