A múlt rendszerben, miért kellett olykor, tíz évet is várni egy autóra?

Azért, mert az autógyártás nem tudott lépést tartani az igényekkel. Hiába voltak bődületes méretű autógyárak, a KGST piaca is hatalmas volt, egyszerűen kevés volt a kapacitásuk. Bővítésre pedig nem nagyon volt lehetőség a rossz gazdasági szerkezet miatt.

Szóval eleve kevés autó készült, ebből pedig még kevesebb került belpiacra. A KGST-országok igyekeztek nyugaton is eladni valamit, hogy legyen nekik devizájuk, ezért az eleve szűkös termelés egy része nyugatra ment, exportra. És ha valami fennakadás volt, nem volt meg a kellő termelési szám, akkor inkább a KGST-n belüli exportvolument csökkentették, hogy a nyugati megmaradjon. Ha ugyanis a nyugati kereskedő nem kapta meg a kellő mennyiségű és kivitelű autót, felbontotta a szerződést, aztán annyi volt, a keleti blokkon belül meg - helyzetükből adódóan - nem pattogtak az importőrök, ha nem volt autó, akkor is kitartóan rendeltek tovább.

Az ily módon csökkentett "keleti" termelésből se tudtunk igazán sokat importálni. Még mielőtt elkezdődne a "bezzeg a csehszlovákok/keletnémetek, azok tudtak, csak mi voltunk hülyék!" című hőbörgés: ez nem csak a MERKUR hibája volt. A gazdasági rendszer igyekezett árucserét is megvalósítani: célszerű volt járműért járművet adni. Nekünk személyautógyártásunk nem volt, ezért az importált autókért részben Ikarus buszokkal fizettünk, másik részben meg alkatrészekkel (meg volt pénz is a dologban). Na, ezt aztán úgy számolták el a külkereskedelmi vállalatok, ahogy akarták, de leginkább úgy, hogy nekik jó legyen.

Kevés autó jött be, de még az sem mind a lakosságnak ment. Az állami szervek és a nagyvállalatok elsőbbséget élveztek, az ő rendeléseiket mindig fixen kellett teljesíteni. Vagyis ha a rendőrség megrendelt 250 db Ladát, akkor azt akár a magánszemélyek rendeléseinek terhére is ki kellett, hogy izzadja magából a MERKUR. Mikor aztán az állami- és pártszervek, a rendőrség, a honvédség, a tűzoltók, a mentők és a nagyvállalatok megkapták a maguk autóit, jöhetett a nép is.

És bizony a nagy és egyenlő nép is csak nagy volt, de egyenlő nem. Akinek voltak megfelelő kapcsolatai, annak érdekében "leszóltak" fentről, pult alatt, átadóudvaron csusszantak zsebbe-marokba a százasok, ötszázasok, ezresek, irodai Mancika igyekezett előrébb venni a megrendelést, jött a rendelésmódosítás (színválasztás lemondása, szépséghibás autó) és aki ügyes volt, egész hamar hozzájutott az autóhoz.

Tíz éves várakozási idő azt hiszem, nem volt itthon. Ha jól tudom, öt év alatt a típusok nagy részét tudta szállítani a MERKUR. Az NDK-ban mondjuk rosszabb volt, ott a Trabantra volt, hogy tényleg egy évtizedet kellett várni, holott ott gyártották. Na de ott is exportálni próbált a gyár, mert akkor jobb pénzt kaphatott az autóért. A belföldi árat ugyanis központilag határozták meg, a exportárat meg lehetett csűrni-csavarni a másik ország külkereseivel és magasabb is lehetett, mint a hazai. Járt így a Csepeli Motorkerékpárgyár is, amíg működött.

Rossz volt az az elképzelés, amit akkoriban vallottak az autókereskedelemről, fejetlenség, szétszabdaltság volt, ezért kellett annyit várni. A gyárak nem fordítottak figyelmet a vásárlói igényekre, azt gyártották, amit sikerült nekik. Persze a vevők meg azt vették, amit lehetett, ők sem válogattak, de például a karosszéria fényezése is esetleges volt. Lefestették valamilyenre, aztán hogy van-e rá igény vagy nincs, senkit sem érdekelt. Majd eladják valakinek, akinek kell, viszont így lehet, hogy egy adott színű típus érkezése csúszott, mert épp nem volt olyan színű festék a gyárban. Ha egy gyár többféle típust is gyártott, akkor pedig nem biztos, hogy a megrendelések alapján osztották fel, miből mennyi készül. Ha az egyikhez volt alkatrész, akkor azt gyártották, ha a másikhoz, akkor azt. Ha kivételesen mindenhez volt alkatrész, akkor biztosan valami minisztériumi vagy külföldi bizottság jött, akik előtt "villantani" kellett.

Így hát az autók nem a megrendelések alapján érkeztek az országba, legfeljebb a darabszám stimmelt, de néha még a típusok elosztása sem az volt, amit a MERKUR kért. Rendeltek valamit, helyette másvalami jött, aztán ha elvitte a vevő, jó volt, ha nem, várhatott még egy darabig, mire megérkezett az új szállítmány. Ezért ügyeskedtek sokan azzal, hogy a kiválasztott szín helyett bármilyet elfogadtak (mert ha volt egy "megmaradt" autó, akkor azt kiadhatták nekik), esetleg a szépséghibás, tartozékhiányos autóra is rábólintottak. Ilyenből is akadt ugyanis szép számmal: mivel tartalékalkatrészek sem akadtak, ezért vagy a kikötőben, vagy a MERKUR-telepeken kerültek le az autóról az egyszerűbben mozdítható darabok, mint például az ablaktörlő, a dísztárcsák vagy a sárfogó gumilapok.

Második válaszoló, köszönöm.

Most már értem hogy a nagypapám miért kapott piros 1.3-as DeLuxe Wartburgot amikor ő egy sima fehéret akart. :D