Hogyan lehetséges ez? Az usa egyik szenátora nyilvánosságra hozott olyan dokumentumokat, amik bizonyítják, hogy az USA is pénzelte Kína wuhani projektjét. Hogy pénzelhetnek egy ellenséges országot?
A történet egészen 2001 szept 11-ig nyúlik vissza, ami után megindítptták a terror elleni háborút.
Ebben az időben kezdett az amerikai hadsereg új biológiai fegyverek fejlesztésébe a mudzsaheidek ellen. Néhány kisérő kutatást a Chapel Hillben található Észak Karolinai Egyetemen végeztek, Ralph Baric járványügyi professzor vezetésével, a fejlesztés célja az volt, hogy meglévő kórokozókat úgy módosítsanak, hogy immunisak legyenek a meglévő vakcinákkal szemben és képes legyen emberről emberre terjedni.
A kutatásról fellelhető információk 2003 októberében azt állítják, hogy sikerült egy SARS-CoV Urbani törzsből szintetikus másolatot készíteni és ez a technológia lehetőséget ad a virusgenóm manipulálására.
A fenti információ 9 hónappal azután jelent meg, hogy a SARS betegség felütötte a fejét.
2005-ben a szövetségi törvényhozók óvintézkedéseket tettek a kutatások érdekében: ugyanis felvetődött a kutatók felelőssége arra az esetre, ha a laborból szabadulna ki a vírus a "Public Readiness and Emergency Preparedness Act" törvény teljes jogi felelősség alol mentességet adott a kutatóknak, arra az esetre, ha a fejlesztéseket a terrorizmus elleni harc "címszó" alatt folytatják.
2010-ben Bill Gates alapítványa a WHO-nak adott 10 milliárd dollárt és bejelentették, hogy az oltások évtizedei következnek, ugyanebben az évben a Rockefeller Alapítvány a jövő forgatókönyvei tanulmányában részletesen kifejtette mi történnek egy influenza szerű légúton történő terjedő vírus elszabadulása esetén: "a járvány halálos hatást gyakorol a nemzetközi és a nemzeti gazdaságokra, és legyengíti a légitársaságokat, szórakoztatóipart és a turisztikai iparágat és megzavarja a globális ellátási láncokat, így egyes árucikkek, köztök a közös fertőtlenítőszerek egyre értékesebbé válnak" Az előrejelzés alapján utólag visszatekintve néhány milliárdos átrendezte vagyon portfolióját: eladták légitársaság, turisztikai érdekeltségeiket.
2014 októberében ugyan Obamáék valószínű csak színleg a vírusok funkciónális bővítésére irányuló kutatások állami finanszírozását befejezték.
Eztán a NIAID Fauci vezetésével arról döntött, hogy az EcoHealth számára $ 3,7 millió-t biztosít, a díj egy része a Wuhani intézetnek jár, ami pl denevér koronavírus minta gyűjtést és elemzéseket végez.
Egy 2015-ös Nature Medicine cikke szerint a "a jövőbeli járványkitörésekre való felkészülés és azok mérséklésének lehetőségét mérlegelni kell a veszélyesebb kórokozók kialakulásának kockázatával szemben. A további irányelvek kidolgozásakor fontos figyelembe venni az e tanulmányok által generált adatok értékét, és azt, hogy az ilyen típusú kiméravírus-vizsgálatok indokolnak-e további kutatásokat a velük járó kockázatokkal szemben." - olvasható Dr. Baric és Zheng-Li Shi cikkében.
A kutatásokat egyes források szerint az USAID a biológiai fegyverek kutatási létesítményeinek CIA-hoz kapcsolódó finanszírozója biztosította.
2017 decemberében a vírusok funkciónális bővítésének tilalmát feloldották, 2019 januárjában további $3,7 millió dollárt juttatott Fauci irányítása alatt lévő NIAID a kutatások megújítására, melynek egy része Wuhani intézetbe érkezett.
Lásd még: [link]
Mindenesetre az első megerősített amerikai esetek igen furcsa módon a Fort Detrick katonai támaszponthoz köthetőek - az itt állomásozó katonák közül több százan mentek ki egy sport eseményre Wuhanba - néhány hónappal azután, hogy a Fort Detrick katonai bázis bio laborját bezárták - mivel nem ment át a biztonsági ellenőrzésen. A sport eseménnyel egyező időben pedig megrendezték a híres Event 201 szimulációs programot, ami egy potenciális vírus világméretű terjedését szimulálta zárt ajtók mögött - Bill Gates alapítványának finanszírozásával.
Nos a történet elgondolkodtató.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!