A lengyelek is ugyan úgy kedvelik a magyarokat mint a magyarok a lengyeleket?
Igen, emlékszem mikor Zakopanéban németül akartuk megértetni magunkat egy jedalenben (étterem) és a pincér az istennek sem akart megérteni minket, többször is visszakérdezett, pedig gyönyörű ékes németséggel beszéltünk. Próbáltuk oroszul is, még kevesebb sikerrel. Aztán mikor már nem bírtuk cérnával, valamelyikünk elkáromkodta magát magyarul. A pincér felkapta a fejét, annyit mondott "vársz", elrohant, és azonnal jött a társa, aki egész szépen elboldogult magyarul - azonnal semmi gondunk nem volt a rendeléssel :-D
De más helyeken is, még Krakkóban is ha megtudták, hogy magyarok vagyunk, azonnal barátságosan fogadtak. De azt a jedalenben a lelkünkre kötötték, hogy nehogy a némettel vagy az orosszal próbálkozzunk...
Szóval igen, nekem az volt a tapasztalatom, hogy kedvelik a magyarokat.
Pedro
Nem semmi, hogy hetven évvel a háború után még mindig így állnak a fentebbi két néphez.
Bár, aki megnézte a Katyn-t, az már érti, miért is.
én Lengyelo-ban élek és nem nagyon ért még pozitív megkülönböztetés a származásomból adódóan... általában, ha megtudják, hogy magyar vagyok, elkezik mondogatni a "Polak-węgier dwa bratanki..." szöveget, de nagyjából ennyi..
tapasztalataim alapján magyar oldalról jobban fel van fújva ez a barátság, de valóságban a lengyelek nem nagyon tekintenek minket egyenrangú félnek.. :S
bocsi, ha ünneprontó voltam, de más, ha az ember turistaként látogat ide és pénzt költ egy vendéglátóhelyen és az is más, amikor itt él és látja a mindennapokat.. :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!