A sárgabarack egyik évben jó termést hoz, a következőben kevesebbet. Ti is ezt tapasztaljátok?
Persze.
Kajszinak idén pont, hogy jó éve van, a tavalyi év volt nagyon silány terméshozamú. Tavaly körte, alma volt rengeteg, példának okáért nálam 3 fáról lejött összesen 10 mázsa alma. Kajszi nálam kevés volt, de sokaknál egy szem sem volt a fákon, idén bő a termés. Cseresznye, meggy nem hozott annyit, mint tavaly, az idő nem kedvezett neki idén, ami megmaradt az a májusi cseresznye, a később érők széthasadtak, elrohadtak a sok eső miatt. Meggy szintén így járt, kivéve a cigánymeggy, de annak cukra nagyon silány volt, átlag 13-mas. Szilva, szintén kevés volt, idén rogyásig vannak nálam a fák, a nemtudom, az althann és a mirabella egyaránt rendkívül sok termést hoz és kiemelkedően nagyok.
Almából meg idén az hoz, ami tavaly nem adott mondhatni egy szemet sem.
-----------------------------
Aki ért hozzá, az mondja meg, hogy melyik almafa fajta az, ami nyári, korán érik, jelenleg már kezd érni nálam, de július hónap az, amikor érik, színe kb. olyan, mint a rétesalmának, de ez nem lapított formájú, hanem közel kerek, enyhén megnyúlt és úgy érik, hogy az érett gyümölcs lepogyog a fáról? Savban szegény, cukorban gazdag, leve viszonylag kevés. Ágai felfelé igyekeznek és az almák ezáltal oszloposan helyezkednek el az ágakon. Sajnos nem tudom, hogy milyen fajta, mert nem én ültettem, de ennél jobb alapanyagot almapálinkához még nem találtam. Intenzíven hozza a pálinkája az alma illatát és ízét is egyaránt, sokan esküsznek a Jonathanra ha almapálinka, de az elbújhat mellette. Egészen elképesztő, csak irdatlan "munkát ad" emiatt, hogy így érik.
Gondolom, nem szoktátok különösebben korlátozni a termésmennyiséget metszéssel és gyümölcsritkítással.
Ha nem engeditek túlteremni, akkor a következő évben is lesz termés.
Természetesen, a mezőgazdaságban semmi se biztos, egy virágzáskori esős és hideg időjárás haza tudja vágni a termést, mert rossz lesz a megporzás, v. sárgabarack el is fagyhat, de azért lehet törekedni az egyenletes termésmennyiségre. Bár időigényes dolog. Ha tavasszal megfelelően metszünk, és aztán időben leritkítjuk a túlkötődött gyümölcsöt, akkor egy bizonyos határon belül tudjuk tartani az alternanciát.
Nálam egyébként kajsziból tavaly rekordtermés volt (hozzájárult ehhez, hogy bár nem volt túl sok virág, de kiváló lett a kötődés, és ritkítani meg nem tudtam a legnagyobb fákon), idén ehhez képest csak negyede várható. A Bosc és Clapp körték kivételével idén is minden fán többé-kevésbé jó termésem lesz. De sok munka fekszik benne, hogy így legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!