Hogyan készültök a világgazdaság összeomlására?
Fegyverrel..
Fegyvereket és lőszert & élelmet kell raktározni.
Én pl most kísérletezek egy biogáz reaktorral, ami elég nagyképű név, mert lényegében egy emésztőből összegytöm a fejlődőz gázt, tehát egy primitív történet, miközben ennek a rendszernek a gyári változata kb 40kg ürülékből és zöldhulladékből 10kW áramot + rengeteg hőt termel, és még az is csak 1 millióba kerül kiéítve. Magyarul elviszi a teljes háztartást.
Az előző projektem volt egy nílpuska elkészítése lényegében fémhulladékból, már azt is úgy begyakoroltam, hogy 2 nap alatt összedobok egy számszeríjat nyilakkal.
Kb most ennyi kezdetnek, a jövőben nyilván kéne valami harcművészetet is tanulni, beszerezni az ősi azaz ellenálló nem agyonhibridizált vetőmagokat, megtanulni állatot tartani stb.
Na most felhívnám valamire azoknak a figyelmét, akik 40 évre elegendő konzervet tárolnak a pincében: ha nem lesz mit ennie a tömegeknek, akkor szerintük nem fogják őket széttépni 20-an két babkonzervért?
Amúgy meg nem igazán tartom valós veszélynek azt, hogy olyan válság beköszöntene az elkövetkezendő pár évtizedben, amire különösebben lehetne/kellene készülni.
Még a nagy gazdasági világválság alatt sem haltak éhen emberek kizárólag a válság miatt, nagy tömegben pedig egyáltalán nem volt még éhezés sem.
Sehogyan, mi lenne ha összeomlik a világgazdaság? Jön egy másik. Az embereknek szükségük van a gazdaságra a hétköznapjaikhoz, ezért ha az előző befuccsol, felépítenek egy ujjat. Lehet, hogy eleinte cserekereskedelem vagy hagyományos nemesfém alapon nyugszik majd, de ebből egy kis mennyiség akad itthon.
Ez kb. olyan mint egy háború után: hiába robbantották fel az összes hidat, bombázták le a vasutat, törték fel az utaakt: fogták és utána újraépítették a teljes közlekedési hálózatot. Ennyire egyszerű. Vagyis a gyakorlatban nem, de sokan még ingyen is szívesen dolgoztak pl. a II. vh utáni újjáépítésben.
"Na most felhívnám valamire azoknak a figyelmét, akik 40 évre elegendő konzervet tárolnak a pincében: ha nem lesz mit ennie a tömegeknek, akkor szerintük nem fogják őket széttépni 20-an két babkonzervért? "
Nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!