Mi annak a politikusnak a neve, amelyik a vasárnapi marhaságot kitalálta?

Semjén Zsolti, vagy másnéven Semmilyen Zsófi, illetve Tömjén Zsolti. A világ legnagyobb szentfazeka, egy IQ-nulla majom, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes.

Emlékezetes húzása volt még például, amikor lóháton vonult be Kézdivásárhelyre, mert aznap éppen Vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak képzelte magát:

[link]

Harrach Péter, Semjén Zsolti, meg sorolhatnám ezt a nem létező pártnak az embereit, fura hogy József Attila 30-as években is jól leírta a magyar a jobb oldalt a Szerkesztői Üzenetben.

SZERKESZTÕI ÜZENET

Kedves Uram, a SZÉP SZÓ elsõ számának elsõ és második kiadása közt kelt megtisztelõ szemrehányásaira van szerencsém a következõkben válaszolni:

1. Azt állítja, hogy célkitüzésünk a hitetlenség terjesztése. Téved, Ön a hitetlen. Ön hangsúlyozza, hogy katolikus. Tehát nem hisz a buddhizmusban, a mohamedanizmusban, a protestantizmusban, a pogány mithologiákban, nem hisz a szociálizmusban és a természettudományokban, nem hisz a demokráciában, s így valójában nem hisz a tekintélyekben sem. Ezenkívül, mint levelébõl látható, nem hisz azoknak a katolikusoknak elgondolásában sem, akik Belgiumban, Németországban, Angliában és másutt kifejezetten demokratikus és a mi „hitetlen” humanizmusunkhoz nagyon hasonló szellemû társadalmi átalakulástól várják erkölcsi felfogásuk érvényesülését. Csak véget nem érõ felsorolással lehetne néven nevezni, hogy mi mindenben nem hisz - Ön. Én hiszek. Marx azt írja: a vallás az emberi lényeg megvalósítása - képzeletben, mert e földi siralomvölgyében, (melynek katonai térképe az osztályok, népek, fajok, nemek és nemzedékek elnyomását és kizsákmányolását tünteti föl), az emberek nem fejthetik ki igazi mivoltukat s mert nem fejthetik ki, nem is eszmélhetnek rá közvetlenül. Látja, ilyen „hitetlen” alapon hihetek én az összes vallásokban, az Önében is, anélkül, hogy ellenmondásba kerülnék magammal s az értelem megvetésével önmagamat és Önt lebecsülném. Mert, ugye, Önt is becsmérelném az értelem tagadásával, hiszen Ön természetesnek tartja, hogy értelmes mondatokban szóljon hozzám s én értelmes mondatokban válaszoljak. Azt hiszem, megsértõdne, ha röviden értelmetlen fickónak nevezném - miért kívánja hát, hogy értelmetlen fickónak jelentsem ki filozófiai terminus technikusokkal?

2. Ön azt írja, örömmel olvasta néhány olyan versemet, melyekben megnyilatkozik az igazi bûntudat, s most mégis megmaradtam hitetlennek. Kedves Uram, én hiszek az eredendõ bûnben és ezért vagyok híve a tudományos szocializmusnak. Mert kétféle bûn van. Az egyik fajta bûn csak azért bûn, mert büntetés jár érte az uralkodó földi hatalmak különös gondoskodása folytán. A gyermek sír, mert fáj a hasa - megfenyegetik tehát, hogy ne nyafogjon örökké. A földtelen parasztság, a munkanélküliek milliói szervezkedni próbálnak, hogy sorsukon javítsanak, mert képtelen nyomorban élnek - megfenyegetik tehát diktatúrával õket, hogy ne zavarják a rendet. Az ilyen fajta bûnök igen könnyen megszüntethetõk pl. azzal, hogy nem jár büntetés értük. Az ilyen bûnök ellen lehet és kell küzdenünk - mégpedig a büntetlenség biztosításával, az intézményes szabadsággal. Az emberiség, egész történelme folyamán, ilyen módon küzdött e bûnök ellen. A rabszolgaszökés, a jobbágyköltözés bûnét azzal szüntette meg a társadalom, hogy nem büntette; azzal, hogy megszüntette a rabszolgaságot és a jobbágyságot. A másikfajta az a bûn, melyet akaratlanúl elkövet az ember és akkor is megbán elkövetõje, ha nem büntetik érte. Ez az eredendõ bûn. Bûn az ellen, akit szeretünk. Az ilyen bûn ellen nem elég nem-büntetéssel küzdeni, az ilyen bûnt kifejezetten meg kell bocsátanunk egymásnak. Az ilyen bûnt meg nem bocsátani, maga is bûn. A diktatúrákban, az osztályelnyomatáson és idegen munkaerõ kizsákmányolásán alapuló társadalmakban a meg-nem-bocsátás bûnében is szenved az emberiség. Ez ellen a bûn ellen bizony nem lehet másként cselekedni, mint küzdeni egy olyan társadalmi rendért, termelési módért és elosztási szervezetért, melyben az emberek könnyebben megbocsátanak egymásnak. Ne feledkezzék meg arról sem, hogy az osztálytársadalmakban azoknak a bûnöknek a tudata, melyek csak azért bûnök, mert büntetés jár értük, homályosítja el az eredendõ bûnnek, a szeretet ellen elkövetett bûnnek tudatát (ha ugyan egyáltalában engedi létrejönni) és ez teszi lehetetlenné, hogy megbocsátásra képesek és alkalmasak legyenek az ember fiai.

3. Ön a rend eszményéért lelkesedik, de valójában a rendi államra gondol. Önnek azonban, ki az erkölcsi szabadság álláspontjáról szemlélõdik, tudnia kell, hogy a rend csupán a szabadságból és a szabadságban fejtheti ki magát. Ön - általában - azt veti szememre, hogy megfeledkezem az örök eszményekrõl. Ezt a tévedését is helyre kell igazítanom. - Az örök eszményekrõl Ön feledkezik meg. A rendi állam bizonyára nem örök eszmények megvalósítása - hiszen nem sok köze van az emberi szabadság, egyenlõség és testvériség eszményeihez. Ön persze abban a hitben él, hogy ezek az eszmények az észt istenítõ francia polgári forradalomnak bálványai. Felhívom a figyelmét arra, hogy a szabadság, egyenlõség és testvériség fõ eszményei a kereszténységnek. Isten elõtt mindenki szabad, egyenlõ és testvér. A polgári forradalom csak földközelbe hozta ezeket az eszményeket, amikor elvvé tette, hogy az állam törvényei elõtt is szabad, egyenlõ és testvér minden ember. Gondoljon arra, amit föntebb mondottam, hogy a vallás az emberi lényeg megvalósítása képzeletben. Én, mint „hitetlen materialista” azon iparkodom, hogy ez a lényeg, ezek az eszmények, ha másként nem, hát fokról-fokra, de megvalósuljanak mindennapi életünkben is, hogy pl. a közigazgatás és a termelési mód irányító elvévé legyenek. S ha Ön isteni eredetûnek tekinti a magántulajdont, nevezetesen a termelési eszközök magántulajdonát, arra kell figyelmeztetnem, hogy a magántulajdon megszüntetése is isteni eredetre vall. Az egész emberi történelem valójában a magántulajdon megszüntetésének folyamata, - hiszen valamikor az apának magántulajdonai voltak gyermekei és gyermekeinek anyja egyaránt.

4. Végül Ön e lap címét kifogásolja. SZÉP SZÓ - e kifejezés az Ön szemében játékká „alacsonyítja” gondolatainkat az „erkölcsi megújhodás korában”. Nem értem, hogy miért volna alacsonyrendû a játék, a gyermekek öröme. Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derûs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektõl és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szûkös életföltételek, melyek a játék kedvét és lehetõségét szegik, megszûnjenek. A diktatúrák légkörében divat „szép szónak” becsmérelni a szellemi humanizmusnak mindama megnyilatkozásait, amelyeket rengeteg szenvedés és erõfeszítés hozott napvilágra s amelyek mûvelõdésünk elveiként lebegnek elõttünk. Mi, amikor szép szóval akarjuk kifejteni azt az emberi öntudatot, amelyet a világszerte föllépõ erõszak a lelkek mélyére kényszerít, nem ismerhetjük el az erõszak szellemi fölényét azzal, hogy az általa kigúnyolt szép szótól megfutamodunk. Mi vállaljuk a becsmérlést. „Szép szó” magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyõzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül. Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal, értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre hívni, a réginél fejlettebb egységre tartó haladottabb igényt, a modern, maga-magát fegyelmezõ, rendbefoglaló szabadságot.

Fogadja köszönetemet, amiért mindezek elmondására alkalmat adott.

De Márai Sándor is leírta ugyanezt 1943-44-ben.

"Ha vége ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk, el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, ránk hagyott. De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből, a "jobboldaliság" címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint "keresztény magyar ember" előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert "keresztény, magyar úri ember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem "keresztény magyar", vagy "úriember", tartani a markát s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a "jobboldaliság" igaz értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja a "jobboldali, keresztény, nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett "előkelő közhivatalnok"-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezés tényét. Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

#3

Qrv4 4nyád a Gyurcsány!

Verd már őt ki a fejedből!

Gyurcsány... Gyurcsány...

Miért kell mindenért rá mutogatni?