Mikor fogjuk egyesíteni az EU-t és Oroszországot, hogy ezzel létrehozzunk egy valódi szuperhatalmat, amely alapjaiban rázza meg az egész világot?
Az EU-ból ki kell gyomlálnunk a dekadenciát, az oroszokból pedig a primitív barbarizmust, ezzel pedig létre kell hoznunk egy egységes európai minimumot, ami tájegységenként megőrizné a helyi sajátosságokat.
Ezzel nem tudna versenyre kelni sem Kína sem pedig az USA.
Valóban szuperhatalom lenne hatalmas gáz és olajmezőkkel, nyersanyagkészlettel.
De, kevés az esélye, hogy ez megvalósul.
De Nyugat.Európa és Oroszország egymás ellenkultúrái.Oroszország konzervatív Nyugat-Európa liberális.
"De Nyugat.Európa és Oroszország egymás ellenkultúrái.Oroszország konzervatív Nyugat-Európa liberális."
Igen, éppen azt mondtam, hogy ezt a kettőt kéne közelebb hozni egymáshoz.
Látom, hogy sok károgó van, de értelmes érvet nem bírnak felhozni amellett, hogy ez miért is ne lenne jó. :)
Ebből is látszik, hogy az ötletem remek és páratlan a maga nemében.
Nyugat-Európa és Oroszország között olyan érdekellentétek vannak, hogy ezt nem igazán lehetne megvalósítani.
Mondok egy-kettőt.
Egyrészt az EU nagyhatalmai féltékenyen őrzik az EU- belüli vezető pozícióikat. Ez abból is látszik, hogy ha megnézed az EU bővítését az utóbbi évtizedekben, látszik, hogy csak kis országokat vesznek fel (Közép-Kelet-Európai országok, Málta stb.), de pl. a 80 milliós Törökországot már nem, mert félnek attól, hogy sok hozzájuk közeli ország, pl. Magyarország inkább oda orientálódna gazdaságilag. Ha Törökorszáot nem veszik be ilyen okok miatt, akkor gondolhatod, hogy a sokkal nagyobb Oroszországot sem fogják! Mert akkor nem Brüsszel, hanem Moszkva lenne az EU központja. Az EU pedig a kezdetektől fogva pont azért jött létre még a hidegháborúban, hogy az orosz expanzió (gazdasági és politikai értelemben) ellen egy európai ellensúlyt hozzanak létre.
Oroszország hasonló okok miatt nem támogatna egy ilyen egyesülést, mert neki is megvan az európai érdekszférája, és ők meg attól félnek, hogy ezeket veszítenék el. Már a Balti államok csatlakozása is nagy érvágás volt moszkvai szemmel. És láthatod, hogy ilyen országokban mint Ukrajna, amikor szóba jött az EU tagság, egyből elfoglalták a Krímet az oroszok. Szerinted miért? Mert a nagyhatalmi pozícióikat, a saját érdekszférájukat nézik, ahová most bemászott a Nyugat. Igazából az ott a konfliktus alapja. Ez nem Ukrajnáról szól, hanem a Nyugat és Oroszország nagyhatalmi vetélkedéséről. Pár hete még a román fekete-tengeri flottát is megfenyegették, hogy elsüllyesztik. Románia EU tagország!
Szóval nem lehetséges az elméleted, mert Európában két hatalmi pólus van, az egyik Nyugat-Európa, a másik pedig Oroszország. A közöttük lévő kisebb országok (köztük mi is) csak parasztok vagyunk a sakktáblán.
Viszont abban igazad van, hogy a két pólus igazából nagyon is egymásra van utalva gazdaságilag. Európának Oroszorság hatalmas piac lenne, Oroszország pedig Európába szállítja főleg az olajat, vagyis energiával látja el. Szóval, konfliktusok és háborúskodás helyett tényleg együttműködésre kéne törekedni.
Na ugye. Köszi 6-os.
Reméljük, hogy vége lesz ennek a mostani helyzetnek és egyre közelebb kerül egymáshoz a két ország.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!