Nincsenek felesleges foglakozások, csak olyanok, amelyek alapvetők valamihez, és olyanok, amelyek nélkül elég sokan képesek meglenni különösebb hiányérzet nélkül.
A munkamegosztásban azért alakultak ki foglakozások, mert szükség mutatkozott rájuk. Némelyikre nagyobb, másokra kisebb.
Nagyjából az első leírta a lényeget, ráadásul ez alapvetően kor és helyfüggő is, például manapság egy írógépműszerész, na az tényleg feleslegesnek érezheti magát, jó ha kell az országba kettő-három, aki a múzeumi darabokat meg a gyűjtők példányait karbantartja. Igaz régóta nem is képeznek írógépműszerészeket már.
Hasonlóan hanyatlik például az egykor népszerű televízió szerelő szakma is, egyszerűen a mai TV-ket olyan sokba kerülne megjavítani, hogy sok szempontból olcsóbb venni egy újat, vagy egy működő használtat. Míg régen egy átlagos televíziót csak több éves spórolással lehetett megvenni, ma már a minimálbérből is vehetsz két olcsót. Nyilván így egyre kevesebben javíttatják a tévéiket.
Más trend, mióta a hazai vas és acélgyártás lényegében véve megszűnt azóta a kohászok szaktudására sincs nagyon szükség.
Ugyanígy Magyarországon vájárból sincs szükség képzésre, elvégre az utolsó mélyművelésű bányánk nem rég zárt be.
De ez nem jelenti azt, hogy más országokban ne lenne szükség ezekre a foglalkozásokra, míg írógépműszerészekre vagy tévészerelőkre úgy általában világszinten sincs igazán szükség.
Mi tekinthető szakmának? Nem is olyan könnyű a válasz rá.
Nézzünk néhány felvetett példát.
Celeb: a társadalomban rengeteg igénytelen ember él, akiknek szükségük van az idő múlatására, mert önmaguk már erre sem képesek. Számukra találta ki néhány élelmes ember a celebet. Ő az a hasonlóan igénytelen ember, aki némi baksisért bármit, önmagát, emberi lényét is eladja. Nem híres, csak az igénytelenek ismerik őket. Nem tud semmit, csak a kitalálói kiválóan eladatják velük, hogy ők különlegesek. Mert az igényteleneknek mindig különlegesség kell, hogy legyen mire felnézzenek, amit értenek is.
Politikus: az emberiség legfontosabb szakmája és igen sok tudást igényel – feltéve, hogy eredeti célját tekintjük. Egy egész társadalmat szervezni, nagyon nehéz. Aki próbált már egyetlen tevékenységet mondjuk 100 emberrel szervezni, nagyjából sejtheti, miféle problémákat kellene megoldania. A politkusnak azonban van egy nagyon lényeges tulajdonsága. Emberből van annak minden gyarlóságával, és mivel kivételezett helyzetben van, kivételezett ellenőrzést is igényel. Ehelyett közibe dobják a gyeplőt. El is fuserál mindent.
Valamilyen termelés vezetője: ha pártkatonaként, álcéllal tették oda, akkor nem a foglalkozással van baj, hanem azzal, aki oda tette az alkalmatlan embert és más célt is rendelt hozzá. Ha az eredeti funkció elvégzésére van ott, akkor nem felesleges. Legfeljebb nem ért hozzá és rosszul csinálja, de ekkor sem a foglalkozás felesleges, hanem a környezet alkalmatlan a feladat ellátására. Ez azért nagy különbség.
Ezt még hosszan lehetne sorolni. Ami köztudatba épült, az az, hogy elfeledkezünk a cselekvő emberről. Mindent ő talál ki a saját érdekei szerint. Ha hagyjuk elburjánzani a káros érdekek érvényesülését, magunkra vessünk, változtassunk és ne siránkozzunk.
A mai technikai szinten egy rakás bürokrata munkája felesleges lenne, ha az észtekéhez hasonló elektronikus rendszerre állnánk át. Ha tovább gondoljuk, a magánszférában is csökkenthető lenne a papírmunka és adminisztrációs munka aránya, ha az állam mindent elektronikus formában fogadna, idővel még a könyvelők munkája is automatizálható lenne.
Feleslegesnek, sőt károsnak érzem a direkt marketinget is, legalábbis társadalmi szempontból, mert sokkal több embernek okoznak kellemetlenséget az ügynökök, mint amennyi ember vásárol, emellett adatbányászati módszerekkel egyébként is tizedére csökkenthető lenne a létszámuk ugyanannyi eladás mellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!