A mai zsidók hogyan értékelik a holokauszt?
Mindig újabb és újabb kárpótlási igényekkel jönnek elő.
Aki pedig azt kéri hogy mondjanak egy végső összeget aztán fejezzük be az egészet az rögtön antiszemita. Pedig csak rohadt unalmas már hogy minden héten kötelezően rajtuk kell sajnálkozni.
"Milyen hatással van az életükre?"
Alig van Magyarországon zsidó, akinek felmenõi között ne lett volna (rendszerint több), akit akkor meggyilkoltak. Ez mindenképp gyászos emlék.
Ha az embernek eszébe jut a shoa, emlékezik meggyilkolt felmenõire, vagy a személyes emlékek, vagy, ha nem ismerte õket, a családi fotók, ha vannak, meg a fennmaradt történetek.
"Nem félnek, hogy ez ma is megismétlődhet?"
Nem. Ma már létezik Izrael Állam, ahova a zsidó bármikor hazatérhet és ott biztonságban van. (Hogy olykor egy-egy merénylet, hát közlekedési baleset, betegség máshol is van.)
"Az őseik kínhalála nem árnyékolja be az életüket?"
Csak, mint egy érthetetlen gazság. Meg, ha ismerte a meggyilkolt(ak)at, az emlékek.
+++
Érdekes, hogy egy kifejezetten zsidókra vonatkozó kérdésre eddigmcsak nem zsidók válaszoltak. Végre is õk aztán tudják.
Ja, és "hogyan értékelik a holokausztOT?" (A "holokauszt" szó végén a t nem a tárgy ragja, az hozzátartozik a görög szóhoz. Ezért jobb magyar szavakat használni, pl "náci népirtás", "náci tömeggylkosság". Egyébként, talán még ma sem tudja mindenki, az 1942. januári náci statisztika szerint akkor Európában (Prtugáliától az Uralig) kb 11 millió zsidó élt. A tömeggyiokosságoknak német adatok szerint kb 5 és fél millió áldozata volt. Tehát az európai zsidóság nak kb fele a Világon akkor élt zsidók harmada.)
#7
Szóval aki unja hogy hetente kötelező sopánkodni miattuk az ettől már antiszemita ?
Éppen hogy eltelt egy emberöltő a holokauszt óta, nem értem, hogy miért olyan nehéz nem elfogadni, hogy a zsidóságnak ez egy borzalmas, máig éreztető, hatalmas katasztrófa.Egy amúgy is léte óta szinte mindig üldözött, kirekesztett nép Európában kiharcolta magának az elismerést, és az emancipációt, átharcoltak egy világháborút az országban, amelybe asszimilálódtak, aztán rá pár évtizedre kitalált okokra hivatkozva vették el az életüket, örgemberestül, csecsemőstül, nőstül együtt.
Kérdező: amikor a vallásukat végleg elhagyó zsidó nagyszülők 1945 utánmától bármeddig, bármikor megtudták hogy a gyermekük, unokájuk visszakanyarodna a zsidóságuk felé, egy valamit mondtak: ne tedd.
Ezt azért mondták, mert ők még látták a rémületet, és azt, hogy mi történt, amit a leszármazottak nem.
"Pedig csak rohadt unalmas már hogy minden héten kötelezően rajtuk kell sajnálkozni."
Tudtommal nem vagy kötelező őket hetente sajnálni, ha látsz ilyet, vagy ha hasonlóban szenvedsz életed minden hetében, akkor azt sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!