A környező országokban is ilyen nagyszabású holokauszt-emlékévet tartanak?

Ausztriában meg Németországban igen.

Szlovákiában meg nem sulykolják ennyire.

Szlovákiában szinte nincsenek is zsidók, emiatt nincs akkora liberalizmus sem és a cigányok ellen is sokkal többet mernek tenni.

Mivel azt a kérdést, ahova eredetileg írtam (miért köztéma még mindig a holokauszt?) kitörölték - egyébként érdekes módon a más egyéb nyilvánvalóan trollkodó, provokatív kérdések nincsenek törölve, mint itt az Orbán-népdalos, aminek semmi szándéka nincs, csak a gúnyolódás, nem kimondva, leplezve, hogy "lám, milyen buták a fideszbirkák" -, ezért most itt küldöm el az előbb megírt véleményemet, mint hasonló témájú kérdés.

"Nem tudom ti hol olvastok a holokausztról olyan sokat, de én szinte csak olyan összefüggésben találkozok vele, "hogy a zsidók miért holokausztoznak??!"

- Nem nézel ATV-t, például, mint baloldali médium? Az mellékes, hogy sokszor reklámoznak könyvajánlókat, és mindig ilyen témákban: Titkos háború Izrael ellen; Izrael gazdasági csodája. Vagy éppen a műsorblokkok, az izraeli felszabadító harcokról húsvétkor, vagy a Bunker c. film, és mások, mert ez a csatorna profiljához hozzátartozik, mint ahogyan az is, hogy a meghívott "nagy tekintélyű közszereplők" és az állandó műsorvezetők kimerülnek az Ungvári Tamás, Heller Ágnes, Borgula András, Tamás Gáspár Miklós, Konrád György, és egyebek személyében, akiket egyvalami köt össze: a holokausztban való közvetett vagy közvetlen érintettségük. De hogy olyan szélsőségeseket is "eltartanak" a csatornán való szerepeltetéssel, mint Fischer Iván, vagy Moldova György, az már egy magát jóízlésűnek tartó baloldali sajtóterméknek is soknak kellene lennie. (Bár ez a radikalizálódás máshol is megfigyelhető, a Heti Hetesben is állandó szereplő lett a hírhedt klerikál-fasisztázó, iszlámnácizó - csak néhány cikk címének átfutása elég ehhez -, a kurucinfó ellenpólusaként szereplő amerikai népszava egyik publicistája, Para-Kovács Imre.)

Mindemellett "házitörténészüknek" fogadták az egyébként közel sem kiemelkedő, nem maradandó emlékű Gerő Andrást, akit mindenben, mindenben megszólaltatnak, olyan témákban, amikhez szakmailag köze sincs, de "megbízható elem", aki politikai pályára lépett, és olyan módon akart nevet szerezni magában, hogy megpróbálta kikezdeni a kikezdhetetlent, Romsics Ignác történész professzort, tudván, hogy erre felkapja majd a fejét az is, aki nem ilyen körökben mozog.

Olyan demagóg ostobaságokkal építi le a szellemi színvonalat minden egyes kérdésben, ami nem egy történészhez, alapvetően egy emberhez méltatlan. Például a Kossuth-tér felújítása. Azt mondta, mennyire ésszerűtlen a József Attila-szobrot elvinni a Dunáig a parkból, mert ez "olyan, mintha valaki Kölcsey szobrát csak Huszton tudná elképzelni". Nem, nem olyan. Ugyanis senki nem mondta, hogy József Attila minden szobrának a Dunánál kell lennie. De esetünkben elég indokolt. Lévén, hogy ahányszor illusztrálják a szóban forgó verset, mindig ezzel a szoborral teszik - én magam eddig nem is tudtam, hogy nem a rakparton áll, és éppen azon lepődtem meg, mikor megszereztem erről az ismeretet -, és nem véletlenül, nem valamiféle félreértett művészi alkotás mivolta okán. Ugyanis maga a készítő is ezt adta címül: A Dunánál.

Utána folytatta, miszerint "akkor minden, ami '44 és '89 történt a téren, az kitörölendő", és ebből a logikából építkezve "tehát az '56-os emlékműveket is el kell bontani, hiszen az az esemény is abban a korszakban történt". Majd színpadias - de nem életízű - kikelést produkál, hogy "hát honnan veszi magának a bátorságot ehhez a Fidesz?". Tudva, hogy erre majd "harapnak az emberek". Csakhogy ez egy - fogalmazzunk kegyesen - nem jószándékú politikai csúsztatás. Ugyanis nem arról van szó, hogy "visszaállítják a tér '44-es állapotát" (hiszen akkor eleve mélygarázs sem épülhetne!), hanem azt az emlékműrombolást és ideológiai átalakítást, amely '45 után bekövetkezett, állítják helyre, és immáron _erre_ az alapokra, a kommunizmusban ráragadt ideológiai stigmákat letörölve zajlik tovább a tér élete - például akár a mélygarázs megépülése is. Térrekonstrukcióról van szó, és megújításról, nem "több évtizednyi visszabontásról".

Az '56-os emlékművek azonban - nem véletlenül - a rendszerváltás után kerültek a helyükre. Tehát nem az számít, hogy a korszakban történt-e maga az esemény, mivel nem akkor állítottak neki emlékművet, hanem éppen a rendszer bukását követően. A tér ezen formálódásának már nincs köze a tárgyalt időszakhoz. Ez szándékos rosszindulatú manipuláció, a szavak kiforgatása.

De akik nem képesek önmaguk utánagondolni az elhangzottakat, azoknak ennyi elég.

Majd feltette az i-re a pontot, és kimondta, mi a "szigorúan szakmai alapú" kritikáinak a tényleges kiindulási alapja: "Ő nem Tiszát akarja látni, hanem Adyt és József Attilát a téren!". Igen, kérem? Nos, akkor szavazzon arra a pártcsoportosulásra, amelyikben képviseltetve látja a saját eszmei gondolatait, és reménykedjen abban, hogy az emberek többsége így tesz. Ha pedig nem, és konzervatív kormány nyeri el az emberek szélesebb támogatottságát, akkor fogadja el. A liberálisoknál diktatórikusabb szemléletű közösség kevés van. Kisebbségben is elvárják, hogy mindenki úgy járjon, ahogyan helyesnek gondolják, egyszerű indoklással: "Hiszen aki máshogy csinálja, az nem jól teszi".

Szokták mondani, a demokrácia a többség diktatúrája a kevesebbek felett, a liberalizmus pedig a kisebbség érdekeinek védelme a többség akaratával szemben. Mondhatni, a liberálisoknak nem a demokrácia felel meg, hanem az, ha az van, "amit ők helyesnek gondolnak". Minden más esetben küzdenek és agitálnak. 8 év alatt, amikor csekély, néhány százalékos támogatottsággal is abszolút túlsúlyban lehettek kormányon egy koalíciós segítséggel, nagyon hozzászoktak ehhez, és most bármi, ami másként történik, az diktatúra. Mert nem az ő akaratuk, a "demokratikus ellenzék" véleménye érvényesül. Már maga a megnevezés is elég ironikus, hiszen kikérik maguknak, hogy "a jobboldal kirekessze őket a nemzetből", amelyet mindazonáltal ők maguk tesznek azzal, hogy rendre nem támogatják az egyébként baloldalon is vállalható nemzeti kérdések támogatását - mint a határon túli magyarokkal való közösségvállalást, ugyanis a nemzet nem ér véget az államhatárnál, és ezt végre jó lenne tudatosítani -, viszont ők pedig ezzel a megjelöléssel kizárják a velük nem egyetértőket a "demokratikus oldalból". Ugyanaz, csak, ahogyan mondani szokták: saját szemükben a szálkát se. Vagy kicsit vulgárisabban: a saját gázuk nem büdös.

Mint ahogyan korábban is a szélsőjobboldal "nemzetidegen" alapon zárt ki embereket, a szélsőbaloldal pedig "osztályidegen" megjelöléssel tette ugyanezt, ma is nem nemzeti, és nem demokratikus pecsétek nyomása kerül rá az ellentétes véleményen lévőkre a másik félről.

Más esetben pedig azt mondta, hogy ha az elmúlt rendszer prominens személyei nem érdemelnek kiemelt nyugdíjat és azt, hogy utcák legyenek róluk elnevezve, akkor "ennyi erővel nem lehetne az a Kádár-korszakban X és Y egyetem lektorának sem". Ami megint egy aljas csúsztatás, ugyanis a politikát, a terrort, és ez előbbit - józan ésszel - nem keveri senki.

Csak számukra, a politikát vallási áhítattal magukévá tevőknek ilyen fekete-fehér világ, ahol nincs köztes állapot. Az összetett gondolkodású emberek nem adnak ilyen egysíkú világképet. (Ha megtudnák, hogy a VW Bogár is Hitlerhez köthető... De nem merem nekik elmondani.)

Komoly reménykedéssel tekintettem a balatonszárszói találkozóra, hátha ez végre egy lépés lesz a közös kommunikáció megnyitása, és a társadalmi konszenzus felé. De csalódtam. Az egész nem volt más, mint egy párnapos MSZP-kampánymajális. Baloldali politikusokon és balliberális közéleti szereplőkön kívül más ott nem volt jelen (még a jobboldali sajtót sem tűrték meg maguk között, mert hát "demokratikus ellenzék"!), csak egymás között megbeszélték, hogy mennyire rossz minden, és mennyire akarják a baloldali összefogást.

De még ha megbeszélték volna! Komolyan vártam, hogy értékelhető kritikai összefoglalókat hallgathatok végig, de nem! Farkasházy eleve a szokásos József Attila és Tisza István szoborvitáját, Horthy Miklós tereket, Auschwitzot, Tormay Cécilet, Kerényi képeit, meg egyebeket forgatott a nyitószónoklatában, azaz világossá tette, hogy itt nem gazdasági, politikai irányvonalak közötti véleménykülönbségekről, gyakorlati nem-egyetértésről, és más utak kereséséről van szó, hanem pusztán világnézetiről. A sokat emlegetett kulturkampf. Nos, fogadják el. Tudom, hogy nehéz. Én tudom...

A Világban nem csak egyféle vélemény van. És a liberalizmusnak pont erről kell(ene!) szólnia.

Én végignéztem minden összefoglaló adást.

Egyedül egy(!) gazdasági elemzésnek tűnő felszólalás volt, egy - szintén az ATV-ről ismert Petschnig Mária Zita - közgazdásznőé. Azonban két olyan kiáltó hazugsággal indított, hogy tovább nem is tartottam érdemesnek meghallgatni.

Először azt mondta, hogy a magyar állam gazdasági nővekedése 1-2% évente, ami katasztrofális. Jótékonyan elhallgatja azonban, hogy ez meredek süllyedési pályából állított be ide, illetve nem 2010-ben következett be valamiféle törés, kataklizma, hanem már 2006-óta(!) egy-egy százalékon döcög minden egyes évben, így ment végig másfél ciklus az előző kormányból, és ez öröklődött át napjainkig. Hogy is van ez, kedves asszonyom...? Ez nem számít itt?

Nem, mert így már nem lenne alkalmas sárdobálásra ez a félmondat.

Azután pedig azt mondja, hogy "ez a statisztikai hibahatáron belül van, plusz-mínusz egy százalékot tévedhet a kimutatás." Tévedhet, mint mondja. Majd a következőben már mint konkrétum, tény jelenti ki: azaz egyáltalán _nem nőtt_ a magyar gazdaság.

És ennyi.

Milyen hirtelen átváltottunk feltételes módból kijelentőbe.

Mindezt az első percekben, mint beköszönő, innentől már nem szántam rá több időt, előleges véleményem, hogy a későbbiekben sem volt benne több kézzelfogható halmazállapotú megfogalmazás, akkor pedig csak elpazarolt, és soha vissza nem kapott idő lenne az életemből.

Az már csak ironikus adalék, hogy az "ugró Pannon tigris" gúnyolódó odavetésével adta meg a hangulatot, amely éppenséggel a korábbi kormány egy nagy kútfőjének elhíresült - és sokszor megmosolygott - kijelentése volt.

De az emberek tapsolnak. Ha egy növekedési pályáról, a világgazdasági helyzetben áll be az évi 1-2%-os gazdasági növekedés, az nem számít. Ha zuhanópályáról, a gazdasági válság utószeleiben van ugyanez az eredmény, az szégyellnivaló. Nyilván senki - a legelfogultabbakon kívül - nem gondolná így. De az emberek nem néznek utána, nem törekszenek a minél több információ megszerzésére, a minél szélesebb látókörre. És tapsolnak.

Az egyetlen értékelhető felszólalás Karsai Lászlóé volt, aki pedig itt - talán az épp ezidőtájt lezajlott fentebb megpendített Gerő-féle vitabotrány okán - meglepően elfogulatlanul és szakmaian elemez.

De ő sem tudja saját árnyékát átlépni. Néhány pontra rámutatok:

"Kenderes kapott, postát, iskolát, községháza épült, egészségügyi intézmények, utak, járda, vezetékes ivóvíz, villamosítás."

- Miért is probléma ez, ha lokálpatriotikus gondolkodású volt?

Tegyük hozzá, országosan korszerűsödött a közlekedés. Budapesten ugyan már az első világháború előtt is jártak villamosok és autóbuszok, ezek hálózata azonban jelentősen kibővült. A városok zömének forgalmát autóbuszokkal bonyolították le. A többi nagyváros: Debrecen, Miskolc, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely azonban a villamosközlekedést is kiépítette. 1933-ban pedig megindult a trolibusz-közlekedés Óbudán.

A közegészségügy feltűnően nagyot fejlődött. Megkétszereződött az orvosok száma, felépült 100 új kórház, és ezzel a kórházi ágyak száma is megduplázódott. 1913-ban százezer lakosra 31, 1921-ben 56, 1938-ban pedig 117 orvos jutott. Ez Európa élvonalába emelte az országot. Hasonló arányban nőtt a tízezer főre eső kórházi ágyak száma: 1920-ban 33, 1938-ban 54. Ennek köszönhető, hogy a háború előtt népbetegségnek számító tüdőbaj arányát a halált okozó betegségeken belül 20%-ról sikerült 13%-ra leszorítani, s hogy a csecsemőhalandóság is jelentősen mérséklődött. A falusi lakosság egészségvédelmének megszervezése terén kiemelkedő szerep jutott az úgynevezett zöldkeresztes szolgálatnak, amelyet 1927-ben alapítottak és 1934 után bővítettek országos méretűvé. A szolgálat 1938-ban másfél millió főt gondozott, és a hatezer főnél kisebb lélekszámú, tehát gyakorlatilag orvos nélküli települések csaknem egészét átfogta.

A megtermelt nemzeti jövedelem beruházásokra fordított részéből végig nagy hányad jutott az oktatásra. A leglátványosabb fejlődés a népoktatásban mutatkozott. 1921-ben törvény erősítette meg a négy osztályos elemi népiskolát. Az 1926-ban elfogadott népiskolai törvény három és félezer új tanterem és feleannyi tanítói lakás megépítését írta elő, mindez 1930-ra meg is valósult. Ezzel az egy tanteremre jutó tanulók száma 60-ról 40-re csökkent. Az új vidéki iskoláknak nagy szerepük volt az analfabetizmus felszámolásában. A hat éven felüli lakosságnak 1910-ben 67, 1920-ban 85, 1930-ban 90, 1940-ben 92%-a tudott írni és olvasni. Kelet-európai mércével ez az arány igen kedvező volt. A hat éven felüli lakosság körében ugyanis az 1930-as években Jugoszláviában 45, Romániában 42, Bulgáriában 39, Lengyelországban 23%-os analfabetizmust regisztráltak a nemzeti és a nemzetközi statisztikák. Abban, hogy ezt a magas szintet elérjük, jelentős szerepet játszott az 1920-as évek második felének Klebelsberg Kunó nevéhez kötődő iskolaépítési akciója. Kétségtelen viszont, hogy az általában négy s csak ritkábban hat évig tartó alapoktatásban az ismeretek meglehetősen szűk körének elsajátítására nyílt csupán lehetőség, s a modern élet követelményeinek ez egyre kevésbé felelt meg. 1940-ben ezért törvényt fogadtak el a nyolcosztályos népiskola fokozatos bevezetéséről.

Mindez tehát nem valami olyan, ami csak Kenderesre korlátozódott, az efféle manipulatív féligazságok pedig a legalattomosabb hazugságok, hiszen igaz, amit mond, csak visszatart, és elhallgat információkat.

Az emberek pedig hosszabb - akár csak az én fenti néhánysorosomhoz hasonló - számokkal teletűzdelt "fárasztó" valamit nem olvasnak el.

"A hibáit tovább lehet sorolni: elfogadta Németország és Olaszország kezéből az első bécsi döntést"

- Mivel más nagyhatalom támogatására nem számíthattunk.

"közvetlenül kellett volna Prágával tárgyalni"

- Történésznek illene tudnia, hogy a bécsi döntések éppen azért születtek meg, mert Budapest és Prága között hosszas tárgyalások sem vezettek eredményre, és maguk a felek kérték Németország döntőbíráskodását.

"és lehetséges, hogy ha így kapjuk meg a történelmi Felvidék egy részét, és nem vagyunk túl mohók - a magyar társadalom ebben követte Horthyt, és nem voltunk hajlandóak egyetlen történelmi városról sem lemondani -, akkor lehetséges, hogy Felvidék egy része ma is Magyarországhoz tartozik."

- Mégis mi az, hogy "ha nem vagyunk túl mohók"? A bécsi döntések következtében elértük, hogy közel 90%-os (87% körüli, hogy pontos legyek) magyar többségű terület került vissza hozzánk. Ebben hol a "mohóság" megnyilvánulása? Ez volt a minimum szint. Ellentétben viszont - mint ahogyan Karsai el is mondja - Horthy nem egyezett bele Csehszlovákia németekkel közös megtámadásába, noha egész Szlovákiát ígérte nekünk érte Hitler.

Mindez éppen ellenkezője annak, amit a történész konklúzióként levont.

1) Nem mentünk bele Hitler kiszolgálásába egész Felvidékért sem. Nem lettünk úgymond "elvtelenek túlzott mohóságunkban".

2) Tárgyaltunk Prágával, nem hozott eredményt.

3) A bécsi döntésben a minimális követeléseink teljesültek, nem több.

Majd, mint mondja "nem kellett német nyomás" a zsidótörvényekhez. Ami tényszerűen nem igaz. A zsidótörvények 1933-tól, a Német Birodalom szomszédossá válásától születtek meg (a numerus clausus nemzetiségi kvóta volt, magyarra és németre ugyanúgy vonatkozott, és nem az egyetlen, még csak nem is az első ilyen volt Európában, de az Egyesült Államokban sem), a megalkotói, Darányi és Imrédy pedig pontosan azt mondták, hogy most kell engedni, nehogy később erőszakkal többet kelljen nyújtanunk.

Ellenben a gettósítás, de még a sárga csillag viselése sem lett engedélyezve, egészen a német megszállásig.

"Ő odadobta a zsidókat, azért, mert azt remélte, hogy akkor elkerültjük a szerinte legrosszabbat, a román és szlovák megszállást, és ki is mennek a németek."

- Erre pedig nem ártana valami forrás, beszámoló, hogy tényleg így volt-e, vagy csak úgy "szerintem".

Ezzel indokolni elég ingatag, ugyanis Horthy július 6-án állíttatta le a deportálásokat, noha a románok német szövetségesi státuszból való kilépése csak augusztus 23-án történt meg, tehát az őmiattuk való félelemnek akkor még meg kellett volna lennie ezen a logikán haladva.

Azt is mondja, csak azért állíttatta le a deportálást, mert elhitte, hogy bombázni fogják a fővárost, ha nem lesznek már ott tulajdonképpen "túszként tartva" a zsidók. Erre megint nem ártana a szereplők elbeszélése, és nem utólagosan a gondolatuk "kitalálása", ugyanis a bombázások már '44 áprilisától tömegesen zajlottak Magyarország - és Budapest - ellen, noha a zsidók deportálását május közepétől kezdték csak el a fővárosból.

Egészen egyszerűen szólva tehát bukik, amit mond. Nem igaz.

És az a baj, hogy nem látom azokat a jobboldali közéleti szereplőket sem, akik erre korrekten válaszolni tudnának. Én jobb viszontválaszokat tudnék adni, így pedig a levegőben maradnak ezek a kijelentések.

Tegnap például visszanéztem Havas műsorát, ahol azt mondta, hogy megérdemeltük a megszállást - és a négyük közé - szigorú objektivitásból meghívott Varga Miklós pedig egyszemélyben nem tudott mit tenni, nem ehhez ért, és hárommal szemben amúgy is alul is maradna, nem véletlenül ezt a szisztémát állították fel a csatornán -, amire Tamás Gáspár Miklós mondta, hogy a csehszlovákok nem voltak német szövetségesek, mégis meg lettek szállva. Havas hosszasan fejtegette, hogy ők sem érdemelnek sajnálatot, az összes tankjukat átadták a németeknek a Lengyelország elleni támadáshoz, az ottani tankok 40%-a cseh volt. Na igen, csakhogy azok mint hadizsákmány kerültek át, de nem is ez a fontos. Hanem adja magát a válasz, amit mégsem mond ki senki: akkor hagyjuk a cseheket, na és akkor maguk a lengyelek, ha már ennyi szó esik róluk? Őket is megszállták a szovjetek. Hova tovább: '39-ben a németek a szovjetekkel közösen támadták meg.

Másfelől ha maga a csatorna szereplői szeretnék konszolidálni magukat, mint ahogyan kellemesen tapasztaltam azt Somogyi Zoltán esetében a Fórum c. műsor egyik adásában, amelyben teljesen korrekten és elfogulatlanul, kiegyensúlyozottan vezette az adást, már aznap az adás végén kapta a dühödt telefonokat, hogy nem való ide, minek csinálja ezt, és hogy ezzel megszűnt az utolsó baloldali tévé is...

Egyébiránt nem ritkák az olyan telefonálók, akik azzal kezdik, "én kommunista voltam, az is maradok", illetve hogy felvetik mások, miért nem lehetnének megint kitüntetések, mert régen megbecsülték az egyszerű munkást. Ilyen közönség mellett nem lehet objektívnek maradni. Erre van igény.

És a szakadék nem csökken, hanem mélyül. Fentebb láthatóan: közös bűnünk ez. Mert balliberális oldalon sem látni a törekvés legcsekélyebb jelét sem, sőt. Most, hogy a jobboldali konzervatív oldal kormányon van, még nyugodtabb és halkszavúbb, mint az ellenzék - ami pedig örök igazság.

Az elsõszámú ok, amiért a kormány ezt meghirdette, az, hogy ez jó alkalom a TÖRTÉNELEM ÁTÍRÁSÁRA, ami a jelenlegi kormánynak állandó törekvese.

A környezõ országokban valószínûleg nincs ilyen törekvés, azonkívül ott nem 1944-ben történtek a deportálások, hanem körábban, így ott nincs "kerek" évforduló az idén, nincs okuk rá. Azonkívül a környezõ országok egyikében sem volt ekkora méretû a deportálás és a népirtás.

"Azonkívül a környezõ országok egyikében sem volt ekkora méretû a deportálás és a népirtás."

Biztos?

Szlovákiában nem is maradt zsidó.

Mivel ott nincs a zsidóknak jelentős érdekképviseletük, meg mérhető társadalmi jelenlétük hozzá, az aktuális kormányzat különösebben nem is foglalkozik emlékévek meg hasonlók szervezésével. A nemzetközi évfordulón küldenek egy sajnálkozó táviratot Tel-Avivba, esetleg még egy rövid nyilatkozatot is tesz az adott kormányfő. A környező országok nem tesznek eleget a feltételeknek, azt hiszem a lengyeleknél vagy a németeknél keresgélhetsz, de a franciáknál is valami nagyobb szabású rendezvény van az emlékezésre.

U.I: Lassan kéne külön zsidó altéma ahova ellövik a patronjaikat azok akik úgy érzik, hogy így vezetik le a másik oldallal szembeni ellenérzésüket. Mert az írott és íratlan szabályok folyamatos megszegése, eléggé kellemetlen.

Miért lennének nagyszabású megemlékezések??

Romániában, Délszlávoknál, cseheknél, szlovákoknál, balti államokban szinte teljesen kiírtották őket, csak néhányan maradtak. Nincs ki szorgalmazza.

Aztán meg ezeknek a népeknek a kultúrájában többnyire nem jellemző a filoszetizmus se a zsidóirtás előtt se utána. Ha voltak is filoszemita hangok, egyének azok gyorsan a perifériára kerültek.

Nálunk más a helyzet. Irtás előtt és után is erős filoszemitizmus jellemző a kultúrára. Horthy ugye megmentette a pesti zsidóságot. A pesti értelmiség jelentékeny része ma is zsidónak vallja magát és szemben megy mindennel ami nemzeti. Szóval a hálózat is úgy érzi hogy itt van keresnivalójuk. Ezért az állandó külső nyomásgyakorlás. Lövöldöznek ránk az antiszemitázó fegyverükkel. Neves külföldi lapokban írják a cikkeiket, teszik a nyilatkozataikat.

Csinálják csak. Usának is terhesek már. Fogynak, beolvadnak, kihalnak. Pár évtizedig megy csak cirkusz amit csinálnak.