A cigánygyerekek tényleg havi több ezer forintot kapnak egy 2,5-ös átlagért?
Vannak erre emberek, akik "felokosítják" őket, a jogaikról meg az ilyen-olyan dolgokról.
Valószínű ki is használják ezt.
Ez mellesleg nem pozitív diszkrimináció?
Én például semmi pénzt nem kaptam, pedig majdnem kitűnő tanuló voltam,sosem volt igazolatlan hiányzásom és gazdagok sem voltunk.
Remélem, nincs ilyen.
Nem azt kéne támogatni, aki cigány, hanem azt, aki szegény, és az nemcsak cigány lehet.
Mindig is próbálták őket felzárkóztatni, csak egyszer végre már fel kellene ismerni, hogy nekik eszük ágában sincs beilleszkedni vagy felzárkózni, vagy bármit is tenni azért, hogy a mi normáink szerint éljenek!
Sajnos saját tapasztalatból tudom, hogy reménytelen esetek, az az 1 ezrelék pedig aki ki akar törni, az kitör így is, úgy is.
Párom 7 éves fél cigány fiát neveljük. Igénytelen, felületes, semmi nem érdekli, semmi felszerelésére nem vigyáz, hazudik, sunyi. Semmi baj a képességeivel, de amit hoz magával több ezer éves génállományt, nem lehet megváltoztatni :(
Ha nem én élem át, nem hiszem el, hogy ez így van!
Szóval szerintem vissza kellene őket küldeni oda, ahonnét jöttek, és nem azt díjazni, hogy 2,5-ös átlaguk van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!