Érdemes-e politikusnak lennem?
Az a helyzet áll fenn, hogy nemrég kezdtem el egy jogi asszisztens képzést, amelyre járok. Ez a képzés 2 éves. Úgy gondolom a jogi asszisztens képzés nagy előnyt jelent, ha majd a 2 év elvégzése után jogot szeretnék tanulni. Tisztában vagyok azzal, hogy ha valaki politikus szeretne lenni, akkor mondjuk ki.. nem számít a végzettség, viszont jó, ha van az embernek tapasztalata és tudása azzal kapcsolatban, amit beszél. Nem az a cél, hogy valaki beüljön a parlamentbe és mások által meghatározott szövegeket írjon/mondjon el akár, ha egy interpellációra is kerül sor. Ezért én úgy gondolom jót tesz az ember megítélésének és saját magának (a politikusnak) is, ha valamihez akképp tud hozzászólni, ha ért hozzá. Politikusnak 100 %-ig jó lennék, én ebben magabiztos vagyok, hiszen minden tehetségem meg van hozzá: nevezetesen.. jó a kommunikációs képességem, tudok érveket és ellenérveket felhozni, valamint az emberek sorsa is nagyon érdekel. Egyetlen dolog van, amit még nem tapasztaltam, és amire még nem volt lehetőségem: hogy nyilvánosan szerepeljek. Amelyre majd remélem a későbbiekben adódik esély/lehetőség.
Engem leginkább az érdekelne, hogy miképpen tudnék nevezetesen Szekszárd-Tolna megyei jogú városban esetleg politikai szempontból előrébb jutni? Számít-e valamennyit, ha az adott hónapban lévő képviselő fogadóórák közül, egy általam elismert párt képviselőjéhez személyesen elmegyek, és elmondom, hogy milyen politikai ambícióim is vannak, vagy ez nem elég? Más esetben még arra lennék kíváncsi, hogy mindenképp kell csatlakozzak egy párthoz, szervezethez, ahhoz, hogy a későbbiekben tudjak érvényesülni? És, ha így van, akkor miképpen tehetem ezt meg? Valamint érdekelne még, hogy az emberek szerint, ha a politikusi pálya tényleg az életem vágya, akkor erősebb legyen-e bennem az a tény, hogy esetleg kritikákat is bőven fogok kapni, vagy inkább tekintsek előre, és ne érdekeljen ez.. csak az álmom?
A válaszokat előre is köszönöm!
A politikus egy tág fogalom. Tág értelemben már az is politikus, aki elmegy szavazni, hiszen artikulálja érdekeit a jogalkotó felé.
Szóval attól függ, pontosan, milyen tisztségre vágysz? Országgyűlési képviselő, miniszterelnök, államfő, polgármester, istencsászár?
Párthoz a jelenlegi politikai kultúránkban muszáj csatlakoznod. Itt aztán ha mákod van, majd téged indítanak különböző pozíciókért, de ehhez nem árt jónak lenni először a párton belüli intrikákban - gondolom, mert nem látok bele ennyire.
Mellesleg szerintem a hatalommal járó pozíciókra máris alkalmatlan valaki onnantól kezdve, hogy szeretné a pozíciót, de nehéz lenne másképp kivitelezni.
Szerintem aki az élete 35. évét nem töltötte be ne akarjon képviselő lenni.
Mert nincs kiforrva,
Aki bármilyen pályán nem tud kimagaslót felmutatni ,ne akarjon politikus lenni.
Mert hiteltelen.
Akinek rossz a gyomra és nem vesz be mindent , nem tud nyalni , rosszul könyököl és erkölcsi aggályai vannak(pl jaj nem érdemlek meg ennyi pénzt) abból kéne politikus legyen.
A politika a már meggazdagodott polgárok a közjó érdekében tett szolgálata és szórakozása kell legyen .
Normális országokban még véletlenül sem a pénzért mennek ,éhenkórászok politikusnak.
De itt ahogy elnézem, NEKED IS MINT BÁRKINEK, jó esélyed van hozzá hogy az légy.
"szerintem aki az élete 35. évét nem töltötte be, az neakarjon politikus lenni."
Miért, a parlamentben is csomó 35. életévét be nem töltött politikus van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!