Történészek a zsidókkal az idők folyamán tényleg gondjaik voltak más népekkel? Tudtok példákat mondani?

gyakorlatilag miota leteznek 2-3-10 evente valamelyik neppel konfliktusba keverednek, volt errol 1 szep video (lista) youtube-on, de nem talalom...

ez a lista asszem az utolso 2000 ev konfliktusait tartalmazta es kb vagy 500 bejegyzes volt benne... csak magyarorszagrol valami 3x voltak kitiltva 1500-1800as evek kozt, stb..

"A zsidóság mindenkor is a terrorizmus népe volt. Josephus Flavius, a szintén nagy és kiváló zsidó történelemtudós „A zsidó háborúról” szóló könyvét kell elolvasnunk ahhoz, hogy meglássuk: a bolsevizmus nem marxi és lenini találmány. Az ó-korban is volt, a mainál sokkal rosszabb bolsevizmus - annyi csekélyke különbséggel -, hogy a GPU- és Cseka-módszereket akkor még nem idegen népek, hanem saját fajtájuk, saját népük vezetői ellen folytatták a mai „humanisták”.

Josephus Flavius zsidó volt. Százezres galilei hadsereget vezetett két római cézár - Titus és Vespasianus vasfegyelmű légiói ellen. Megverték, legyőzték. Ez még mit sem változtatott zsidó hazafiságán.

Flavius József, akkor kezdett lélekben is a rómaiak oldalára állani, mikor látta, hogy a Templomot, amelynek nagyságáról, szépségéről senki se adott nálánál szebb és jobb leírást, hirtelen megszállja a csőcselék, a zsidó mob és Jeruzsálem fölött úrrá lesz egy olyan terrorista, - ma úgy mondanánk - bolsevista uralom, amelynél szebbet, véresebbet, kegyetlenebbet nem álmodhatott se Lenin, se Sztálin, se Derzsinszkij.

A Titus és Vespasianus légiói által már-már megközelített Jeruzsálem belállapotairól, az ókori bolsevizmusról így ad hírt az 7 900 év előtti hírnök:

„A zélóták és idumeusok (két zsidó néptörzs) a köznépet, mint valami tisztátalan állatok csordáját úton, útfélen mészárolták. Az összefogdosott előkelő embereket (nobiles) és a fiatalságot megkötözve börtönbe csukták, arra számítva, hogy kivégeztetésük halogatásával többeket párthívükül megnyerhetnek...”

Mik ezek, ha nem a szovjet-orosz bolsevizmus, az ÁVH, Cseka, GPU 1900 év előtti módszerei?

Mert Josephus Flavius folytatja:

„Kivégeztetésük előtt a legkegyetlenebb megkorbácsolást kellett elszenvedniök; testük borítva volt sebeiktől, a veréstől és kínzástól, és amikor már nem volt hely a testükön a kínzásokra, csak akkor érdemesítették őket - a kardra... A népet pedig olyan félelem, rettegés szállotta meg, hogy nyilvánosan megsiratni, avagy eltemetni senki se merte a maga halottját. Tizenkétezer nemes ember pusztult el így”.

A zélóták gyilkolási dühe - írja Flavius - főként bátor és jeles férfiak ellen irányult, azt tartva, hogyha ezeket irigységből kipusztítják, ezzel az erényektől való félelemtől is megszabadulnak. Kivégezték tehát, sok mással együtt, Goriont egy származásra, mint tekintélyre kiváló, a népuralomért lelkesülő szellemdús férfit, akinél egyetlen zsidó sem szerette jobban - a szabadságot!”

A bolsevizmus lefelé szintező jellegzetessége ott lángolt már a római légiók által ostromolt Jeruzsálemben is. „A nagy bűntényekre és a kisebb vétségekre pedig egy és ugyanazon büntetés volt: tudniillik a - halál, s ez elől csakis az menekült, aki alacsony származás, vagy szegénységre nézve, a lehető legsilányabb ember volt”.

Egyenesen rémítő, ahogy Josephus Flavius leírja a zsidó terroristák hatalmába tartott Jeruzsálem akkori állapotait: A zsidó terroristák „ahol a házat bezárva látták, ez gyanújel volt előttük arra nézve, hogy ott a bennlakók, valamit esznek; nyomban bedöntve hát az ajtókat, és a félig összerágott ételt az emberek torkából húzták ki, evégből össze-vissza fojtogatva őket. Öreg embereket, akik nem engedték a maguk falatját, megdögönyözték; nőket, akik markukban valamit rejtegettek. megtépázták. Nem volt könyörület sem az ősz fej, sem a csecsemőkor iránt, hanem a valamit rágcsáló gyereket földhöz vagdalták... A tekintélyesebb és gazdag embereket maguk a zsarnokok elé kísérték s egyrészűket aztán hamis vád alapján, állítólagos gonosz tervek miatt végezték ki, másik részüket azért, mert a várost elárulni akarták a rómaiaknak”. (Szovjet kirakat-perek!)

Vajon nem-e a Szovjetunió és a keleti államok bolsevizmusáról írta Josephus Flavius?:

„Az uralom fölött egymással mindkét részről villongásban voltak, a gazságokban azonban egyetértettek... Nem bírom egyenkint felsorolni gáztetteiket, s ezért röviden csak annyit mondok, hogy véleményem szerint, soha egy más város sem szenvedett annyi mindenfélét és emberemlékezet óta nemzet, nem volt még féktelenebb a gonoszlelkűségben”.

Nem egy útszéli antiszemitának, vagy „elvadult náci gyilkosnak”, hanem a galilei hadak „héber főparancsnokának” félelmetes ítélete ez saját nemzete fölött.

Szinte a hátunk borzong tőle, hogy idézzük Josephus Flavius könyvének egyik fejezetét, „arról az asszonyról, aki éhségében megsütötte a fiát”. A héber hadvezér, későbbi történetíró állításait azonban 1900 éven át tényekként fogadta el a világ és a tárgyilagos történetírás. Ezek szerint bizonyos Mária nevű asszony, akinek vagyona legnagyobb részét elrabolták a zsarnokok, legyilkolta és megsütötte saját fiát.

„Te nyomorult kis gyermek, mondá - írja Josephus Flavius, - kinek tartogassalak én háború, éhség, lázadás közepette? Ha a rómaiak között fogsz is élni, rabszolgaság lesz az osztályrészed; az éhség pedig előbb utólért, mint a rabszolgaság, ezeknél még a lázadók, még rettenetesebbek. Légy tehát az én eledelem, légy a lázadóknak a bosszuló szelleme és légy az emberi életnek egy meséje, ami még csak egyedül hiányzik a zsidók szerencsétlenségéből. Ezeket mondva megölte a fiát és miután megsütötte a felét megette... Ennek a szerencsétlen esetnek híre pedig hamar eljutott a rómaiakhoz is; ezek közül némelyek nem hitték el, mások sajnálkozásuknak adtak kifejezést, sokan meg most még jobban meggyűlölték ezt a nemzetet. A cézár pedig azért Isten előtt beszámolt magáról; mert ő a zsidóknak békét ajánlott fel s kijelentette nekik, hogy mindazok, amiket csak elkövettek, feledve lesznek”.

A türelmes rómaiak számára is betelt végre a mérték. A cézár rohamra vezényelte légióit, mikor a Templomot a felkelő bolsevisták felgyújtották és Flavius szerint 1 600 000 zsidó pusztult el a rómaiak ellen vívott háború idején. Titus cézár azonban tiszta lelkiismerettel mondhatta:

„Ahányszor csak győztem, mindig békére szólítottalak fel benneteket, mintha csak én lettem volna a legyőzött fél. Amidőn a templomhoz értem el, szántszándékkal figyelmen kívül hagytam a hadijogból kifolyó jogaimat és kértelek benneteket, legyetek kímélettel a magatok szentélyei iránt s óvjátok meg a Templomot. Ti visszautasítottátok minden ajánlataimat és a templomot saját kezeitekkel gyújtottátok fel” - fejezi be Flavius, aki ezután már csak a cézár római diadalmenetéről ír.

A divus caesar, aki helyreállította a római birodalom békéjét, nem sejthette, hogy amikor szétűzi és elhurcolja a zsidókat, 1900 évre terjedő szerencsétlenséget szabadít a világra. Mert, csak oktalan „antiszemita” mondhatja, hogy a zsidóság okvetlenül a békétlenség, a héber Flavius szerint „féktelen gonoszlelkűség” népe.

Azonban, senki nem tagadhatja, hogy minden nép sorsát, jellemét, magatartását, az új és újabb nemzedékek gondolkodásmódját a tradíció, a nevelés határozzák meg. Mikor Titus cézár szétűzte a zsidókat, akkor a terror és a terrorizmus népét szabadította a világra.

A tegnapi és a mai zsidók sem tagadhatják: e népet, nem a fajiság, nem a vérség nevelték azzá, amivé lett, hanem a Tan, amely ott van a szentkönyvekben lefektetve. Ott volt már akkor is, amidőn Titus légiói Jeruzsálem falai alatt állottak. Ott volt korábban is és a lerombolt Templomban olvasták tudós papok és főpapok „Isten igéjét”, amely soha nem is volt más, mint a zsidóság állami törvénye, amely a zsidót azonosította Istennel. S ez a Tan, akárhogy is nézzük és a kereszténység egyik része hiába vallja magáénak az Ó-szövetség (Tóra) tanait, a minden népek elleni nacionalizmus, a népgyilkosság és népirtás vallása!!!

Humanitásról, filantropiáról szóló üres szavak helyett elő kell venni az Ó-szövetséget, a Tórát, a Talmudot, Sulhán Árukot, amelyek mind a nem-zsidó népek megvetését, a nemzsidó ember szabad kirablását hirdetik.

A nagy magyar, katolikus hebreológus, aki tökéletesen tudott héberül, Huber Lipót kalocsai kanonok, minden úgynevezett antiszemitizmus nélkül, a héber betűk fotokópiájával bizonyítja ezt a zsidó terrorizmust. Idézi az Albó, Széfker ikkarim 1861 Lemberg-i kiadását, amely szerint teste, lelke a bálványozónak (a nem zsidóknak) szabad, mennyivel inkább vagyona (pénze), mert helyes megölni a bálványozót. „Öljétek meg azt, akinek nincs vallása (a vallástalant)”. Így figyelmeztet a Tóra a bálványozókra, nemzsidókra. És Mózes, a nagy Führer, kiadja a Jehovától közvetlenül kapott parancsot: Egyáltalán senkit se hagyj életben”. (Ó-szövetség, Mózes, V. 20. 16.)

Senki sem tagadhatja, hogy a zsidóság híven megtartotta a nemzeti és vallási parancsokat.

Huston Stewart Chamberlain, „A XIX. évszázad alapjai”, .,Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts” alapvető művében olvassuk, hogy a szétűzetés útón a zsidók Ciprus-szigetén olyan terrorista lázadást rendeztek, az akkor már hanyatló római birodalom ellen hogy annak 400 000 nem-zsidó, földközi-tengeri ember esett áldozatául. Említettük azt is, hogy a régi, klasszikus Rómában Ciceró, a nagy történetíró, római szenátor és a római hatalom egyik legkiemelkedőbb szellemisége, a bíróság előtt csak halkan sugdosva mert a bírákhoz szólni, mert - mint mondotta - a zsidók anyagilag tönkreteszik, ha őszintén beszél.

Miután a Kr. u. második évszázadban Ciprus-szigetén többségben voltak és ott meg akartak alapítani egy új zsidó nemzeti államot egyetlen napon legyilkoltak a sziget lakosságából 220 000-et és egyedül Cyrene városában 240 000 nem-zsidót Pusztítottak el. (Momsen: Römische Geschichte V. 543. oldal.)

A terror és népgyilkosság népe Titus cézár jeruzsálemi győzelme után szétáradt a világ minden részébe. A zsidóság egy jelentős része a mai Spanyolországban kötött ki. A nyugati gót királyok - miért, miért nem? - minden kedvezménnyel, elárasztották a zsidó bevándorlókat. A hála az volt, hogy - Chamberlain szerint - a spanyolok ellen tisztán üzleti érdekből a nyugati gót királyság, a befogadó állam ellen, szövetségesül hívták a mórokat.

A kalifák segítségével aztán, mint a feltétlen zsidóbarát Heman „Die Weltstellung der Juden” (1882. 24. old.) írja, - összpontosítottak a maguk kezében minden anyagi és szellemi hatalmat. A mór állam elpusztult, ami azonban a zsidóknak mindegy volt. Az időközben felépült spanyol államban ugyanúgy kezükbe vettek minden hatalmat, pénzt, gazdagságot.

„Az ország gazdagsága teljesen az ő kezeikben volt: a földbirtok az uzsorások tevékenysége és a spanyol nemesség eladósodása következtében mindinkább az ő birtokukba került. Az államtitkároktól a pénzügyminiszterig minden hivatal, minden adó- és pénzügy a zsidók hatalma alatt állott. Egész Aragonia tulajdonképpen zsidó zálogban volt. Hatalmukat főként kiváltságok megszerzésére használták fel. Például adósság követelése esetén egyetlen zsidó esküje a kereszténnyel, arabbal szemben, elég volt a bizonyításra, míg a keresztény esküje a zsidóval szemben, egyáltalán nem volt érvényes. Hatalmukkal oly mértékben visszaéltek, hogy végül is a nép felkelt ellenük”. (Antiszemitizmus? - A szerző.)

Ugyanilyen hatalomátvételre készültek azonban Nagy Károly német-római birodalmában, amely kegyesen befogadta őket. Nagy Károly az adóbehajtást, az államigazgatást csaknem átruházta a zsidókra. Mint adóbérlők és az állami hivatalok vezetői ezek hamarosan a különféle kiváltságokat szerezték meg a maguk számára. A zsidó bűnözőt mérsékeltebb büntetésre ítélték, mint a keresztényt, a vásár-napokat, szombatról vasárnapra helyezték át.

Nagy Károly, aki a keresztény középkor legnagyobb politikai lángesze volt, rendelkezett bizonyos célirányos gyengeséggel. „Engedményeket tett s az ügyes zsidó csalásnak és a zsidóság diplomáciájának”. (Maurice Pinay: Verschwörung gegen die Kirche". 463. oldal.)

„Ezekben az időkben - írja Graetz a zsidóság neves történetírója - a zsidók voltak a világkereskedelem főképviselői”.

Az ugyancsak zsidó Kastein megállapítja, hogy a zsidó kereskedelem már az évezredfordulón Franciaországtól Indiáig és Kínáig terjed és a zsidó hitközségek az egész világon úgy működtek, mint kereskedelmi ügynökségek. A zsidó Schedechias volt a császár bizalmi orvosa és a zsidók az ő segítségével jutottak be az udvarhoz.

„A zsidó taktika - írja Maurice Pinay - az volt, hogy hűen szolgálni a császárt, hogy ekként a keresztény államban minden hatalmat a maguk számára hódítsanak. Nagy Károly halála után fia Ludvig került a trónra, aki még jobban áldozatául esett a zsidó hatalmi törekvéseknek”.

„Ha új, tetterős keresztény vezetők nem harcoltak volna a zsidó bestia ellen, a római-germán szent birodalom már 11 évszázadnak előtte a zsidó imperializmus áldozatává vált volna”. (Maurice Pinay. Verschwörung gegen die Kirche 467. oldal.)

Ezt megelőzőleg azonban az egész világkereszténységet fenyegette az arianizmus, amelynek vezetője a Líbiában született zsidó Arius volt, aki a keresztény szentháromság tanával a régi zsidó dogmát, az egyetlen zsidó istenség, a Jehova-tanát igyekezett a keresztény egyházakba becsempészni, ötödik hadoszlopa útján. Hány és hány keresztény esett áldozatául e terrorisztikusan terjesztett tannak. Hány és hány nem-zsidó lett áldozatává a Julianus apostata által kötött ál-keresztény és zsidó szövetségnek, amelynek során a császár megígérte a zsidóknak, hogy saját költségén építteti újra Jeruzsálemet és a Templomot?

„A Julián császár kedvezéseitől elkapatott zsidók, a keresztények iránti fanatikus gyűlöletükben Palesztina és Szíria különböző városaiban vakmerően elpusztították a keresztény bazilikákat. Példájukat követték az egyiptomi zsidók is” - írja Abrosius. (A. d. Theodosium ep 29. 18.)

Amidőn N. Konstantin utóda Konstancius császár az áriánusokhoz pártolt. Egyiptomban a pogányok és a zsidók karddal, botokkal rohanták meg a (keresztény) népet a templomokban. Szerzeteseket lábbal tiportak és így öltek meg. (Athanasius Encycl. ad episc. nr. 3. Közölve, Huber Lipót által.)

Alexandriában - a legnagyobb zsidó diasporában - 418-ban felgyújtották a keresztények Szt. Alexander templomát; s mikor a keresztények ennek megmentésére siettek, borzalmas vérfürdőt rendeztek a keresztények között.

Amikor Phokas kelet-római császár uralma alatt a perzsa király rátámadt a kelet-római birodalomra, a kereszténység ellenségeivel rokonszenvező szíriai zsidók a szíriai Antiokiában „a város keresztény lakosságának nagyrészét leöldösték és óriási máglyán elégették”. (Nicephorus. Historia Eccles. XVIII. Cap. - Huber Lipót.)

Kr. u. 614-ben a perzsák elfoglalták Jeruzsálemet és ott rengeteg keresztény foglyot ejtettek. „A zsidók pedig sáskaseregként özönlöttek a perzsák táborába, és tőlük - kiki tehetsége szerint potom áron mintegy 90 000 keresztény foglyot vásároltak meg, akiket aztán kisebb-nagyobb csoportokban kegyetlenül lemészároltak”.

A római birodalmon kívül például Perzsiában szintén hatalmas méretekben folyt a zsidóterror. Kr. u. 343-ban Sapur perzsa király uralkodásának 35 éve alatt 16 000 keresztény szenvedett vértanúságot. Csak egyetlen napon 129 apácát végeztek ki a zsidók. („Az akkor teljesen zsidó uralom alatt állott Perzsiában, Sapur zsidói száz püspököt és más egyháziakat végeztettek ki”.) (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 63. old.)

Arábiában a Kr. u. 522-ben hatalomra jutott zsidó király, kegyetlen üldözést kezdett a keresztények ellen. Negraán városában a zsidó király 4000 keresztényt ölt meg.

„A vérengző zsarnok Hakim (Hakem egyiptomi kalifa 996-1021) a zsidók biztatására (a mai Spanyolországban) több ezer keresztény templomot pusztított el és a keresztények százezreit mészároltatta le. (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 71. old.)

A terror népe mindig is értett hozzá, hogy mohamedán, vagy keresztény királyokat, államhatalmakat mint használjon fel, meghódított népek elnyomására.

Kastiliában 1350-ben, mint 15 éves gyermek került a trónra „Kegyetlen Péter”, aki a kastiai zsidóvezért Samuel Ha-Levi Abulafia-t nevezte ki előbb pénzügyminiszterré, majd az ország első miniszterévé.

„Sajnos a történelem bizonyítja, írja Maurice Pinay, - ha a zsidók valamely keresztény, vagy nem-keresztény országban a hatalmat kezükbe veszik, akkor a gyilkosságnak és terrornak olyan hulláma indul meg, amelybett patakokban folyik a keresztény és pogány vér”. A fiatal királyt zsidó miniszterek és asztrológusok (a mai pszychiáterek megfelelői!) vették körül s mikor a nemesség és a király rokonsága fellázadt a korlátlan zsidó terror ellen „Péter úgy érkezett Kastiliába, mint egy vérszomjas, éhes farkas a juhnyájba. És előtte haladt a rémület, oldalán a Halál és nyomán folytak a vérpatakok”.

A zsidók Kastiliában elérték „hatalmuk csúcspontját”. A pápa kiátkozta Pétert és Kastilia keresztény alattvalóit feloldozta minden, az államnak tett eskü alatti kötelezettségeik alól. Addig azonban, amíg erre az intézkedésre sor került, ezrek és tízezrek estek áldozatául a „keresztény” uralkodó lobogói alatt folytatott zsidó terrornak.

Ma már tulajdonképpen felesleges beszélni arról a zsidó terrorról, amely elborította Spanyolországot. A spanyol államot és népet a végleges leigázás veszélye fenyegette. Zsidók voltak a földbirtokosok, a király miniszterei, a püspökök. Kialakult az ál-kereszténnyé vált zsidók arculata, a marannóké, akik kifelé ugyan keresztények voltak, de befelé a zsidó vallási szokásaikat, szertartásaikat követték s csupán egyetlen céljuk volt: meghódítani a keresztény spanyol államot. Spanyolországban már a nép, sőt az arisztokrácia felkelése fenyegette, mikor Torquemada, az inkvizíció vezetője azt ajánlotta a királynak és királynőnek, hogy szólítsa fel a zsidókat: vagy térjenek keresztény hitre, vagy hagyják el az országot.

Az 1492. március 31-én kelt királyi parancs a spanyol és a világtörténelemben kiemelkedő fordulópont. A terror népét kötelezték, hogy négy hónapon belül vagy elhagyja az országot, vagy keresztény hitre tér.

Mikor a kiutasítási rendelet megjelent, Abarbanel a király zsidó kincstartója a legelőkelőbb marannókkal megjelent a palotában, hogy 300 000 arany, abban az időben jelenlegi dollár milliárdokat jelentő összeg felajánlásával, a rendelet visszavonására bírja. Minderről tudomást szerzett Torquemada főinkvizítor, aki kezében feszülettel megjelent az Alhambrában, s így szólt az ingatag királyi párhoz: „Iskarióti Judás 30 ezüst pénzért árulta el ezt; felségtek 300 000 aranyért akarják elárulni” - és elhagyta a termet. Erre az uralkodó pár állhatatos maradt.

1492. augusztus 2.-án 30 000 zsidó család, kb. 150 000 zsidó; mások szerint 350.000, a király hajóin elhagyta Spanyolországot. Sokan Navarrába, Olaszországba, a mai Hollandiába, Törökországba, a Földközi-tenger kikötőibe vándoroltak és lassan felszivárogtak egészen Budáig.

Portugáliában 4 év múlva, 1496-ban Manuel király szintén elűzte a terror népét."