Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Az egyik barátom nemzeti...

Az egyik barátom nemzeti szocialista, szerintem. Mit csináljak? Egyébként nagyon inteligens és kedves.

Figyelt kérdés

Rettenetesen érdekli őt a történelem és szinte az nem is volt, amiről ő ne tudna, kezdve az őskorban kialakult misztikus és fejlett társadalmaktól, az ókorig, majd a középkor (ez annyira nem érdekli őt), viszont a 18.-21. századig szintén mindennel tisztában van, még azzal is, amiről sok történelem tanár nem is hallott, remek még magyarból is.


Nem tudtam, hogy foglalkozik politikával és valással, ilyen magas szinteken. Egyszer egyedül maradtam a szobájában (lement a boltba) és gondoltam nem fog magharagudni, ha egy kicsit körül nézek (nem is tudja, tudom, nem volt szép dolog). Találtam rengeteg ókori népmondáról szólókönyvet, valamint ókori és újkori filozófusok és ideológusok könyveit egyaránt. Ez mellett pedig találtam egy könyvet amit ő írt (persze nem nyomtatva volt, hanem bugyikba beletéve és bele van fűzve egy ilyen jegyzetösszefogóba). Az hagyján, de olyanokról volt benne szó, hogy különféle ősi kultúrákat és népeket elemzett és szerinte a magyar nemzet a Mú elsülyedt kontinensét benépesítő, Naga kultúrából ered és a magyáknak valamilyen izés leszámrazottai, amely Mú elsülyedését követően Ataisz szigetét népesítette be, ahol kialakult a fehér és a fekete hun, meg még valami amire nem emlékszem. Kb. 200-300 oldalas könyv lehetett. Ez mellett még arra is kitért, hogy bizonyos nemzetek nem a Földről származnak, hanem a Szíriuszról, amely Mút, Atlantiszt és Lemúrát népesítették be. Ezek mellett még írt a megvilágosodott népekről pl. árjákról, ősgermánokról, hunokról, ősmagyarokról, ujgúrokról, valami hüperboroszokról és a különféle indián kultúrákról. Szerinte a hun nemzetet maga a Teremtő küldte, hogy az emberiséget felemleje az állatiasság alól és hogy átadják a tudást az ittenieknek. Kiderült még az is hogy nagyon szereti a hazáját és a nemzetét, valamint a faját. Nietzsche írásait is megtaláltam és leírta, hogy egyet ért részben vele, de hisz Istenben, valamint úgy gondolja, hogy a nemzetk élén közvetítőknek kell állniuk. Tartja a magyar hagyományokat és tiszteli pl. a Becsület napjás kitörőket is és Trianont is nagyon siratja. Ezek mellett a hagyományos és nemzeti elvek mellett, még találtam Marx és Lenin-köteteket és még utópista szocialista elveket is vall és harmadikutasnak tekinti magát.


Nem tudtam, hogy ilyen, de attól függetlenül nagyon kedves, okos, jó tanuló és udvarias, mindenkivel szemben. Ítéljem őt el ez miatt? A személyisége nagyon jó.



2020. jún. 7. 20:41
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Én nem nagyon foglalkoznék ezzel, már ha ez valós.
2020. jún. 7. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
És ezt mind elolvastad, amíg elugrott a boltba?
2020. jún. 7. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%

Miért kéne elítélni?

Tök jó, hogy érdeklik ilyenek!

Nekem is vannak konzervatív jobboldaliként liberális barátaim, és nem azon szoktam agyalni, hogy mi a baj velük, meg hogyan kéne őket megvaltoztatnom xD

Néha beszélgetünk ezekről, aztán csá, de az ember személyisége azért jóval több, mint a politikai meg egyéb nézetei.

2020. jún. 7. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:
Az Árkádba ment a barátnőjével nagybevásárlásra. Köszi utolsó!
2020. jún. 7. 21:01
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Örülj, hogy a barátod hazafi. Mi a gond?
2020. jún. 7. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
83%
Semmit, hagyd hogy legyen szoci.... Nem lehetunk egyformak.
2020. jún. 8. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
Ok, köszi! De nem baj, hogy ilyen erősen hisz a fajokban? Egyébként én nagyon jóban vagyok vele és mindig ő segített nekem, ha valami baj volt, szóval nem szeretném elítélni ez miatt.
2020. jún. 8. 17:06
 8/17 anonim ***** válasza:
100%
Hogy érted, hogy hisz a fajokban? Ez tény, hogy különböző rasszok és nemzetek vannak, ebben nincs mit hinni.
2020. jún. 8. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Teremtő által küldött nép, ami nem a Földről származik, mesés letünt civilizációk, árják, hunok stb.
2020. jún. 8. 17:34
 10/17 A kérdező kommentje:
Nem, nemzetek hanem fajok.
2020. jún. 8. 17:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!