Szánkótalpas szék. Tapasztalatok? Járólapra raknánk.
Figyelt kérdés
Mik a tapasztalataitok a szánkótalpas székekről, pl. [link] ?
Fém lábú asztalt veszünk, fém lábú szék illene hozzá, de szinte nincs normális lábbal, csak szánkótalpas, aminek még a színe is jó lenne. Kicsit félünk tőle.
2017. márc. 9. 10:22
2/4 A kérdező kommentje:
És mennyire strapabíróak? Van egy-két túlsúlyos rokon (pl. nagymama), nem szeretnénk, ha nem mernének ráülni.
2017. márc. 9. 10:37
3/4 anonim válasza:
Ezeknek a székeknek a talpán azért szokott lenni 4 kis gumi vagy inkább műanyag "pöcök", ami miatt nem fogja karcolni a járólapot.
4/4 anonim válasza:
Nekünk ilyen van az étkezőnkben, és abszolút megbízhatóak. Ha megfelelő, erős anyagból készül, soha nem lesz vele problémátok, azért nézzéttek meg rendesen a lábát, mert mellé lehet fogni. Ha ráültök, picit ránehezedtek, "ugráltok" rajta ülve, és úgy "rugózik" SEMMIKÉPP ne vegyétek meg. Ha ennek a kis tesztnek megfelel, egész nyugodtan ráülhet a nagyi is. Bár az idősebb emberek nem mindig haladnak a korral, nekünk is volt olyan vendégünk, aki nem szívesen ült le arra a székre, pedig a férjem sem eny vékony alkatú ember, és még az ő kérlelésére sem volt hajlandó arra a székre helyet foglalni. Ilyeneket ki lehet fogni sajnos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!