Börtönbe hogyan lehet kérvényezni, hogy ne zárjanak össze olyanokkal akik megverik az újoncokat?
Még nem lett kimondva semmi de valószínűleg börtönbe fogok menni. Az első tárgyalás holnap kezdődik, tehát lehet már holnap börtönben alszok.
Történet röviden annyi, hogy elsőéves ápoló szakos hallgató vagyok és elvállaltam feketén egy olyan munkát amit nem lett volna szabad és hibáztam ami abba került, hogy valakinek amputálni kellett az egyik felső végtagját.
Bevallom nagyon félek a börtöntől és bár nyilván nem akartam rosszat meg sajnálom akivel ezt tettem de jogosabbnak érezném ha a munkáltatóm menne börtönbe helyettem. Van erre esély? Ha nincs akkor ugye nem zárnak össze olyanokkal akik megvernek? Hanem normálisakkal akik szintén ilyen műhiba miatt kerültek be (pl diplomás szakemberek).
Érszűkületes beteg műtétjére három hónap késedelemmel került sor, alsó végtagját amputálták
Érsebészet
A betegnél a lábfájdalom okát gerinc eredetűnek véleményezték, csak 9 hónap múlva diagnosztizálták az érszűkületet. A műtétre csak ezt követő három hónap késedelemmel került sor (orvosi műhiba). A páciens alsó végtagját végül amputálták.
Az ügyvéddel eljáró betegnek az orvosi műhibaperben a bíróság 12 millió forint kártérítést ítélt meg.
Csak egy példa. Nem mész börtönbe. Kezd el gyűjteni a pénzt, pár milliót ki kell fizetni.
#11 Na ez jobban tetszik. 12 millió gondolom ha ennyi lesz akkor csak 6-ot kapok mert a másik 6-ot az kapja aki alkalmazott engem, nem?
A 6-ot meg össze lehet gyűjteni bőven. Főleg, hogy vannak olyan kapcsolatok a családban akik el tudják intézni, hogy jól fizető munkát adjanak. Na persze olyan munka amivel nem lehet megölni senkit. Ezt az eüt messziről elkerülöm. Bár igaz ide is "jó kapcsolat" útján kerültem be.
A pénzbírság sok mindentől is függ, gondolom figyelembe veszik azt is hogy mi a foglalkozása, hány gyereket tart el, milyen idolős, stb.
Szerintem a 12 millió mai értéken nagyon kevés ahhoz képest hogy egy életre megnyomorodott a szerencsétlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!