Meghalt Csatáry László. Mi a véleményed, a körülötte kialakult ügyről?
Engem a simon vizestál "központ" közleménye hányatott meg 1 kicsit. Nincsenek megelégedve azzal hogy meghalt az öreg,sokkal nagyobb büntit akartak neki! Ugyan mit?
Nagyon remélem 100 év múlva ismét beakarják perelni a MÁV-ot.
Ő már a földinél sokkal keményebb törvényszéken felel, meg fogja kapni a büntetését. Azért sajnálatos, mert így majd kegyeleti okokból kimosdatják, és megint nem lesz elszámolás, szembenézés, megáll a társadalmi párbeszéd az ügyben. Én nem vártam, hogy leülje, nyilván megúszta volna egy háziőrizettel, ebben a korban meg az már nem is büntetés neki. Azt viszont szeretném, ha az összes hozzá hasonló aljas szadista elő lenne citálva.
Így viszont, hogy meghalt, legalább lesz energia utánajárni a másik mocskos disznónak, a Biszku Bélának, neki még van pár éve, szívesen látnám, hogy őt is elszámoltatják.
Népbíróság ide, népbíróság oda, gyalázatos szadista volt, olyan, akinek gazsága a német tiszteket is felháborította, ezért megparancsolták, hogy hagyja abba a szadizmust. Ennek semmi köze Beneshez.
Az ilyennek bíróság elõtt a helye, akkor is, ha 120 éves koárig sikerült elekrülnie.
Lehet, hogy a fidesz-bíróság elõtt most is megúszta volna, de az a BÌRÒ, AKI elé most került pontosan tudja mit tett és igazságosan fog ítélni. Ez biztos.
Senki ne óhajtson - majd annak idején - cserélni vele, nagyon rossz bolt lenne.
"Nem irigylem, kemény évek várnak rá ..."
Hehe, én sejtem, hogy hogy értetted... ;)
Amúgy meg róla az a véleményem, hogy még gyorsan kellett volna összegyűjteni egypár tizenéves fiatalt, bemutatni a vén trottyot egy kisebb történelmi előadás keretében, majd ennek nyomán a tinikkel jó alaposan megveretni, de úgy istenigazából. Ha azt meg még túléli, esetleg boncolási gyakorlatot levezetni rajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!