Figyeltem a győri késelés esetét, össze vissza kommentálják a dolgot, de valahogy senkinek sem jut eszébe, hogy a tanárnő milyen lehet ha "kinyílt a bicska" egy tanulójánál?
Érdemes elolvasni Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés regényét. A nagy művészek gyakorta előre láttak bizonyos dolgokat, és műveikkel megkongatták a harangot: Ember, vigyázz! ember alattivá válhatsz, akkor is, ha "eszméd" jónak tűnik.
Dosztojevszkij diák hőse, Raszkolnyikov az emberiség szenvedésén akart enyhíteni, a szegényekén. Egy uzsorás, rosszlelkű (hárpia) vénasszonyt megölve, a pénzt megszerezve akarta a "jót tenni". Hogy miként alakult ez, a lelkében miként ismeri fel, valójában mit tett, az kiderül a regényből.
"de magát a gyereket még senki nem kérdezte meg"
Talán mert letartóztatásban van?
""de magát a gyereket még senki nem kérdezte meg""
A rendőrök kérdezgetik, és valószínűleg a cellatársak is!
Nekünk is volt egy német tanárnőnk, aki folyton kötekedett, alázott, meg leosztályozott, mindenféle hülyeséget követelt - utáltuk mint a bűnt!
Aztán amikor az élet úgy hozta, hogy egy időre Németországba kerültem, akkor gond és minden megerőltetés nélkül folyékonyan tudtam mindenről németül beszélni úgy, hogy még meg is dicsértek a németek a nyelvtani helyességért...
Amikor hazajöttem, elmentem a tanárnőhöz - mert szégyelltem magam - és megköszöntem neki hogy olyan "hárpia" volt...
5-15 évet kaphat.
Most azt mondták az rtl híradóba,h a késelés időpontjába nem volt tudatában,vagy valami ilyesmi.
Azért a srác,mindenképp orvosi eset,ott kell kezelni.
Az se megoldás ha börtönbe zárják,ott még tovább fokozódhat az agresszió,és simán megcsinálja mégegyszer.
Kezelni kell,és megkérdezni az egéez oszzályt,h pontosan miért utálták.
A "hármas miatt késelt" duma egy hülyeség.
Az volt az utolsó csepp a pohárba,azért én nem hiszem,h oktalanul utálta mindenki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!