Milyen kilátások vannak a jövőre nézve globális szempontból?
Nem vagyok jártas sem politológiából, sem gazdaságismeretből, sem társadalomismeretből. Tehát elég inkompetens vagyok ilyen téren, leírom, hogy én milyen szempontból tekintek a jelenlegi helyzetre.
Engem igazából az érdekelne, hogy milyen következményei lesznek annak, ha továbbra is így halad tovább az emberi civilizáció?
A technikai fejlettségünk ellenére nagyon keveset teszünk, azért, hogy élhetőbb körülményeket teremtsünk.
Tehát mi lesz, ha továbbra is fennáll majd a jelenlegi vadkapitalista rendszer. A legtöbb piaci területen monopol cégek uralkodnak és az új megjelenő területekre is legtöbbször ezek a cégek teszik rá a markukat, hiszen ők tudják finanszírozni a különféle kutatásokat. Ezzel jóformán megbénítják a kisebb cégeket, vállalkozásokat, tehát teljesen ellehetetlenítik azokat. Nincs meg a versenylehetőség és ezzel jóformán meg is szűnik maga a kapitalizmus.
A nagy cégeknek hatalmas felelőssége van ilyen téren, de, ha körbe nézünk ezzel ők nem foglalkoznak. Hiszen ők továbbra is profitorientáltak, kihasználják az olcsó munkaerőt és mit sem törődnek az emberekkel, illetve a környezettel.
Ugye egyenlőségről, egyenlő feltételekről abszolút, de nem beszélhetünk ilyen szempontból.
Nem akarok kisregényt írni, legtöbben úgy is tudják mire gondolok. Lényegében az érdekelne, hogy milyen kilátások vannak? A szegénység, a válság, a vadkapitalizmus, a kilátástalanság, az igazságtalanság globális méreteket öltött. Akik tehetnének valamit azok nem törődnek vele, vagy is nem lehet észre venni.
Eze
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!