Mi a kommunizmus?
A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül a javakból többé kevésbé igényeik szerint.
Ehh..utópia.
"A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”.
A termelési eszközök, tehát az emberiség létfeltételeinek köztulajdonba vételével a kommunizmusban megszűnik a tőkének a munka feletti uralma, a kapitalista munkamegosztás, eltűnik a bérmunka, vagyis az emberi alkotó tevékenységre külső kényszerként ható minden tényező. A munka felszabadításával a kommunizmus hívei szerint nem csökken, sőt, minőségben és mennyiségben is olyan mértékben növekszik a társadalom gazdasági produktivitása, hogy lehetővé válik a szükségletek teljes kielégítése.
A kommunizmus célja világrendszer kialakítása, elméleti nézeteiben univerzális és internacionalista-kozmopolita (ugyanakkor a kelet-európai kommunista blokk egyes államai politikájában a nacionalizmus szélsőséges formáin alapuló intézkedések is megjelentek)."
bővebben:
Sokféleképpen definiálták már.
1) Az emberiség előtörténetének vége és lényegi történetének kezdete
2) az ötödik társadalmi alapforma.
3) Nem eszme vagy végállapot, hanem a valóságos mozgalom maga, mely megváltoztatja a fennálló állapotot
4) Osztálynélküli, közösségi társadalom
5) A közösségi társadalom, melynek elosztási alapelve: "mindenki a képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint"
Szóval valami ilyesmi. Osztálynélküli társadalom: osztályok nélkül, állam nélkül, tulajdon és pénz nélkül, munkakényszer nélkül, hatalom, elnyomás és kizsákmányolás nélkül - meg a mozgalom ami ennek elérésére törekszik.
Az egy másik történet, hogy mindezt hogyan és meg lehet-e valósítani...
Ma is hallani, gyakran éppen állítólagos antikommunisták szájából, hogy a kommunizmus valójában nem is lenne olyan rossz, ha jól csinálták volna. Ez a legnagyobb tévedés. Ami eleve rossz, azt ugyanis nem lehet elrontani.
Marx munkásságának értéke (természetesen a közgazdasági tevékenységét leszámítva, mely - bár a modern közgazdaságtudomány már túlhaladta - valóban történelmi jelentőségűnek bizonyult) a nullához közelít. Mint politológus és filozófus Marx tizedrangú volt, elmélete már gyakorlati kipróbálása előtt is elavult. A marxizmus filozófiai alapja kissé leegyszerűsítve nagyjából az, hogy a demokrácia abszurdum, mert nincs és nem is lehet, hiszen az emberi szabadság sem létezik. A szabadság a tudomásulvett szükségszerűség. Ez az alap, s ez az alap abszurd és téves.
Tehát ami Marx fő politikai gondolatait illeti, az eleve egy antidemokratikus, nem-emberi társadalmat idealizált, az emberiség jövőbeli utópiájaként. Valójában antiutópia volt az már a kezdetben.
A rossz megvalósítás kritikája abszurd. Lenin a lényegen nem változtatott, Lenin utódai pedig sznte semmit. Tehát a megvalósítás jó volt. A baj magával az eszmével van.
Egy utópisztikus államigazgatási és társadalmi forma, amint azt az első kommentező le is írta.
Egy szörnyű nagy tévedése az emberiségnek. Észak-Koreában még most is kommunizmus van. A világ legdiktatórikusabb országa jelenleg.
Kína is kommunista, de ők a kapitalizmust is belevegyítették.
"Észak-Koreában még most is kommunizmus van. A világ legdiktatórikusabb országa jelenleg."
A KNDK nem kommunista, hanem a dzsucse-eszmén alapul a berendezkedése. Amennyi erővel kommunistának lehet nevezni, annyi erővel fasisztának is. Leginkább keleti despotizmus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!