Létezik politikamentes történelmi újság Magyarországon?
A Rubicon rengeteg témát ölel fel. Már egy számon belül sem egységes, hanem van hónap témája, és más, akár attól teljesen elkülönülő írások, amit mellé még beemelnek. Igaz, gyakran kerülnek benne említésre a közszájon forgó beszédtémák, próbál aktuális lenni (amikor az alkotmányozás volt, akkor a magyar alkotmányok történetét tekintették át, amikor az 50. évfordulója az '56-os szabadságharcnak, akkor az, máskor pedig mást), hiszen ez a magazin is az eladásokból él, és próbálja fogyaszthatóvá tenni magát, ehhez pedig "népszerű témák" kellenek, olyanok, amik érdeklik az emberek szélesebb körét, nem csak egy szűk, tudománnyal foglalkozó csoportot.
Egyébiránt igaz, hogy néhány éve kulturális rendszerváltás zajlik, azaz sokkal szókimondóbbak - például a Rubiconban is -, és gyakrabban kerülnek a lapjaira eddig mellőzött kutatási területek, a Gulág és más egyéb, eddig kevés fényt kapott kérdéskörök, valamit az is igaz, hogy konzervatív szellemiségű, és megpróbálja helyrehozni azt a károkozást - például a '20-as, '30-as évek Magyarországának, vagy a II. világháborús szerepvállalásának megítéléséről -, amit eddig egyoldalúan és elfogultan mutattak be, és amivel én teljes mértékig egyetértek, szükségesnek tartom és helyeslem, de szakmai színvonala megkérdőjelezhetetlen.
Nem "jobboldali", hanem inkább úgy lehet mondani: szembehelyezkedik azzal az elvi irányvonallal, amit a baloldal kijelölt, a tudományosság és igazságosság eszmeiségét követve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!