Demokrácia miben több az oszd meg és uralkodj, és hamís ellenségkép és ellenségképzésen túl?

"Nem tartom jobb helyzetnek azt, hogy a demokrácia az egyetlen rendszer, ahol a korlátlan manipulálás lehetősége az alap."

Manipuláció = meggyőzés

Mi legyen az alap, ha nem ez? Az erőszak? A származás?

"A népnek lövése sincs, mit akar, mi lenne jó neki, úgyhogy nem kéne rá bízni."

Igen, az ezelőtti évszázadokban nem volt rábízva a népre. Ezzel az a baj, hogy olyan csak a mesében van, hogy valaki abszolut uralmat kap, de nem él vissza vele. Olyanra nagyon kevés példa van, hogy egy abszolut uralkodó, vagy uralkodó réteg azt tűzte ki célul, ami jó a népnek, még ha tudta is, hogy mi lenne jó.

Ha a demokrácia az a többség diktatúrája, akkor az abszolutizmus a kisebbség diktatúrája, ugyanott vagyunk, a demokrácia még mindig a kisebbik rossz. A kisebbség általában nem nézi a többség javát, ha uralkodó pozícióban van, hanem csak a sajátját. Ezelőtt sok ember szopott kevés miatt, nem volt igazi középréteg. Manapság van középréteg. Kevessebb ember szopik több ember miatt, ha a demokrácia működik, DE még így se szopás annyirra annak a kisebbségnek, mint a többségnek lenne az aktuális kisebbség abszolut uralma esetén. Ugyanis a nagy külömbség, hogy ha korrupt is az adott kormány, akkor is csak a népen keresztül tudja érvényesíteni az akaratát, akkor is szüksége van a népre, ezért a zsarnokság nem ütheti meg azt a szintet, amit az abszolutista irányításnál.

Példálózhatsz a kommunizmussal, hogy dehát ott pont a munkásréteg uralkodott mégis mindenkinek szopás volt, mert az sem a többség uralma volt, csak papíron volt az. Így is a párt, a kisebbség volt a hatalom és a rendszer nem sokban külömbözött az angol feudalizmustól, ahol mindenki a királynak (párt) volt hűbérese.

Minden a király tulajdona, amit a hűbéresek egymással egyenlő pozícióban használhatnak (elvileg). A kommunista rendszer ugyanez volt, mindössze mindenki hűbéres volt, a király meg a párt.

Akárhogy csűröd - csavarod, a demokrácia még mindig jobb, mint a kisebbség diktatúrája.

Önmagában az, hogy kisebbség vagy többség dönt, persze jobb a többség. De egy megfelelően kiválasztott kisebbséghez nem mérhető. Az sem mindegy, hogy a butább 50% vagy az okosabb 50% dönt, vagy akár a legokosabb 1%. Van, ahol a többség politikailag értelmesebb (pl. Svájc, Lengyelország, Japán), míg máshol kevésbé. Lehet, hogy egy ember diktatúrája az optimális megoldás (Szingapúr, az 1920-as Törökország, stb.), ő a megmentő, a többi 100 millió semmit sem érhet el. Tehát inkább kiválasztás kérdése. Hibák mindig vannak, a demokráciában is. Mindenképp jobb lenne, ha az ország szempontjából legjobbak irányítanának csak, legyen ez 0.1, 1 vagy 10%. A többség úgysem képes önálló gondolkodásra, azt teszi, amit mondanak neki.

A többségnek sincs joga kiszúrni a kisebbséggel vagy saját magával.

Barmi lehet jó rendszer ha a belső motivacio jó a vezetokben,es emberekben. Barmi rendszer lehet rossz ha gonosz emberek tartoznak bele.

Belső ertekrend a döntő! A gerincesseg.

A demokrácia nem az, amit megfogalmaztál. És Churchill sem az, amit gondolsz róla. A manipuláció sem úgy működik, ahogy itt szó van róla. De vegyük sorra.

Manipuláció. Sokféle van, a döntő a szándék, a cél. Lehetséges, hogy látom valakiről, hogy a vesztébe rohan, próbálom meggyőzni, lehetetlen. Ekkor veszem elő a manipulálás eszköztárát és segítek rajta. Ez a jó manipuláció. Szükségem van valaki támogatására, hogy mások rovására cselekedhessek. Az illetőt meggyőzöm, milyen nagyszerű dolgot szeretnék, elhiszi, segít, nyerek tisztességtelenül, ami nem jött volna össze egyedül. Ez a rossz manipuláció.

Hogyan működik? Az ember kétféle módon gondolkodik. Először asszociációval. Amit hall, azonnal (tudat alatt) beugrik neki valami. Ha az jó volt (akkor), ez esetben elhiszi, sőt le se beszélhető róla, mert szégyelli, hogy bedőlt. Ez a manipuláció lényege. Mert ha jobban végig gondolta volna (már ha tudja, van hozzá elég tudása), akkor rájött volna, hogy ez átverés. De akkor már késő. Ebből az is látszik, a manipulációhoz az kell, hogy kevés ismerete legyen az embereknek. Ehhez két dolgot kell megtenni, ami három. Egyrészt tönkre kell tenni az oktatást, így nem képeznek okos embereket (persze ez nagyon bonyolult sokrétű dolog, de most nem ez a tárgyunk). Másrészt minden médiumot befolyás alá kell vonni, akkor csak olyan hír terjed, amit mi akarunk. Az a kevés, ami kimegy, nem számít. És harmadrészt el kell hitetni, hogy csupa ellenség vesz körül. Azoktól félni kell, de sebaj, mi vagyunk a szuperhősök, megvédünk mindenkit. Röviden, nélkülözhetetlenné kell tenni magunkat.

Churchill. Sajátos, széles látókörű egyéniség volt. És szavatartó. Nem tudta rábeszélni Európát, hogy Hitler veszélyes. De megígérte a lengyeleknek, hogy segíti őket. Így amikor Hitler lerohanta Lengyelországot, belépett a háborúba, akkor még egyedül. Tudta, hogy az USA sokkal hatalmasabb az angoloknál (akkor már), és biztonságban érzi magát. Mégis sikerült rávennie őket, hogy lépjenek be a háborúba. Nem szívlelte a kommunizmust, vérbeli kapitalista volt. De átlátta, Sztálin nélkül nem megy, vagy nagyon nagy veszteséggel (Anglia közel volt, és nem volt egyedül kellően erős). Kemény munkájába került, míg rávette Rooseveltet, hogy (szívélyesen) tárgyaljon Sztálinnal. Volt stratégiája, csak abba ment bele, ami előre vitte a stratégiáját (legyőzni Hitlert), még ha fogcsikorgatva is. Erre kevesen képesek. A partraszállást ellenezte, mert tudta, mivel fog az járni. Tudta, hogyan lehet védekezni ellene, tudta, miért merte őket megtámadni így Hitler. Mégis elfogadta, mert előre nézett. Már megvolt a megegyezés, mindenki akkora területet kap, amekkorát elfoglal. Tito nem engedte partra az Adrián (akkor mi se lettünk volna szovjet érdekszféra). Angliában másképpen politizálnak, sok szűklátókörű, nagyhatalmú ellenfele volt. György király értette igazán, nem is engedte a háború végéig leváltani.

Demokrácia. Szimpla és téves értelmezés a többség uralma. De ha már így akarjuk definiálni, kimaradt egy fontos jelző. Önkorlátozó uralma. Bár görög jelentése népuralom, azonban az egy teljesen más kor volt más szabályokkal, szemlélettel.

Amikor egy rendszert vizsgálunk, alapvetően a célját kell megnézni, nem a formáját. A diktatúra célja egy szűk kisebbség hatalma a többség rovására. A lényeg a „rovására”. Ebből következnek a módszerei is. A demokrácia célja a népesség lehető legjobb élete, a legkevesebb veszteséggel és a legkisebb szórással (ne nyíljon nagyra a gazdasági olló). Ám ennek megvalósítása nagyon nehéz, egyfelől nem lehet eltekinteni a külső körülményektől, de belül sem egyszerű a helyzet. Sokan szeretnének hatalmat mások rovására, őket kordában kell tartani, de nem diktatórikus eszközökkel (úgy sokkal nehezebb). Sokan nem értik meg, ők is ellene lesznek, meg kellene győzni őket, ez sem egyszerű. És a bonyolultága miatt a legjobb jószándék mellett is tévednek, a végrehajtás nem magától értetődő. És a tévedés hitelvesztéssel jár, akkor meg az lesz a baj. Ráadásul mást kell tenni, ha jó messziről (rossz gazdaságról) kell elérni, mást ha megtartani kell, mást ha támadják és mást ha az élre kell állni. Egy példa: Antall József demokráciaigényéhez kétség nem férhet. Volt hozzá eleganciája is. Csak volt egy megfékezhetetlen tömegvágy a kapitalizmusra, a privatizációt nem lehetett kordában tartani. Ezt akart a külföld, hogy felvásárolhassa a nagyon jó minőségű magyar konkurenciát. Ezt akarták a szocializmus kezdetének (Rákosi) durván kifosztott áldozatai. Ezt akarta a manipulált tömeg. Ezt akarta a a politikai vezetés. És ennél nagyobb hibát nem lehetett elkövetni. A privatizáció eredménye a magyar ipar élvonalának külföldi kézre kerülése, a hazai szerencselovagok vagyonosodása és a gazdasági visszaesés. Még nagyobb baj az lett (de ez csak pár év múlva derült ki), hogy a magyar gazdaság irányíthatatlan és szervezhetetlen, mert a külföld erősebb, a hazai új nagytőke pedig fittyet hány a szabályokra. Így kezdődött az addigi 300 év legnagyobb demokráciájának bukása. Kinek a nyakába varrjuk? Az összhatás tette, de ezt akkor magyar ember át nem láthatta.

A demokrácia mindenekelőtt egyegyensúlyos intézményrendszer. Ez azt jelenti, hogy úgy kell független szervezeteket létrehozni, hogy természetes azok legyenek a másik ellenőrzői, akiknek természetes érdekeik ellentétesek. Az oktatás autonóm, munkájába a kormány se szólhat bele. Javaslatot tehet, és ha a szakma meg tudja mutatni, miért rossz az, akkor el kell vetni, így szól az Alkotmány. Viszont az oktatás is pénzbe kerül, ha túlzottak az igényei, a gazdaság megakadályozza. Ugyanez a helyzet a többi intézménnyel is. A túlzott és megalapozatlan igényt egy másik szervezet visszadobja, mert neki meg ez az érdeke. Egy demokráciában Kásler csak úgy rendelhette volna el az ágyak felszabadítását, ha konkrét adatokkal alátámasztja a szükségességét. Ezt ízekre szedi 3-4 intézmény (orvosok, kamara, betegjog védők, járványosok és még sokan). Ha egyik se tudja cáfolni, az ágyakat kiürítik. Nem másnap, hanem 10 nap múlva. Most már tudjuk: lett volna probléma a 10 napból? Nem. Csakhogy Kásler diktatórikusan cselekszik, még csak indokot se mond. Se igazat se cáfolhatót. Tudja, hogy semmit sem tehetnek. Ez a hatalom gőgje, mindennél károsabb. És most nem a halottak miatt, hanem mert aki bármit tehet, soha nem cselekszik célszerűen. Tudja, hogy nem szükséges gondolkodnia. A demokrácia egy olyan gondosan felépített rendszer, ahol meg kell teremteni a feltételét az irányításnak, és egyidejűleg az irányítás ellenőrzésének. Ezt szokás röviden fékek és ellensúlyok rendszerének nevezni.

Nagyon fontos, ilyen demokrácia csak olyan esetben tud létrejönni, ahol az emberek nagy része öntudatos, képes önfegyelemre, gondolkodik és mérlegel. Empatikus és toleráns, képes elfogadni más véleményét, ha nem tudja cáfolni azt. A jólléti társadalmak ilyenek voltak. Ma már nem annyira. Nagyon fontos, a magyar politikai vezető lop és gőgös. Nem mind, de van sok. Az angol politikai vezető önmagától pont ugyanilyen. Csakhogy ha fény derül egy nagyobb disznóságra, a magyar segítőket keres, nagy hangon letorkoll, rágalmazást emleget, és néhány napos vihar után megússza. Nem azért, mert ilyen bátor. Hanem mert tudja, a nép manipulálható, nem öntudatos és főleg sáros kicsikét. Pont annyira, hogy nem merjen megszólalni. Viszont az angol azonnal lemond, mert tudja, igazságosnak érzik tehát megnyugodnak, pár nap után elfelejtik. Igaz, hogy majdnem nulláról kezdheti ismét, de van kapcsolati tőkéje. Ha viszont nem mond le, az öntudatos tömeg ízekre szedi, a legapróbb stiklijeit is kideríti és politikai karrierjének befellegzett, mert ezután figyelni fogják. Ennyi a különbség. Nem a politikus a jobb ott, a tömeg rosszabb itt. Ezért is mosolyogtatók azok a fantáziálások, amikor felvázolja valaki, mi lenne szerinte jobb. Az hagyján, hogy ne mért hozzá, de ki fogja végrehajtani? Mert ezt elérni a legnehezebb. Hogy önként, belátással, mert tudja a tömeg, a dolog akkor is érte van, ha néha fáj.

Churchill mondása, hogy nincs jobb, talán szellemesnek tűnik. Valójában tényleg nincs. Csak kellemetlen feltétel, hogy a demokráciához fel kell nőni. De hogy kezdjünk hozza? Tudja erre valaki a választ?