Mi vár arra aki huszonéves kora elején börtönbe megy?
Jó képességű, huszonévei elején. Nagyösszegű erőszakos lopás miatt kapott egy ismerősőm pár év letöltendőt. Sokkoló volt. Milyen kilátásai vannak ezek után egy fiatalon szabadultnak?
Minden barát elfordult tőle stb
(nem nem én vagyok, hanem csak megdöbbentett hogy volt képes így elcseszni az életét)
Kifogják tágítani.
Azon kívül az összes multi kér erkölcsi bizonyítványt. A közmunkásoktól nem kérnek, mehet valamit takarítani, építeni.
Ez ennyi volt sajnos, pont az ilyenekből lesznek az elkeseredett emberek akiket beszippant az alvilág.
Semmit nem cseszett el, és ezt jó pár év börtönnel a hátam mögött mondom.
Erkölcsit kevés helyen kérnek, bár sok esetben úgy hirdetik az állást, de végül nem kérik. Minek? Ha eleve úgy hirdették, akkor volt sittesek úgysem jelentkeznek. 🤣
És velem előfordult amikor a mekibe jelentkeztem, hogy munkába állhattam erkölcsi nélkül is, és majd úgyis megjön. Én meg úgy voltam vele, hogy egy hónapot legalább tudok melózni, utána, ha megjött, úgyis kibaxnak.
Tévedtem. Az erkölcsimet bebaxták a többi közé anélkül, hogy belenéztek volna.
Van még egy érdekes aspektusa ennek az "erkölcsi"-kérésnek, amivel találkoztam.
Újság-pavilonos munka után érdeklődtem az akkori, Pannohír ZRT-nél. Mondta a munkaügyes hogy keresnek, de le kell kérnem az erkölcsit a munkához. Mindjárt látta a fejemen hogy azzal gondok lesznek, ezért azt is megjegyezte hogy erkölcsit kérnek, nem TISZTA erkölcsit!
Egy évig melóztam náluk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!