Ha az ember nagyobb bevásárlóközpontokban vagy üzletlánc egyik boltjában vásárol, úgy tekintenek rá hogy gyanús egyén és biztosan lopni akar. Miért szükségszerű, hogy aki vásárolni megy ő is gyanúsított legyen a biztonsági őrök előtt?
Aki lopni megy be azon legtöbbször látszik, nem ?
Vagy az a megoldás rakjak egy cetlit a ruhámra
VÁSÁRLÓ VAGYOK NEM TOLVAJ felirattal és így menjek ilyen helyekre?
Tegnap a Tescóban vásároltam egy táskát este és az ügyfélszolgálat már nem volt a helyén megkértem a biztonsági őrt adjon egy ollót a ügyfélszolgálati pultból és a táskán lévő címként levághassam.
Erre elkezdett kukacoskodni láthatnám a blokkot?
Mondom most vettem talán lopott a táska ? erre ő azt mondta lehetséges.
Azt feleltem akkor inkább hagyjuk és megköszöntem a hozzá állását.
Ezt napközben az ügyfélszolgálaton blokk nélkül is elvégzik.
Biztonsági őrök válaszát is várom.
A DM-ben valami hasonlót csináltam én is, amikor észrevettem, hogy úgy jön utánam, mint a puli.
Visszafordultam felé, elkezdtem sorolni, hogy ez kell, meg az kell, meg megint ez + az, stb. Én álltam egy helyben a kosárral, és vártam, hogy a helyembe hozzam. Amikor meg még visszavitettem vele az öblítőt, hogy mégse ilyet, hanem amolyat, na akkor láttam, hogy kiakadt. De gyorsan és könnyen bevásároltam! :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!