Szerintetek lesz balhé a holnapi Gárda rendezvényen, Budapesten?

"én elolvastam és tisztelem azért amit tett."

Tiszteld. De csak tapasztalat után!

Menj a Don kanyarba a barátaiddal papírtalpú cipőben és alulruházva, nézd végig ahogy megfagynak az orosz télben "az elvért". Azután pár hónap után, lefagyott kéz és lábujjakkal, de a hazáért fűtött jo-jobb-jobbik szenvedéllyel mesélj arról a marha nagy Horthy-tiszteletedről! OK?

Na és persze dicsérd meg ezeket a barmokat "a hazáért" tartott felvonuklásukért!

Horthynak is csak egy baja volt.

Az, hogy nem töltött szibériai hadifogolytáborban legalább 15 évet.

De azoknak is Szibéria kellene, akik holnap felvonulnak!

(Legalább lehűlnének kicsit.)

Azaz!

Szívesen megnéznénk, amikor lefagyott végtagokkal csont-bőrre fogyva dicsőíted a nagyfehérlovút ünneplőket.

arról, hogy miért tisztelem a kormányzó urat nehéz lenne írnom. arról pedig, hogy hogyan keveredtünk bele a háborúba álljanak itt a saját szavai:

Helyzetünk ugyanolyan volt, mint Romániáé. Ezt Grigore

Gafenru, az akkori moszkvai román követ olyan tömör és találószavakkal

ecseteli:

„A Reich és a Szovjetunió között bekövetkezett szakítás

magával rántotta a háborúba Olaszországot, Romániát,

Magyarországot, Szlovákiát és Finnországot

a szovjettel szemben. Németországnak sikerült, hogy

azokra a népekre, melyeket nyomása alatt tartott, rákényszerítse

akaratát: az egyiket belehajtotta a háborúba,

a másikra ráerőszakolta, hogy szolidaritását

valamilyen tettel tanúsítsa. Részvételük a háborúban

olyan szükségszerűség következménye volt, melynek

hatása alól egyikük sem vonhatta ki magát.

A megszállott országok Európa új urának megfizették

a maguk véradóját. A ‘szövetségeseknek’ ez a

résztvétele egyébként elővigyázatossági intézkedés

volt, nehogy a világra Hitler által rászabadított pusztító

viharban ugyanúgy megsemmisüljenek, mint Lengyelország,

Csehszlovákia és Jugoszlávia eltűntek

egymás után. A németek oldalán való hadbalépés

annyit jelentett, hogy az illető állam fennmaradása

érdekében megfizette a biztosítási díjat. Beletörődés

volt a segédcsapatok hajtóereje. Semmivel sem lelkesültek

jobban, – int azok a kis német fejedelmek, akik

egykor Napoleont Oroszországba követték. Azok is,

ezek is egyaránt tudták, hogy a győzelem nem az ő

győzelmük és hogy a „nagy hadsereg” válogatott

csapatainak csak egyetlen kiváltságában osztozkodhatnak:

a hősi halál dicsőségében.”

Mi, amennyire csak lehetett, eddig kivontuk magunkat a

Hitler által óhajtott korlátlan szövetség megkötése alól és még

1941. június 22-e után is ennek a politikánknak folytatására

tettünk kísérletet. Közvetlenül a német támadás megkezdése

után ismét kaptam olyan levelet Hitlertől, amilyent az ember

237

kelletlen érzéssel, vonakodva bont fel. Azt kívánta, hogy

üzenjünk hadat a Szovjetuniónak. Az első minisztertanácson,

mely erről tárgyalt, Bárdossy miniszterelnök még a diplomáciai

összeköttetés megszakítására sem volt hajlandó és úgy gondolta,

hogy magatartásunkhoz moszkvai követségünk tájékoztató

szolgálatának hasznosságára való hivatkozással a németek

belenyugvását is elérheti. Amikor Jagow német követ a

külügyminiszteri sajtóiroda közleményéből értesült erről,

azonnal felkereste Bárdossyt és kijelentette, hogy a diplomáciai

kapcsolat megszakítása a legkevesebb, amit Berlin a magyar

kormánytól vár. Június 23-án ismét összeült a minisztertanács

és megtárgyalta Werth vezérkari főnök előterjesztését, mely

haladéktalan hadüzenet érdekében foglalt állást. Hivatkozott

arra, hogy Románia máris belépett a háborúba, úgy hogy Magyarország

a helyett, hogy egész Erdély megszerzésére nyílnék

kilátása, vonakodásával a bécsi döntésben visszakapott részét

is kockára teszi. Bárdossy álláspontját ez az érv sem ingatta

meg és ehhez a kormány tagjai is csatlakoztak Györffy-

Bengyel tábornok kivételével, aki a távollevő Bartha Károly

honvédelmi minisztert képviselte és az ő utasítását követte. A

határozat az volt, hogy a diplomáciai kapcsolatot megszakítjuk,

de tovább nem megyünk

Ennek megfelelően adtam választ Hitlernek és közöltem,

hogy Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy Oroszországnak

még hozzá minden kihívás nélkül – hadat üzenjen. Az

ilyen lépés a két ország méretei között fennálló igen nagy különbségre

és erőink csekély voltára tekintettel valóban nevetségesnek

látszott előttem.

Június 26-án az a hír lepett meg bennünket, hogy Kassát

és Munkácsot bombatámadás érte. Werth vezérkari főnök jelentése

szerint az azonnali vizsgálat azt állapította meg, hogy a

támadást szovjet repülőgépek hajtották végre. Egy bombarepeszdarabon

a leningrádi hadiszergyár jegyét ismerték fel. Ezzel

a „kihívás” bekövetkezett és június 27-én megjelent a hivatalos

nyilatkozat:

„Magyarország a felségterületén végrehajtott, nemzetközi

jogellenes, ismételt szovjetorosz légitámadás

238

miatt a Szovjetunióval hadiállapotban lévőnek tekinti

magát.”

Nem kímélhetem meg Bárdossyt attól a szemrehányástól,

hogy azokban a válságos napokban eltitkolta előttem moszkvai

követünk egyik táviratát, melyről csak három évvel később

értesültem. Ekkor Bárdossy, nyomatékos kérdésemre, be is

ismerte ezt a tényt. Kristóffy követ távirata azt a jelentést tartalmazta,

hogy Molotov Magyarország semleges magatartása

esetére az erdélyi kérdésben a szovjet támogatását helyezte

kilátásba. Ennek az ajánlatnak komolyságára vallott, hogy követségünknek

június 23-át követőleg még nyolc napon át lehetővé

tették, hogy a szokásos rejtjeles táviratok útján érintkezzék

Budapesttel. Moszkva ezenkívül erélyesen cáfolta,

hogy a magyar városok ellen intézett „kihívó” bombatámadásokat

szovjet repülőgépek hajtották végre.

Molotov ígéretének, melyet Kristóffynak tett, bizonyára

kérdéses az értéke; nagyhatalmak ilyen vonatkozásban nem

éppen tartózkodóak, ha arról van szó, hogy kis államokat bevonjanak

a háborúba, vagy attól távol tartsanak, különösen pedig

akkor, ha ígéretük másnak a számlájára történik. Moszkva

cáfolata azonban szemben a saját vezérkari főnökünk jelentésével

– megfelelt a valóságnak!

Erre a keserű megállapításra a tények kényszerítenek.

Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár 1944-ben olyan

titkos összejátszásról tett nekem utólag jelentést, amilyennek

lehetőségével sohasem számoltam. Az előzmények közvetlen

ismerete alapján mondta el Bárczy, hogy Krudy Ádám repülőezredes,

a kassai repülőtér parancsnoka írásban jelentette Bárdossy

miniszterelnöknek, hogy ő saját szemével látta, hogy a

bombákat német repülőgépek dobták le. Időközben azonban a

hadiállapot már beállott. Ezért aztán Bárdossy Krudy ezredest

hallgatásra intette és figyelmeztette, hogy ellenkező magatartása

ránézve kellemetlen következményekkel járhat. A miniszterelnökség

tisztviselői is parancsot kaptak, hogy hallgassanak.

Krudy ezredes ez annakidején tett jelentését Bárdossy

perében 1946-ban esküjével erősítette meg.

Elméletileg ugyan nem teljesen kizárt az a lehetőség,

hogy Krudy repülőezredes 1941. június 26-i megfigyelése

esetleg téves volt, ez azonban két okból nagyon is valószínűtlen.

Mint említettem, vezérkari főnökünk éppúgy kívánta volt,

akárcsak Hitler, hogy résztvegyünk a háborúban. Mindkettőjüknek

tehát, hogy úgy mondjam, „érdekében” állott, hogy az

a „kihívás”, amelynek hiányára Hitlerhez intézett levelemben

elutasító álláspontom megokolása során hivatkoztam, valóban

bekövetkezzék. Másrészt ismeretes, hogy milyen gyenge lábon

állt az orosz légierő különösen akkor, a gyors visszavonulás

napjaiban. Nyilvánvaló, hogy az oroszok összes bevetésre alkalmas

gépeiket az előnyomuló ellenség ellen fordították, és

nem rendelkeztek olyan felesleggel, hogy olyan állam városainak

bombázására gondoljanak, amelynek semlegessége kétségtelenül

érdekükben állott.

Ez tehát a Szovjetunióval szemben bekövetkezett hadbalépésünk

hiteles története.