Mivel bizonyítják a románok, hogy ők az ősi dákok leszármazottai?
"És? A demográfia alakulása egy országban mióta jogosítja fel egy másik szomszédját, hogy elragadjon tőle területeket?"
Semmilyen. Nem véletlenül nem is érdekel senkit sem a nagy hatalmak közül.
"Inkább örülj, hogy vannak, akiknek még fontos, hogy ez az ország visszanyerje régi nagyságát, erejét, gazdagságát, jelentőségét."
Minek örüljek, hogy azt hiszed itt a Kánaán lesz, mihelyt visszacsatolják a régi területeket? Ebből az országból kellene előbb egy olyat csinálni, ami gazdaságilag jelentős. Ma már nagyon nincs köze a területeknek hozzá. Belgium és Hollandia együtt kisebb Magyarországtól, mégis külön-külön jelentősebbek,mint Magyarország.
"Tudnál erre példát is felhozni?
Esetleg azt akarod bizonyítani, hogy amikor Magyarországon tilos volt a revíziót szóbahozni (1945-1989), akkor jó volt határon túli magyarnak lenni?"
Biztos csak úgy jókedvükből verték a magyarokat Szerbiában, Romániában, Szlovákiában.
"Egyébként ismered ezt a térképet? Gyanítom, nem: [link]
Imádom ezeket a képeket, gondolom a vesszen trianonba az is benne van, hogy Horvátország teljes területét adják vissza.
"Úgyis elüldöztem volna őket magam mellől, mert én nem a birkaság pártján vagyok, azon, hogy hagyjuk, mások akármit megtehessenek velünk."
Na akkor szerintem Erdélynek rád van szüksége, menj ki és szabadítsd fel őket.
Mindenféle békeszerződés ellenére, naiv lenne azt gondolni hogy egyes tudományágak kutatásai nem szolgálhatnak és szolgálnak is politikai eszközként, jelen esetben a történelmi legitimáció eszközeként. A történelmi legitimáció, nyilván azt hivatott bizonyítani hogy egy adott csoportnak valamilyen oknál fogva történetileg is jogos igényt formálhatott egy területre, tehát történeti alapon kíván támaszt adni a jelen helyzetnek. Ne legyen senkinek kétsége felőle hogy egy államnak ideológiai megfontolásból ez érdeke és fontos számára, ahogy itt Magyarországon is számos történelmi mítosz kering a köztudatban amit a politikai hatalom előszeretettel felkarol, és felhasznál például a közelgő nemzeti ünnepek idején. Jó időben, jobb helyeken ettől függetlenül a tudományos kutatások a tudományos kutatások igényeinek igyekeznek megfelelni és nem különböző ideológiáknak, politikai érdekeknek, de Romániában a történeti kutatás az a terület ahol az első szempont gyakran korlátozott mértékben érvényesül.
A kérdésre válaszolva, konkrét bizonyíték nincs rá ami nem zár ki semmit, de ennek tükrében nyilván tényként sem lehet kezelni ezt az álláspontot. Hogy egy nyelvileg asszimilálódott balkáni csoportról van szó az nyilvánvaló, hogy pontosan milyen csoportok asszimilálódtak viszont nem tudjuk, lehet dákok is lehet hogy nem, de ha így volt akkor sem dákokként éltek tovább. Tehát ennek nagyjából annyi értelme mintha mi szlávokként hivatkoznánk magunkra. Hogy Erdélyben a római kortól a középkorig jelen volt-e folytonosan egy újlatin nyelvű népesség azt nem tudjuk, mivel nyelvemlék nincs, történeti forrás nincs, régészetileg pedig ha ott voltak sem alkottak jól megkülönböztethető régészeti csoportot, mellesleg a csontok nem beszélnek.
Elsősorban különböző középkori krónikákra hivatkoznak, például a Gesta Hungarorumra vagy a Nyesztor-krónikára, amik állítólag hivatottak bizonyítani a románság ősi jelenlétét. Mondanom sem kell hogy forráskritika fel sem merül ha erről van szó, szakmai szempontból legtöbbször minősíthetetlenek az értelmezések.
#13.: "10es egy soviniszta barom vagy?"
Nem, én egy egyszerű magyar hazafi vagyok. De a te IQ-szinteden biztosan nem tudsz különbséget tenni a sovinizmus és a hazafiság, illetve az elrabolt területek jogos visszakövetelése/visszavétele és mások országrészeinek megszállása között, úgyhogy szerintem ezt fölösleges tovább részletezni.
#18.: "senki nem rabolt el semmit."
Tanulj történelmet az 1918-20 körüli időszakról is.
"De szerinted jogos lenne, ha a morvák visszakövetelnék az egész Magyarországot?"
Legfeljebb a Felvidék volt az övék, nem az egész Kárpát-medence. Netán volt nekik itt államuk?
Amúgy felőlem követeljék, mindenki azt csinál, amit akar. Az élelmeseké a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!