A náci Németország vagy a Szovjetunió volt barátibb hazánk számára?
Én úgy látom, a németektől 80.000 km2-nyi területi jóvátételt kaptunk Trianonra, felvevőpiaca lettek mezőgazdasági termékeinknek és nem szóltak bele hazánk politikai berendezkedésébe és gazdasági életébe, tehát összességében a függetlenségébe.
A rossz tőlük, hogy sok százezernyi ártatlan ember elhurcolását és elpusztítását követték el, sajnos magyar közreműködéssel, főleg hazánk 1944-es megszállását követően.
Ellenben a szovjetek egy második Trianont erőltettek ránk, szintén százezreket hurcoltak el a háborúban meggyötört országunkból a halálba, elrabolták azon javainkat is, amiket a németek meghagytak, gyilkoltak és erőszakoskodtak, végül a kiszolgáltatott Magyarországot teljesen uralmuk alá vonták és 40 évig befolyásuk alatt tartották, teljes politikai és gazdasági alávetettségben.
Próbálok jó pontokat is keresni számukra, de nem nagyon találok, mert még a kádári konszolidált évek is ezt az alávetettséget jelentették, és törvényszerű volt a gazdasági összeomlás, majd a politikai rendszerváltás szükségessége.
Ti hogyan látjátok mindezt?
Ilyen buta kérdést! A náci Németország számára mi szövetségesek voltunk, a Szovjetunió számára mi ellenségek voltunk.
A háború után pedig legyőzött, behódolt alattvalók.
#2.: Miért lenne buta kérdés?
Főleg hogy a háború után évtizedekig azt szajkózták, hogy mi a Szovjetunió boldog szövetségesei vagyunk, amelyet felszabadított a nagy keleti munkásparadicsom.
"Én úgy látom, a németektől...
A rossz tőlük, hogy sok százezernyi ártatlan ember elhurcolását és elpusztítását követték el, sajnos magyar közreműködéssel, főleg hazánk 1944-es megszállását követően."
És ők voltak a szövetségeseink.
"Ellenben a szovjetek egy második Trianont erőltettek ránk, szintén százezreket hurcoltak el a háborúban meggyötört országunkból a halálba, elrabolták azon javainkat is, amiket a németek meghagytak, gyilkoltak és erőszakoskodtak, végül a kiszolgáltatott Magyarországot teljesen uralmuk alá vonták és 40 évig befolyásuk alatt tartották, teljes politikai és gazdasági alávetettségben."
Itt meg azt felejted el, hogy a Szovjetuniót a magyarok támadták meg és nem akárhogy mert a polgári lakosságot mészárolták. Végigerőszakolták a nőket, fosztogattak és gyermekeket gyilkoltak. Háborós jóvátétellel tartoztunk nekik és az orosz hadijog szerint málenkij robotra vitték akiket "elhurcoltak". Aztán pesze hogy itt hagyták a seregeiket, nehogy ez megismétlődhessen. Ha a te feleséged és gyerekeid gyilkolná meg valaki lehet hogy te is hátrahagynád a kutyád, hogy ne akarjon mégegyszer közelíteni hozzád.
Ők voltak az ellenségeink mert gyilkolni akartunk.
#5.: "a Szovjetuniót a magyarok támadták meg"
Jaj, mindjárt hanyattesek azoktól a károktól, amiket Magyarország okozott a sztálini "munkásparadicsomnak". Ezek mellett bizonyára eltörpül, amit 1849 óta mi köszönhetünk annak a birodalomnak.
Azt is bírom, ahogy a ruszkik tetszelegtek és tetszelegnek az áldozat képében, és a náci agresszióra hivatkozva fél Európára kényszerítették a maguk mocskos rendszerét, raboltak országnyi területeket maguknak és fosztották-dúlták-gyilkolták végig régiónkat.
És ez világos volt már a háború előtt is, hogy milyen sorsa van ott emberek millióinak, meg ahogy milyen szívesen bekebeleztek finn, balti, lengyel és román területeket. De hódítottak volna ők tovább is, úgyhogy nem kéne azon senkinek csodálkozni, hogy közutáltanak örvendő birodalmukat egyszer jól picsánrúgja valaki. Nos, a németek voltak azok; kár, hogy nem sikerült nekik teljesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!