"Állítsad ki azt a feketét" - ez rasszista mondat volt?
Csak érdekel, hogy szerintetek rasszista volt -e ez a mondat egy román (4.)játékvezetőtől ? Szerintem nem, ha Demba Ba kínai lenne akkor " állítsd ki azt a sárgát" biztos nem lenne sértő. Vagy most a fekete szó használata is rasszista? Minden az, vagy vannak kivételek? Lesz majd szótár, hogy miket lehet kimondani, hogy ne sértsünk meg másokat?
#10 Ez miért bántás? És ha azt mondják, hogy "azt a szőkét", "azt a vöröset" - az bántás?
Nyilván nem tudta a nevét a játékvezető, mivel a kispadon ülő valaki volt az, akit ki kellett állítani.
Hipósnak hívtak a suliba, Borat után szabadon. :D
#1 nem sértő ha debilnek nevezel, talán igazad is van. De ha azt mondom egy négerre, hogy fekete így bizony igazam lesz.
12-es vagyok
Én elhiszem hogy mindenkinek elege van ebből az egész fajvédősdiből mert a ballibsi politika ebből akar hatalmat kovácsolni, nekem is elegem van belőle. De attól még a rasszizmus létezik a szürke hétköznapokban, és eléggé tud fájni azoknak akik elszenvedik.
Igen csak a legtöbb ember jómodorból nem bőrszín alapján azonosít mert tudja hogy az bántó lehet.
De ha így volt, akkor elég tulok bíró lehet, igazi ősember. Mindenestre a szólásszabadság a legnagyobb érték amire vigyázni kell, még akkor is ha nem tetszik nekünk az amit a másik mond. Ettől szólásszabadság a szólásszabadság.
#8 "ha bőr szín alapján azonosítunk embereket, akkor mi a fsznak használunk törvényesen neveket"
Mi a fsznak használunk névelőket? Én, te ő, minek? Mindenkit kizárólag a nevén lehet nevezni. Idáig fajult a PC kultúra gratulálok, agyhalott bagázs.
#19 Rám hivatkoztak már a hajam színe, a testmagasságom, az életkorom (amit ráadásul félrenéztek) és a nemem alapján is, és egyiken sem sértődtem meg.
Nem tudom, a bőrszínen miért kellene. Ha nem volna ennyire túllihegve ez a téma, senkit nem érdekelne, ha valaki nem lealacsonyító vagy bántó módon használja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!