Pályaelhagyó tanárok! Ha most nem vesszük figyelembe a fizetést, miért hagytátok/hagynátok ott a pályát?
válasza:Kollégáim között van aki már elment és van aki fontolgatja. Aki elment az kapott egy anyagilag sokkal jobb ajánlatot - nyelvtanár, aki meg fontolgatja azok mind a fizetés miatt tennék meg.
Sok dolog van ami nem úgy működik ahogyan szeretnénk vagy ahogy éppen egyikünk, másikunk jónak látná, ezek nagyon különbözőek - de ezek miatt még nem tudok olyanról aki tőlünk elment volna. sem az elmúlt években, sem korábban.
Egy volt vagy 10 éve - még mielőtt odamentem, a volt igazgató. Nem ő nyerte meg a pályázatot és így nem akart ott maradni egyszerű tanárként, inkább keresett állást a tankerületi adminisztrációban.
Általában egy pedagógus nem nagyon hagyja el a pályáját ha anyagilag rendben van a családja, inkább iskolát vált ha nem érzi a körülményeit elég jónak.
válasza:Feleségem nevében tudok nyilatkozni, aki 5 év gyógypedagógia után elment játékbolti eladónak.
A megbecsültsége a béka segge alatt volt, sőt, gyakran ő volt a hibás olyan dolgokért, amit felsőbb utasításra tett. Előfordult, hogy a vezetők lényegében a saját utasításaik végrehajtásáért szídták le, mert később rossz döntésnek bizonyult.
A játékboltban kipakolta a polcra a termékeket, mire odajött a főnök és azt mondta: "jól megcisnáltad, köszönöm szépen a munkádat.". Ő meg csak állt és nézett, hogy "dehát csak tárgyakat tettem eg ypolcra, ezt bárki megcisnálja":D Az 5 év gyógypedagógiai munka alatt talán 2 szülő volt aki megköszönte azt, hogy a taknyán-nyálán csúszó bezédképtelen, autista, akármilyen diszes, SNI-s gyerekekből fejlődést csikart ki. Volt olyan szülő aki 2 év után meglepődött, hogy a gyereke jár egyáltalán fejlesztésre. De a többi pedagógus közül is többen - főleg az öregek - úgy álltak a fejlesztésekhez, mintha valami kis hobbi szintű bohóckodás lenne, és a gyógypedagógus érezze magát megtisztelve, hogy elengedik a gyereket fejlesztőórára. Természetesen a gyógypedagógiai ajánlásokat nemcsak a szülők, de a pedagógusok egy jelentős része is ignorálta. A tanárt nem érdekli, hogy a gyerek autista és ha képek segítségével felvázolják előtte a nap menetét akkor sokkal együttműködőbb lesz, ők akkor sem hajlandóak ilyesmire, cserébe viszont kiabálnak a gyerekkel ha az nem fogad szót és elhordják mindennek...
Az, hogy az adminsiztráció gyakorlatilag szervezett kamuzás, az már kb említésre sem méltó. Nincs még eg yolyan munkakör a világon, ahol percre pontosan el kell számolnod, hogy a 8 órádat hogyan töltötted el, ráadásul olyan modulokkal amiknek az időtartama előre meg van határozva - jellemzően olyanok által, akik soha nem csinálták az adott feladatot. Így lehet, hogy a gyerek felmérése másfél óráig tartott, attól még az adminisztráció azt csak 60 percnek fogja venni. Így, hogy kijöjjön a 8 óra, be kell írni mögé egy szülői konzultációt, amit a rendszer fél órának tekint, pedig a valóságban általában megvan negyed óra alatt:D Agyrém az egész, minden normális helyen tudják, hogy a mikromanagement szart sem ér, itt mégis fullba nyomják.
Az meg, hogy a terem álmennyezete beomlott és 2 év alatt senki nem jött megcisnálni... hogy amikor szükségük lett egy zsámolyra, azt a szülőknél kalapozták össze... hogy a munkahelyi számítógépeik és nyomtatóik szintén a szülők könyöradományai, a tankerület sz*rt biztosítani ilyesmit... de hogy még a takarító porszívója is tönkrement és az igénylés 1 év alatt is csak addig juttt el, hogy "Oké, majd veszünk egyet", úgyhogy a takarító otthonról behozta a saját porszívóját, hogy el tudja végezni a munkáját...
..egyszerűen nevetséges, nincs rá jobb szó...
Én alapvetően a kollégáim miatt hagytam ott. Rendkívül zavart az az általános színvonaltalanság és igénytelenség, ami általánosságban a mai tanárokat jellemzi (több iskolában is tanítottam, ezért általánosítok).
Pl. tanúja voltam, hogy a napközis tanárnő bent van a teremben, viháncolnak a gyerekek mindenféle kötöttség nélkül. Megjelent a szülő az ajtóban, a gyerek észrevette, szedte a cuccait és már ment is ki a teremből. A szülő megállította és ráripakodott, hogy "köszönni ki fog"? A gyerek a tanárnő felé fordult, nyögött valami "hö" félét és húzott is el.
Megkérdeztem a tanárnőt, hogy szerinte normális-e ez az egész, hogy a gyerek úgy megy el, hogy nem köszön? A legnagyobb megdöbbenést az váltotta ki bennem, hogy igazából magára a problémára is ezzel a kérdésemmel hívtam fel a figyelmét, mert egyébként már teljesen természetes neki, hogy nem köszönnek a gyerekek. Azt felelte, hogy teljesen mindegy, úgy sem lehet velük mit csinálni...
Ez a második megdöbbenés. Ha így áll hozzá, akkor tényleg nem lehet velük mit csinálni!
Ez csak egy történet volt, millió ilyet tudnék mesélni, de ez az egy is szerintem úgy általánosságban lefedi a problémámat, érzékelteti, hogy mi a bajom. Az az alapvető tanári attitűd jelenik meg benne, hogy a tanárok igazodnak a körülményekhez, és nincs bennük az a nevelői tartás, hogy ők alakítsák a körülményeket, amikhez a gyerekek igazodnak. Nem, ehelyett ők igazodnak a gyerekhez! Vagy éppen a szülőkhöz, vagy éppen a vezetéshez, mikor mihez. Csak konfrontálódni ne kelljen, inkább homokba dugják a fejüket. És ez alsótól kezdve érettségiig minden szinten megjelenik, persze, más-más formában.
Rengeteg vitám volt a tanárokkal ezzel kapcsolatban, de mindig azt kaptam, hogy rugalmatlan vagyok, nem érzékelem az idők szavát, begyöpösödött hozzáállásom van stb. Pedig a nevelés alapja, hogy a tanár az origó, akihez a gyerek, szülő és mindenki más alkalmazkodik. Minden más eset a nevelés és a tanítás halála, amit a való életben is látunk...
#2-es, köszönöm a választ.
"Az 5 év gyógypedagógiai munka alatt talán 2 szülő volt aki megköszönte azt, hogy a taknyán-nyálán csúszó bezédképtelen, autista, akármilyen diszes, SNI-s gyerekekből fejlődést csikart ki."
Igen, valóban, én is máshol dolgozom és eleinte nekem is teljesen furcsa volt, hogy egy munkahelyen létezik olyan, hogy megdicsérnek, pozitív a hangulat, éreztetik, hogy jól csinálod, amit. Tanárként soha egy jó szót nem kaptam, nem motiváltak semmivel. Ellenben ha valamit kifogásoltak, akkor azt felnagyítva, kiforgatva nagy dózisban, minden módon a fejemre hányták. Igazad van!
válasza:Amit a 2-es ír, hogy a szülők szinte sosem köszönték meg a pedagógus munkáját valamint, hogy van aki nem is tud róla, hogy a gyereke jár fejlesztésre..
Ez is sokat elmond az oktatás helyzetéről.
Én szülőként tapasztalom az állandó információhiányt, egyszerűen nem jut el hozzám mi történik. Ha rákérdezek, akkor az plusz feladat a tanárnak, sokszor ignorálják is, ha neadjisten még fogadóórát is kérek, az szintén plusz terhet jelent neki. Ha nagy nehezen eljutok odáig, hogy beszéljek egy tanárral, akkor meg lefagyok néha a stílustól és arra gondolok, hogy ebben éli a gyerekem a hétköznapjait?
A kommunikáció szerintem nem megfelelő egyik irányból sem. Most úgy tűnhet mennyire lenézem a tanárokat, pedig én pont azt gondolom, hogy fel kell nézni rájuk, betartani a szabályaikat, figyelni rájuk, stb. Csak sajnos több esetben tapasztalom, hogy tulajdonképpen nem is igazán érdekli őket az egész, csak túl akarnak lenni a napon, aztán lesz ami lesz. Ahogyan a 3-as válaszban is írt a kérdező hasonló dolgokról.
Azt is látom, hogy vannak szülők, akik úgy érzik, hogy meg kell mondaniuk a pedagógusnak mit hogy csináljon és a pedagógus sokszor igyekszik is ezeket betartani/megvalósítani. Szerintem hagyni kellene, hogy a pedagógus saját meglátása szerint végezze a feladatait, ezzel mi szülők is tiszteljük az ő munkáját, becsüljük szakmai hozzáértését.
Röviden, nagyon nagy a szakadék, szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!