Mi az antiszemitizmus kiváltó oka?
Sok helyen bele lehet futni a témába ,mint pl family guy vagy politika,de úgy látom,hogy a legtöbben csak viccből lendítenek kart stb. Viszon én önfejlesztés céljából kíváncsi lettem hogy mégis miért utálják őket sokan?
Azt tudom, hogy a pénzéhességet nem csípik bennünk meg azt hogy magukat a kiválasztott népnek tartják,de azontúl miért radikalizálódott el az antiszemitizmus avagy miért? Full objektíven kérdem.
Hosszú lenne ezt néhány mondatban leírni.
A Tanácsköztársaság népbiztosai között egyetlen egy volt nem zsidó származású. Ebből is le lehet vonni néminemű kövekeztetéseket. Éppen a fenteik miatt kereste fel a főrabbi Horhyt azzal, hogy ne az egész zsidóságot büntesse.
Horthy válasza: "aki nem követett el bűnt, nem lesz büntetve".
Antiszemitizmus már a polgári idõszámítás kezdete elõtt is volt, akkoriban a vallás váltotta ki: a népek (gójim) többnyire többistenhívõk, bálványimádók voltak, egyedül Izrael vallása volt monoteista.
Késõbb, a kereszténység uralkodóvá válásával a kereszténység azt tanította, hogy a zsidók "bûnös nép", "istengyilkosok", ez volt az antiszemitizmus alapja. A többi maszlag késõbb jött hozzá.
Persze, az ókorban is, késõbb is voltak egyebek, így a vérvád, elsõ említése Iosephus Flavius: Apión ellen c. munkájában. Ez egy ie 2.sz. beli esetrõl szól. (A klnyv magyarul Helikon, 1984.)
A Magyar Királyság régi törvényei között az alábbiak szólnak zsidókról:
Szent László Király Dekrétomainak Első Könyve 10., 26., Kálmán Király Dekrétomainak Második Könyve 2., 3., 1649. évi LXXIX. törvénycikk, stb [link]
++++
#5 Magyarországra nem igaz. Persze, más országra sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!