Megéri elküldeni Magyar Péternek a kórházi állapotokat?
Egészségügyi hallgató vagyok, rengeteg kórházi gyakorlatom volt már és nagyon hajmeresztő dolgokat tapasztaltam már, vannak fényképeim is amiket titokban készítettem, mert annyira felkavaró volt, hogy nem bírtam ki, hogy ne fotózzam le.
Most láttam a posztját, hogy hova lehet ezeket küldeni.
Az lenne a kérdésem, hogy ha rá szánok egy jó órát és ezeket elküldöm, és írok róla egy beszámolót azzal érek el eredményt? Eredménynek én azt nevezem, hogy eljön majd az általam említett kórházba és megmutatja az itteni állapotokat. Ezt várnám el.
Azt véletlenül nem tapasztaltad, hogy maga az orvosi hozzáállás a betegekhez, mint tisztelet, empátia, illem, szaktudás hiányzik?!
Erről inkább küldhetnél fényképet, mert ez sokkal égetőbb probléma most az egészségügyben, és még életeket is menthetnél!
Most komolyan!
Valaki tényleg tudna válaszolni, hogy mi a lényege ennek, hogy MP felvételeket készített a lepukkant kórházi állapotokról, illetve kéri az embereket, hogy küldjenek ilyen fotókat?
Csak azért nem tudom, mert szerintem mindenki latta már ezeket sajnos "élőben"...
Most kik is fognak majd felújítani a fotók hatására, vagy mit is csinálni?
Felkelés lesz ezektől, vagy pontosan mi is?
Vagy lehet, hogy a fitalabb egészészségesek még nem látták ezeket.
Ők fognak felújítani, vagy felkelni. Ugye?
Azért ez nem semmi 5let!
Magyar Péter nélkül ez kinek jutott volna eszébe?!
🙂🙆
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!