Tényleg igaz lesz ez a jövőben a cigányságra?
Ugye jelentős cigány lakosság csak ezekben az országokban van:
Magyarország, Szlovákia, Szerbia, Románia, Bulgária
Ezeknek MIND csökken a népessége, nem is kicsit, így az adófizető is egyre kevesebb.
Tényleg igaz lesz az, hogy amint a segélyek elkezdenek csökkenni emiatt, a cigányok lélekszáma drasztikusan elkezd csökkenni, és a halálozási számuk meg fogja haladni a születések számát?
Tehát hogy maga a cigány lakosság sem növekszik, hanem elkezd akár nagy mértékben is csökkenni.
Ha ez igaz, akkor ez kb hány év múlva várható?
És melyik országokra lesz ez halmozottan igaz?





Amikor ők elkezdenek kipusztulni akkor már a fehér embernek annyi lesz.
Mint amikor a patkányok elszaporodnak a zárt magtárban, és mikor mindent felettek, pánikba esnek és egymást nyírják ki.





"Tényleg igaz lesz az, hogy amint a segélyek elkezdenek csökkenni emiatt"
Itt a hiba a képletedben ugyanis a segélyek soha nem fognak csökkenni. Egyrészt azért nem mert akkor a segélyt csökkentő épp hatalmon lévő párt NAGYON sok (nem csak cigány) szavazattól esne el, másrészt külföldről mindenhonnan jönne a felháborodás hogy milyen embertelen körülmények között kell tengődniük ami rontana az ország megítélésén. (Amit egyébként rengeteg új MUNKAHELLYEL meg lehetne előzni)





Sajnos ez csak álom:)
A cigányok olyanok mint a csótány. Mindegy milyenek a körülmények, lehet akár atomtámadás a csótány azt is túl éli. Viszont a Magyarság az ki fog halni miattuk, mert nem lehet eltartani egy élősködő fajt örökké. Mikor a mérleg átbillen a kisebbségről többségre akkor itt a VÉG!















"Itt a hiba a képletedben ugyanis a segélyek soha nem fognak csökkenni."
És gondolod, hogy egyszer az aktívak nem fogják megunni (már ma is ezt látjuk, egyre többen húznak el innen), hogy a fizetésük nagy részét az inaktívak segélyezése és eltartása viszi el?! Már most is a fizetés majdnem felét elviszi az állam!





Ezért lenne jó a Jobbik.
Az rendbe szedné őket a magyarok biztos nem félnének az utcán.
A görögök kezdenek már rájönni a dolgokra persze ennek köze van a válsághoz meg a sok nem európai bevándorlóhoz is.
Meglátjátok Görögország nem fog eltűnni , náluk van összefogás , demokratikus úton hatalomra fog jutni az Arany Hajnal.És Görögország a görögöké lesz ismét.
Sajnos úgy tűnik hogy ez a sok szenvedés szükséges hogy felnyíljon az európai emberek szeme.










8. Miért?
Oroszországról is igen rossz véleménye van a nyugatnak , nyugatiaknak és mégis kereskednek velük nem keveset.
Ugyanez Iránnal is.Még Izrael is kereskedik vele pedig nincsenek jóban , más az üzlet és más a nemzetközi megítélés.
Kit érdekes hogy Párizsban vagy Londonban mit mondanak Magyarországról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!