Gázzal kapcsolatos kérdés, mi a teendő?
Sziasztok.
Lakásomban tavaly májusban tartozás miatt kikapcsolták a gázt, a gázórára plombát tettek. Mostanra sikerült kifizetni a tartozást, mire a Főgáznál közölték, hogy mivel több, mint fél éve nincs gáz, hívni kell egy szakembert, aki műszaki biztonsági felülvizsgálatot végez. Fel is hívtam egy úriembert, aki kijött, és azt mondta, hogy a gázkazánból jövő cső nem szabványos, illetve a rézcső lágyforrasztásos. Ezért nem adott papírt, ami a majdani visszakapcsoláshoz kell, illetve azt mondta, hívjak fűtésszerelőt. Na most innentől kezdve mindenki mást mond. Valaki tudna pontosítani? Több fűtésszerelővel beszéltem, különböző árakkal dolgoznak, és nem tudom, hogy adnak-e olyan papírt, ami a visszakapcsoláshoz jó, vagy ki kell hívni újra a műszaki biztonságist.
Előre is köszönöm a segítséget!
# 10
A csőcsere ahhoz kell, hogy megfeleljen a műszaki felülvizsgálaton. Az egy másik dolog, amit nem lehet elkerülni.
De a csőcsere nem lesz 50 E, mint amit mondtak, feltehetőleg.
Kérdező: hívd fel a maradék 3-at. Nem kell mondani, hogy már voltak kint, csak megkérdezed, hogy ha őket hívod, akkor az esetleges probléma esetén a javítás kivitelezését vállalják-e.
Ha igen, akkor biztos nem valami olcsójánosok, de ilyen árukapcsolásnál szoktak adni engedményt.
# 15
Ki mondta neked, hogy az egész lakást újra kell csövezni??
Jelenleg, a leírás alapján, úgy néz ki, hogy a gázkazánból jövő 1 db csövet kell cserélni. Ehhez nem kell gázterv, csak egy szerelő, aki nem akarja nagyon lehúzni a kérdezőt.
Ha lágyforrasztással van a gáz vezetve, akkor valószínüleg sosem volt így átadva, ez utólagos kokányolás.
Nagy a valószínűsége hogy újból kell mindent csinálni.
#16
A gázvezetéken bármilyen munkálat elvégzése csak elfogadott aktuális gáztervel lehetséges. Nem kell kicserélni az összes vezetéket, de akkor is kell gázterv, különben engedély nélkül végzi el a kivitelező, és mindkettőjüket jól megvágják.
Linkelnéd nekem, hogy ezt honnan vetted?
Mert az általam olvasott rendelet szerint csak a vezeték átalakításához kell a gázterv, javításához nem.
Itt pedig, ha jól írta a kérdező, gyakorlatilag talán csak arról lenne szó, hogy egy lágyforrasztást átcserélnek keményforrasztásra. Legrosszabb esetben egy ugyanolyan formátumú csövet tesznek a mostani helyére. Tehát semmilyen átalakításról nincs szó.
Amúgy, hogy én honnan vettem a véleményemet:
11/2013. (III. 21.) NGM rendelet
a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói berendezésekre, a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásokról és az ezekkel összefüggő hatósági feladatokról
2. melléklet a 11/2013. (III. 21.) NGM rendelethez
6.2. Karbantartás, javítás
"Javítás során a gáz csatlakozóvezetéken vagy felhasználói berendezésen:
a) annak valamely elemét (szerelvényét, vagy alkatrészét) - funkcióját nem változtatva - meghibásodás, illetve elavultság miatt részben vagy egészben cserélik
...
A javítás nem tervköteles beavatkozás."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!