Melyik a leginkább keresztény párt napjainkban Magyarországon?
"Az MSZP pl. az egyházi iskolában tanuló összes diák fejkvótáját megvonta anno, vagyis azokat a gyerekeket diszkriminálta, akik oda járnak. Az egyházak teremtették elő a pénzt az oktatásra, pedig az állam kötelessége, hogy mindenki oktatását finanszírozza 16 éves korig."
Ez azért nem egészen így van. Az MSZP csak annyira csökkentette a fejkvótát, mint amennyit bármelyik iskola diákja után kapott.
Nem mellesleg az MSZP vezette be az egyházak számára ajánlható 1% adót (az alapítványok után).
Az MSZP volt az a párt is, amelyik visszaadta az egyházi tulajdonokat, és még sorolhatnám.
A határon túli magyarság helyzetével ugyanez a helyzet.
KDNP, Fidesz, Jobbik egyáltalán nem követik az igazi keresztény értékrendet. Krisztus farizeusoknak tartaná ezeket.
A következő bejegyzés második felében ott a válasz, de az elejét is érdemes elolvasni.
A nagy pártok között egyik sem keresztény. Lehet, hogy némely pártnak van néhány keresztény tagja, de attól maga a párt még nem lesz keresztény.
Keresztény az, aki alázattal elfogadta Istentől a Jézus Krisztusban felkínált ajándékot (az életének a megváltását), és az életét Istennek rendelte alá.
A politikában az ilyen ember nem nagyon fog előrehaladni (lásd pl. tízparancsolat, ne hazudj, ne lopj, ilyenek).
Jobbik meg a kereszténység?Viccnek is rossz.Elég ha szavazótáborukat megnézed.Nem templomba illő a viselkedésük...Az a párt is csak hajtogatja a kereszténységet,persze a buták beveszik azt a dumát.
Bár sok szavazójuk azzal sincs tisztában mit képviselne a jobbik,ha hatalomra kerülne...Tiszta ateista bagázs
A neve szerint a KDNP akikből csak úgy fröcsög a gyűlölet.
A tettei és az igéretei szerint az MSZP.
Ilyen fordított világ van itten - mostan.
A FIDESZ - jobboldali pártként- építi a cocializmust, az MSZP - baloldali pártként - meg a kapitalizmust.
Na erre köss görcsöt!
Nem sok ilyen hülye ország van mi?
Ha a hagyományos értelemben vett keresztény értékeket vesszük (Isten, haza, család stb.), akkor egyértelműen a Fidesz-KDNP. Ez különösen akkor igaz, ha összehasonlítjuk az ellenpólussal (azaz a teljes "baloldallal, beleértve az LMP-t is). Azok ilyen szempontból teljesen aberráltak: nemcsak a Tízparancsolat összes törvényét hágják át, hanem még a természet törvényeit is (ld. értékrend, b*zi-imádatukat stb.)
Hogy a Fidesz és a KDNP mennyire keresztény, mindenki döntse el, de hogy ők állnak a legközelebb ehhez az értékrendhez, az tuti.
Hát Avetino barátom,te nagyon el vagy tévedve e téren.Még hogy a KDNP keresztény párt?Talán a nép mellett cselekszik?Mert egy igazi keresztény ember/párt valószínűleg azt tenné.Kdnp az meg csak a fidesz bábja egy kamu gyülekezet.
Elmúlt 4 évben legalábbis nekem nagyon úgy tűnt
Nekem nincs bajom a keresztény dolgokkal,mivel hiszek Istenben.Viszont amit ebben a videóban elmondanak az kb úgy 90%ban igaz róluk.
Hogy csak egy példát mondjak:
Mely pártok is voltak azok, akik a hajléktalanokat leginkább üldözik, jogait csorbítják?
Fidesz
KDNP
Jobbik
Ki állt ki mellettük?
"B*zi imádatról" meg csak annyit, hogy szó sincs a baloldalnál és a Liberálisoknál erről, csupán annyi, hogy nem akarják őket eltaposni, hanem ugyanolyan embereknek ismerik el őket, mint a heteroszexuálisokat. Belőled, azonban Keresztény Barátom, süt a gyűlölet, az előítélet irányukban. Persze Te biztosan tökéletes vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!